Rájátszik

2019.07.08. 08:00

Telt ház: nem fért be a közönség az előadásra

Furcsa érzés kerített hatalmába, amikor pénteken késő délután a Rácalmási Művelődési Ház és Könyvtár felé tartottam, a Rájátszik – Rácalmási Játékszín Kör előadására. Ugyanis folyamatosan a másik irányba tartottak az emberek. Attól tartottam, elmarad a meghirdetett előadás. Pedig nem.

Balogh Tamás

Furcsa érzés kerített hatalmába, amikor pénteken késő délután a Rácalmási Művelődési Ház és Könyvtár felé tartottam, a Rájátszik – Rácalmási Játékszín Kör előadására. Ugyanis folyamatosan a másik irányba tartottak az emberek. Attól féltem, elmarad a meghirdetett előadás. Pedig nem.

Pusztán arról volt szó, hogy kicsinek bizonyult a művelődési ház nagyterme is, a kezdésre már az állóhelyek is megteltek. Sőt, még olyan helyeken is ültek nézők, ahol nézőnek már nem is nevezhetjük őket, mert legfeljebb csak hallották, mi zajlik a színpadon. De őket még ez a „rádiójáték” is érdekelte. Úgy tűnik, kezd beérni a rácalmási amatőr színjátszók munkája, és újra reneszánszát éli a szórakozásból szórakoztatás műfaja. Nem is kellett túl sok idő hozzá, ugyanis 2015 januárjában indult útjára Rácalmás város amatőr színi társulata. Saját bevallásuk szerint tagjaik nem képzett színészek, hanem lelkes amatőrök. Egy-egy előadás sikeréhez mindenki hozzájárul ötleteivel, tanácsaival, díszlettel, jelmezzel vagy „csak” a jó hangulattal. Ezúttal Csiky Gergely egyik legsikeresebb szatirikus színművét választották, A proletárokat, amelyet a magyar színpadokon az 1950-es évek elején Ingyenélők, később pedig Mákvirágok címen játszottak. Arany Réka, Bezerédi Enikő, Katona Beáta, Kaziné Madarász Judit, Kupsza János, Lukács László, Lukács Zsolt, Morvai Tibor, Osvai Zoltán, Ördögné Ruszthi Anna és Tóth Krisztina Ingyenélők címmel állította színpadra az előadást Ördögné Ruszthi Anna rendezésében, ami osztatlan sikert aratott a közönség körében. Azokra is gondoltak, akik kiszorultak a teremből, a darabot ősszel mindenképpen újra bemutatják.

Fotók: Zsedrovits Enikő / Dunaújvárosi Hírlap

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában