Láblógatósra sikerült rocker szerda

A Rockmaratonban talán az a legnagyszerűbb, hogy akkor is jó ott lenni, amikor lényegében semmi különös nem történik, hiszen a közönség már önmagában különös. A legérdekesebb viszont a szerdában az az újfajta hangulat volt, amit az eddigi fesztiválokon aligha tapasztalhattunk.

A fesztiválozóknak ezúttal ugyanis kifejezetten nehezére esett aktivizálni magukat, vagy egész egyszerűen csak rápihentek a hét hátralevő részére. A délután folyamán a rockerkolónia három helyszínen összpontosult: az Off-rock tanya és a két nagyszínpad előtt gyülekezett a közönség.

A kis színpadok a délutáni és a kora esti órákban jórészt árván maradtak, meglehetősen csekély számú közönség előtt játszhattak a sátras bandák. Így járt a dunaújvárosi garázs­zenekarból kinőtt Pop Mock­up is, épp csak maroknyi, de annál lelkesebb közönség előtt kezdhette el nyomni a bulit. Ennek ellenére – a szokásnak megfelelően – Budai „McFly” Gábor izomból tolta a rapet Wachter Péter kőkemény dob­alapjára és Gazdag Imre lüktető basszusára, hogy Fridrich Dávid funky- és metálriffjeivel színezze azokat. Nyilván nem kedvezett a kisebb fellépőknek az, hogy nagyobb rajongói táborral rendelkező nagyszínpados társaikkal egy időben kaptak műsoridőt, így történhetett az, hogy az Anchorless Bodies koncertjén három srác bólogatott mindössze, de leg­alább ők beleélték magukat. A Petofi és a Téveszme viszont már valamivel több embert mozgatott meg, valószínűleg annak köszönhetően, hogy ők élhetőbb időben kapták meg a Szurkolók az állatkínzás ellen színpadát.

A feltörekvő tehetségeknek dedikált Metal.hu sátorban azonban egyrészt a csúszások, másrészt a regenerálódó közönség miatt valóban csak a mindent túlélő kemény mag mocorgott. A már említett nagyszínpadok előterei azonban megteltek, a Barba Negra nagyszínpad első igazi durranása a Junkies volt. A koncert még kora este, felhős-szeles időben zajlott, ennek ellenére bőven a hangosítósátron túl állt a sor. Bár minden műfajban elmondható, hogy a legszerencsésebbek a késői időpontok, a huszonhét éve élő és viruló banda még a kedvezőtlenebb körülmények mellett is kiválóan meg tudta mozgatni a közönséget.

Ez alatt a Hammerworld színpadon a népies dallamokkal kevert rockzene vette át az irányítást, úgy tűnik, a helyszín aznapi első három koncertjét a folkmetál oltárára emelték.

A Niburta zenéje kísértetiesen emlékeztetett az északi népek sámánkultúrájának muzsikájára, mindamellett száz százalékban magyar bandáról van szó. Niburtáék után jött a Dalriada, a közönség pedig szokatlanul megfogyatkozott Binder Laurá­ék koncertjére. Bár nem voltak kifejezetten kevesen, azért a nagyszínpad előtti területen még elfért volna néhány sornyi bőrgatyás, ennek megfelelően azonban nem is volt olyan átütő erejű a buli. Pedig lehetett volna, hiszen, ha úgy vesszük, az Orden Ogan előzenekara volt a magyar banda.

A powermetalban utazó németek azért már összekapták a kissé kókadt kompániát, a rockereknek lassan kezdett eszükbe jutni, hogy az idő megy, a Powerwolf-koncert pedig közeleg. Idő viszont még mindig volt bőven az est fénypontjáig, addig a legtöbben Kalapács-koncerten tomboltak a régi, jól ismert rockslágerekre. Mások viszont a mexikói Brujeria névre hallgató death metal együttessel rúgták szét a sátorszínpad oldalát. A zenekar talán már egy kicsit zavaróan sok időt töltött a hangosítás tökéletesítésével, páran fel is adták a várakozást, majd az idétlen, de kétségtelenül vicces intró párakat visszacsábított a színpad elé. A mexikóiak zeneileg rendben voltak, a vokál viszont hagyott némi kívánnivalót maga után.

Eközben feszült várakozás övezte a Powerwolf koncertjét a szomszédos színpadon, a legnagyobb rajongók fekete-fehér arcfestéssel, szerzetesjelmezbe öltözve érkeztek és már egy órával a kezdés előtt stoppol­ták az első sort. A román vérfarkasok időben kezdtek, a tőlük már szinte elvárhatóan tökéletes színpadias show-val. A banda stúdióminőségben zenél, díszletük és jelmezük pedig színházi magaslatokba illik. Tisztában vannak vele, hogy mely számaiktól őrül meg a közönség, és azt is tudják, hogyan kell őket megénekeltetni. Talán az idei fesztivál legnagyobb nézőközönségét tudták produkálni a metálcsuhások, és jól láthatóan imádják őket. A legszebb az egészben, hogy ők is a rajongóikat. A közönség tömött soraiban tíz év körüli rockerpalántákat is találhatunk, akik saját rockfaterjuk nyakából figyelték a fergeteges show-t. Nem volt fejvesztett őrület a szerdai napon, szívmelengető családi rockünnep viszont igen.