Szeretetkoldusok éji párbeszéde

2018.03.04. 14:00

A Rácalmási Játékszín Kör Karinthy-bemutatója

Embert próbáló, kemény vállalkozást teljesített sikerrel a Rácalmási Játékszín Kör, amikor bemutatta Karinthy Ferenc Dunakanyar című egyfelvonásosát.

Balla Tibor

Minden érintés fontos lehet, az összjáték és drámai közjáték is működött a darabban Fotó: ZsE

A hóesésből és a fagy karcos szorításából belépve a Rácalmási Művelődési Ház nagytermébe, hangulatos, hetvenes évekbeli presszóban találjuk magunkat. A kávéfőzőnő serénykedik az asztalok mellett, felveszi a rendelést, kiviszi a szimplát, mosolyogva libben egyik asztaltól a másikig. Miközben Kovács Kati, LGT, és a korabeli slágerek halkan búgnak a hangszóróból, lassan elcsendesedik a presszó, majd varázsütésre vendégből közönséggé változunk, a pultos hölgy bezárja belülről az ajtót. Merthogy záróra van, készülődni kell hazafelé. De nem megy ez olyan egyszerűen, erőszakos vendég érkezik, kelletlenül, de beengedi.

Minden érintés fontos lehet, az összjáték és drámai közjáték is működött a darabban Fotó: ZsE

A kávégép kikapcsolva, már csak itallal tud szolgálni. A késői, kéretlen vendég hamarosan nem túl elegáns ajánlatot tesz, amit a kiszemelt, kiszolgáltatott préda, a kávéfőzőnő megvetően, jogos felháborodással visszautasít. Szenvedélyes összefeszülésük váratlan fordulatokban bővelkedő csatározásba fordul, megindul a férfi és a nő örök, egymást kereső, és elutasító játéka. Hogy megadják egymásnak az utolsó esélyt, hogy talán most mégis máshogy alakul, nem csak egyéjszakás kaland lesz, hanem valami más, több. Egy új reményt ígérő kapcsolat. Kicsit sajnálják és sajnáltatják magunkat, játszmákba bonyolódnak, pedig csak a másik kezét kellene megfogni. Mindeközben saját vágyainkra, félelmeinkre, gyengeségeinkre, esetlenségeinkre ismerünk rá,  főként, ha voltunk már valaha magányosak.

Megtalált páros: Ördögné Ruszthi Anna és Kupsza János Fotó: ZsE

A Rácalmási Játékszín Kör tagjai merészet gondoltak, amikor fejükbe vették, hogy színre viszik Karinthy híres egyfelvonásosát. Ha másért nem, hát azért, mert előttük már olyan nagyságok jártak, mint a Kávéfőzőnő szerepében Ruttkai Éva, a Vendég szerepében pedig Sztankay István. Az Osvai Zoltán rendezte rácalmási adaptációban a pultban Ördögné Ruszthi Anna áll, a váratlan vendéget Kupsza János alakítja. Aki valaha állt már színpadon, tudja, a legkeményebb vállalkozás egyedül vagy párban lekötni a közönség figyelmét egy álló órán keresztül. A lelkes amatőröknek ez kiválóan sikerült, amit a közönség impulzív tapsa igazolt is. Különösen a Ördögné figurájának voltak emlékezetes, nagyon is őszinte színházi pillanatai. Reméljük, lesz folytatás!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában