2024.04.17. 19:00
Kövér László, az országgyűlés elnöke tartott előadást Dunaújvárosban
Kövér László, az Országgyűlés elnöke tartott fórumot városunkba kedden este dr. Molnár Krisztián, a Fejér Vármegyei Közgyűlés elnökének, valamint dr. Mészáros Lajos, térségünk országgyűlési képviselőjének meghívására.
Forrás: Dr. Molnár Krisztián Facebook oldala
A Dunaújvárosi Egyetem nagyelőadójában teltház várta a házelnököt. Mint arról dr. Molnár Krisztián a közösségi oldalán beszámolt, az előadáson a házelnök a közelgő európai parlamenti, illetve az önkormányzati választások tétjével kapcsolatban úgy fogalmazott: június 9-én egyszerre kell majd küzdenünk európai és helyi szinten is, de a harc mindkét esetben szuverenitásunk megőrzéséért folyik. Ezért, ha meg akarjuk őrizni Magyarország szabadságát és szuverenitását, akkor június 9-én békepárti képviselőket kell választani. Hozzátette, jó alkalom volt a program arra is, hogy a nagy számú érdeklődőnek a házelnök a háború- és bevándorláspárti dollárbaloldal jelentette veszélyről, valamint a szomszédunkban immár két éve dúló, több százezer ember életét követelő háborúról beszéljen, amellyel kapcsolatban a Magyar Kormány álláspontja továbbra is világos és egyértelmű: azonnali tűzszünetre és béketárgyalásokra van szükség. Záró gondolatában az elnök hangsúlyozta, a kormánypárt a magyar emberek érdekeit fogja képviselni és megvédi hazánk szuverenitását.
![](https://cdn.duol.hu/2024/04/OT5M3_l3VOVotMpEtyQgy9CZwpoh3Lql2wwoF7_NPL0/fit/1200/1600/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2YmYyMjc2MGZlYjRhYzg4YmZiMzIyNzNiNGY3Y2Vl.jpg)
Kövér Lászlóval interjút készített lapunk főszerkesztője, Várkonyi Zsolt. Beszéltek többek közt az EU közelmúltban elfogadott migrációs paktumjáról, az ukrajnai magyarok helyzetéről és a szomszédunkban zajló háború okozta energiaválságról is. Az interjút hétvégi lapszámunkban, illetve online felületünkön is olvashatják.