Dr. Unger Zsolt ügyvéd

2024.05.26. 10:00

Az ügyvéd válaszol: Az utánképzés

Az utánképzésről a Közúti közlekedésről szóló, 1988. évi 1. törvény rendelkezik. E törvény 18. § (4) bekezdése tette kötelezővé az utánképzést az alábbi esetekben.

Duol.hu

Illusztráció

Fotó: Shutterstock

Utánképzést kell alkalmazni azzal szemben, akit az eljáró bíróság, vagy szabálysértési hatóság közlekedési szabálysértés miatt legalább 6 hónapra, illetve akit a bíróság közlekedési bűncselekmény elkövetése miatt a járművezetéstől eltiltott, továbbá akinek vezetői engedélyét a bűnügyi közlekedési előéleti pontrendszer alapján az eljáró hatóság visszavonta.

Ez azt jelenti, hogy amennyiben 2013. július 1. napjáig valakit szabálysértés miatt legalább 6 hónapra eltiltott a járművezetéstől a bíróság, vagy szabálysértési hatóság, az utánképzésre volt köteles. A 6 hónap alatti szabálysértések esetén eddig nem volt utánképzés. Az új Btk-ban a korábbi egy évhez képest egy hónapra csökkentették a járművezetéstől eltiltás büntetés törvényi minimumát. Így 2013. július 1. napjától 1 hónaptól, 10 évig terjedő időre alkalmazható az eltiltás büntetés, közlekedési bűncselekmények esetén. Közlekedési bűncselekményeknek minősül például a közúti veszélyeztetés, halálos közúti baleset okozása, segítségnyújtás elmulasztása, közúti baleset okozása, maradandó fogyatékosságot eredményező közúti baleset okozása, közlekedés biztonsága elleni bűntett stb.

Előfordul, hogy a fent nevezett közlekedési bűncselekmények esetén a bíróság két hónap eltiltást alkalmaz pénzbüntetés mellett. Az elítélt ebben az esetben első alkalommal a bevont gépjármű vezetői engedélyeket kezelő okmányirodánál szembesül azzal, hogy utánképzésre köteles. Ez pedig azt eredményezi, hogy amíg a bíróságon egy kisebb súlyú akár ittas bűncselekmény miatt hozzávetőlegesen 150-200.000 forintos büntetésre ítélik, addig az utánképzés több, mint 100.000 forintba kerül. Az utánképzés időtartama a jogerős járművezetéstől eltiltás lejártát követően további 3-4 hónappal meghosszabbíthatja a jogosítvány visszaszerzését.

A probléma abból adódik, hogy sem az okmányiroda, sem a tárgyaló bíró nem tájékoztatja a vádlottakat, elítélteket előzetesen arról, hogy a kiszabott járművezetéstől eltiltás letelte után utánképzésre kötelesek. Az elítélt a kiszabott idő leteltével az okmányirodától kap először tájékoztatást, hogy vezetői engedélyét nem kaphatja vissza, csak ha az utánképzés teljesítését igazolta.

A jelenlegi hatályos rendelkezések értelmében mentesül az utánképzés alól, akit szabálysértési ügyben 6 hónapnál rövidebb időre tilt el a szabálysértési hatóság. A bíróság, vagy szabálysértésben nincs utánképzés, ha 6 hónapot meghaladó időre tiltja el a hatóság, de kategória eltiltást alkalmaz. Közlekedési bűncselekmény esetén akár 1 hónapra, vagy akár 10 évre tiltja el a bíróság a vezetőt, utánképzésen kell résztvennie, azonban nincs utánképzés kategória eltiltásnál.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában