A világhálóra költözött a KMI

Dunaújváros fennállásának 70. évfordulójára vaskos programcsomagot állított össze a Kortárs Művészeti Intézet.

Szabó Szabolcs

Fotó: Laczkó Izabella / Dunaújvárosi Hírlap

A járványhelyzet azonban átírta a KMI naptárát is, az intézmény március végén dokumentumtárából merítve képes múltidéző sorozatot indított 70 év/70 kép – emlékmorzsák az ICA-D fotótárából címmel. A KMI fotóbúvárai remek képanyagot közölnek, így érdemes naponta szemlézni az ica-d.hu honlapot, amelyen aktuális tárlatvezetés is csábítja az érdeklődőket.

Koronczi Endre tárlatvezetése is
elérhető online
Fotó: Laczkó Izabella / Dunaújvárosi Hírlap

Lapunkban többször is olvashattak Koronczi Endre képzőművész „A dolog, mely elfelejtett testet ölteni” című kiállításáról. Április 9-én az alkotó online tárlatvezetést tartott, ám aki lemaradt, az bátran pótolhatja mulasztását az intézmény hivatalos honlapján.

Az utóbbi években a nemzetközi KineDok Filmklub bázisa lett a Kortárs, a vetítéssorozat a koronavírus miatt sem szakad meg, ám az intézmény hivatalos Facebook oldalára költözik. Az első, közösen elérhető vetítés április 17-én, pénteken 19 órakor kezdődik, műsoron Bogdán Árpád számos díjjal elismert Getto Balboa című mozija.

Fontos, hogy a film a megadott időpontban lesz érhető, regisztráció után, amelyet az [email protected] oldalon, április 17. (péntek) 15 óráig lehet megtenni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában