„Élni csak hősként érdemes”

A könyv immár évről évre százezrek letehetetlen olvasmánya, de vajon mi kell egy ilyen példátlan sikerhez, és milyen hatása van a nemzettudatra ez a történet? Erről beszéltünk Bán Jánossal, aki az elmúlt évtizedek legnépszerűbb szerzőjévé vált Bán Mór néven.

– Egy interjúban azt mondta, „a történelem már csak ilyen: szemérmetlenül ismétli önmagát”. Ha így van, akkor aligha lehet véletlen, hogy Hunyadi János alakját választotta hősének. Miért éppen őt?

– Minden múltbeli korszak izgalmas üzeneteket hordoz számunkra, Hunyadi János kora különösen. Számomra a legfontosabb üzenetei e kornak: leginkább magunkban bízhatunk, országunk és hitünk védelmét ne mástól várjuk. Nem siránkozni kell, hanem cselekedni. S még egy fontos üzenet: „A világon élni csak hősként érdemes…” Ez az én értelmezésemben úgy szól, hogy mindannyiunknak meg kell találnia azt a területet, ahol alkothatunk, ahol tehetünk valamit a hazánkért. A Hunyadi-regények első kötetében Hunyadi János meszsze nem az a hős, amilyenként történelmi emlékezetünkben él. Iszik, önpusztító módon éli életét. Neki is hosszú út vezetett odáig, hogy megtalálja élete értelmét, célját, a maga küldetését. Ebben segítette későbbi felesége Szilágyi Erzsébet, és életre szóló barátja Vitéz János, aki később Mátyás király nevelője is lett. Mindannyiunkban kell, hogy legyen valamiféle tálentum; ha nem találjuk meg, mi az, az bizony pazarlás.

– Történelmi hőstetteit ismerjük, de milyen ember volt Hunyadi valójában?

– Önazonos hősnek látom, egyszerű, írástudatlan katonaembernek, aki viszont zseniális azon a területen, amihez igazán ért: a harcban. Olyan ember képét festettem meg a regénysorozatban is, aki mélyen hisz a küldetésében, és igyekszik megállni a helyét a számára kevésbé otthonos területeken, a politikában, az ármányok világában. Érdekes, különösen a korábbi évtizedekben mennyire kínos igyekezettel próbálták róla bebizonyítani egyes történészek, írók, hogy Hunyadi sem volt különb, mint kora arisztokratái, hiszen ő is a birtokait gyarapította, ügyet sem vetett jobbágyai sorsára és a többi. Aki alaposan végig nézi Hunyadi pályafutását, tisztán láthatja, milyen magasan kiemelkedett kora erkölcsi normáiból. Persze vagyont szerzett, de azt jobbára a haza védelmére fordította. Ha csak néhány más zászlósúr is olyan lelkesedéssel, elszántsággal tette volna ezt, a történelmünk is másként alakulhatott volna. A nemzeti összefogás Hunyadi számára nem cél volt, hanem nélkülözhetetlen eszköz a török elleni győzelemhez.

– Hogyan szerette meg ennyire a történelmet? Családi vonás?

– Szerintem családi alapok nélkül legfeljebb egy-egy kiváló történelemtanár szerettetheti meg a történelmet egy gyerekkel. Esetemben a nagyapám hatása volt. Nagyon sokat mesélt a magyar múltról, és ami talán fontosabb: általa megismerhettem azt a szilárd világképet, ami oly sok józan, magyar ember sajátja. Később akadt egy napközis tanárunk, aki – mint utóbb megtudtam, Horthy tisztjeként nem taníthatott – Jókai- és Gárdonyi-regényeket olvasott fel nekünk rendületlen elszántsággal. Gárdonyi, Jókai, Móra, Mikszáth… Bennük mindig bízhatunk. Akkoriban számomra sok mindent helyre tettek, amit a szocialista iskolák világnézeti nevelése igyekezett eltorzítani. Nagyapám pedig mindig hozzátette azt, ami a tankönyvekkel szemben ő valóságként megélt. Később rájöttem, hogy az ő valósága az igazság, a tankönyvek hemzsegtek a hazugságoktól.

– Hunyadija az elmúlt tíz év legsikeresebb történelmi regénysorozata lett, nemrég jelent meg a legújabb kötete. Mi a siker titka?

– A piacon csakugyan szép számmal vannak történelmi regények, sorozatok, aminek nagyon örülök, hiszen éppen ezt hiányoltam hosszú éveken át. Hogy miért emelkedik ki ezek közül a Hunyadi a példányszámok és a fogadtatás alapján? Csak találgatni tudok. Mindenekelőtt talán azzal, hogy a történetmesélés minősége mellett, sőt afelett jellemzi valami a regényeimet, ami számomra mindig is a lényeg volt. A cél, hogy elmondjam, büszkék lehetünk a történelmünkre. Hogy elmondjam, csodálatos a nemzetünk múltja: erőt adó, példát mutató hősök éltek és küzdöttek ezen a földön. A hozzám hasonló magyarok szívében ott van, mindig is ott volt az a tűz, amit ezek a gyönyörű történetek képesek lángra lobbantani. Pontosan olyan történeteket írok, amilyen történeteket mindig is szerettem olvasni. Amikor egy olvasóm azt írja nekem, hogy a Hunyadi-regények sokat segítettek megélni, megtalálni a hazaszeretet érzését önmagukban, akkor úgy érzem, ennél többet író nem érhet el.

– Ennyi elég?

– Van még sok más cél és feladat is: szórakoztatni, felhívni az olvasók figyelmét az adott történelmi korra – ennek érdekében roppant gazdag bibliográfia van minden kötet végén –, vagyis mindenekfelett ráébreszteni azokat is arra, hogy nagyszerű történelmünk van, akik ilyesmire korábban nem voltak különösebben nyitottak. A múlt ismerete és eleink tetteinek, emberpróbáló küzdelmeinek becsülése nélkül a hazaszeretet számomra nehezen értelmezhető fogalom. Múltunk van, amit megpróbáltattak elfeledtetni velünk. Sokat tettek ezért, a hazai kultúrpolitika ebben hatalmas adósságot halmozott fel. Én megpróbáltam ezen változtatni, és a magam erejéből, azt hiszem, tudtam is egy kicsit törleszteni ebből a mérhetetlen adósságból. – A sorozat új kötetében a magyar irodalomban páratlanul hosszú csataleírást találunk a rigómezei ütközetről. Ennyire belefeledkezett írás közben a küzdelembe? – A kötetben csakugyan hangsúlyos ez a csata. Lehet, a magyar irodalomban ilyen terjedelmű és alaposságú, s reményeim szerint ilyen mélyen átélhető csataleírást nem nagyon találhatunk másutt. De ezt a Hunyadi-sorozat olvasói már megszokhatták. Ha ezeket a könyveket olvassuk, azt kell éreznünk, hogy ott vagyunk, ott harcolunk Hunyadi oldalán, s vele együtt élünk meg minden fényes diadalt, keserű vereséget.

– Mi volt a cél, amikor elkezdte, és hogyan látja a sorozatot a tizedik kötet után? Kellenek az ilyen lélekemelő történetek, vagy jobb ha szembenézünk a múltunkkal?

– Mindkettő fontos. Elemi igény mutatkozik a magyar történelem dicsőséges korszakainak megismertetésére. Nonszensz és elfogadhatatlan, hogy egyre-másra a vereségeinket, vélt vagy valós bűneinket bifláztatják velünk újra és újra. A történelmünk – mint minden más nép történelme – bővelkedik felemelő és kevésbé felemelő eseményekben. Mindkettőt meg kell ismerni. De azt sem lehet sokáig eltűrni, hogy a történelmi tragédiák közül is csak szelektív módon ismerhetünk meg bizonyos eseményeket, másokról nem beszélhetünk. A trianoni trauma – mely iszonyatos eseménysor éppen száz esztendeje tépázta meg Magyarországot – például méltatlanul feldolgozatlan a magyar regényirodalomban és filmművészetben.

– Minden nemzet megfilmesíti nagy hőseit, győzelmeit. Mi miért nem láthatjuk például Hunyadi Jánost a mozivásznon?

– Pontosan arról a szándékos elhanyagolásról van szó, amire már utaltam. A legnagyobb magyar történelmi hőseinkről még soha nem készült tisztességes történelmi mozifilm. Sem tévésorozat. Óriási bepótolandó adósságunk van, ezeket a történeteket ugyanis el kell beszélnünk, önmagunknak, a gyermekeinknek és a világ többi részének is. Az Árpádokról, a Hunyadiakról, a végvári harcokról, szabadságküzdelmeinkről, bármelyik évszázadot választjuk, elképesztően izgalmas, felemelő történeteket találunk. El kell végre tisztességesen kezdeni a munkát. Kezdeményezések immár végre vannak. Némelyik nagy vihart kavart, talán azért, mert nemcsak az alapos történelmi ismeret hiányzik egyik-másikból, hanem mindenekelőtt a magyar lélek. Mi azt szeretnénk bebizonyítani, hogy igenis lehet olyan televíziós sorozatot készíteni, amely magyarok és külföldiek millióit képes megszólítani. A Hunyadi-regénysorozatot nagyszabású, izgalmas tévészériaként képzeljük el. Hogy megvalósul-e? Kiderül… Mi mindenesetre megtesszük a magunkét.

– Kecskeméten él és dolgozik. A vidéki élet jót tesz az írásnak?

– Kecskemét légköre, a város józan, polgári értékei, nemzeti múltja kitűnő közeg a regények megírásához. Ez egy büszke város, amelynek lakói évszázadok óta őrzik identitásukat, gyümölcsöző életet teremtettek a sívó homokon. Ahogy jelmondatunk szól: „Sem magasság, sem mélység nem rettent”. A történelmi traumákból mindig talpra álltunk, a sikeres korszakokat mindig megbecsültük. Írni munka után, hétvégén, szabadság alatt tudok, hiszen civilben a kecskeméti médiacentrum ügyvezető– főszerkesztője vagyok. A Hunyadi-sorozat sok ezer oldalához mintegy tízezer oldalnyi vázlatot, jegyzetet készítettem az elmúlt húsz évben, egy-egy újabb kötet megírása mintegy fél év, egy év munkája. Nem kevés munka ez…

– Mit tervez a jövőben?

– A Hunyadi-sorozatból még legalább két kötet van hátra, s azt a Mátyás királyról szóló, szintén nagy lélegzetű sorozat követi. Ezek mellett persze vannak egyéb megírandó történetek. Szeretném jövőre elindítani azt a családregénysorozatot, amely a száz évvel ezelőtti eseményeket mutatja be, végre átélhető módon. A Trianon-trilógia egy magyar nagycsalád tagjainak 1918–21 közötti életén keresztül mutatja majd be, mi történt eleinkkel ezekben a tragikus esztendőkben, hogyan élték meg a világháborús vereséget, az őszirózsás forradalmat, a vörösterrort, Horthy hatalomátvételét, a román, szerb, cseh megszállást, a történelmi Magyarország feldarabolását, Trianont… Azt szeretném, hogy végre ne csak a történet egyik fele legyen elmesélve, hanem a teljes történet. Pontosan úgy, ahogy nagyszüleink, dédszüleink megélték.