In memorian Lemes Krisztián

Az akarat diadala (2017)

„Ülünk a Baracsi úti házban. Krisztián büszkén mutatja az új ruháját, igazi versenyzőnek való szerelés, a szemüvegével nem csupán lát, hanem célozni is sokkal pontosabban tud. Megcsodáljuk a fegyverét, és a különlegesen felszerelt kerekes székét is. Jobban mondva nem is ezeket csodálom, hanem az édesanyját és az édesapját… Valami semmihez sem fogható hősiesség van abban, ahogy a meg akarják mutatni a világnak, hogy a fiúk nemcsak egy halmozottan sérült fiatalember, hanem igenis tehetséges, igenis értékes, és olyant tud, és olyant ért el, ami tiszteletre méltó. És a hosszú évek, évtizedek kitartását, lemondását talán már siker koronázza. A 37 éves Lemes István Krisztián végre bekerült a magyar paralimpia válogatott keretbe a 60 lövéses zárt légpuska kategóriában. 

De kanyarodjunk vissza a történet elejére. Krisztián édesanyja lengyel, beleszeretett Lemes Istvánba, összeházasodtak, s ideköltözött Dunaújvárosba. Amikor Krisztián megszületett, férje éppen katona volt. A kisfiú csecsemő korában egy influenza szövődményeként agyhártyagyulladást kapott, nemcsak a lába bénult le, hanem halmozottan sérült is lett. Műtétek, orvosok sorát meséli el WiesŁawa, és azt is, hogy nyelvtudás nélkül mennyire kétségbeesett helyzetben volt, ahogy próbált segítséget kérni és segíteni a fián. Később a Pető Intézetben elég eredményesen fejlesztették, amíg ki nem derült, hogy a gyerek vérzékeny is, így nem merték továbbvállalni a kezelését…

Attól féltek, ha elesik, vagy megsérül, akkor elvérzik. Lemondtak róla – mondja még most is megborzongva, ahogy felidézi a történteket.

Azért jó dolgok is történtek. Megállapították, hogy a nem beszélő Krisztián nem értelmi fogyatékos, csak a hallása volt rossz, ezért iskolába járhatott, sőt középiskolában informatikai szakképzettséget is szerzett. Nézem a szobáját, ahol a halom érem és kupa mellett arra is büszke, hogy videoklipet készített, hogy a számítógépes-tévés rendszerét ő rakta össze… De a legcsodálatosabb dolog egy benzinkúton történt. Összebarátkozott egy fiatalemberrel, aki kutasként ott dolgozott, aki kivitte őt a lőtérre. 2007-t írtunk, ekkortól kezdődik Lemes István Krisztián új élete. Ettől kezdve kötelezte el magát a sportlövészet mellett. A lőtérre történő „kerékpározásának” köszönhetően erősödött meg a karja, s lett egyre magabiztosabb a célzása, és jobb és jobb eredménye. Aztán a lőtér bezárása után édesapja csinált egy gyakorlópályát a házuk oldalánál, mindent pontosan úgy kimérve az eresz alatt, mintha a versenyen lenne, csak persze házilagos kivitelezésben. Elkészítette a Németországból kapott leselejtezett kerekesszék felhasználásával fia verseny-kerekesszékét, úgy egészítette ki a támasztékokkal, hogy minden megfeleljen a verseny-előírásoknak. 

WiesŁawa pedig mindenhová kíséri fiát, ápolja, gondozza, hiszen Krisztián nem tudja cipelni a felszereléseket, ellátja, intézi az ügyeit, s harcol érte, ha úgy érzi, nem adnak neki lehetőséget. 

Közben István szívbeteg lett, leszázalékolták, s a család még nehezebb helyzetbe került. Krisztiánnak pedig versenyeznie kellett, mert egyre jobbak lettek az eredményei, s vétek lett volna, ha abbahagyja. Így volt, hogy apa felvitte egy versenyre a családját, majd hazajött busszal, hogy egy szállásköltséget meg tudjanak spórolni, s másnap visszabuszozott, hogy haza hozza a családját. Nehezen indulhatott el a fiatalember nemzetközi versenyeken is, mert a szervezőknek gondot okozott, hogy a halmozottan sérült versenyzővel kísérő is jár… Nem volt megfelelő a puskája, nem volt rendes felszerelése, amivel továbbjavíthatta volna az eredményeit. A dunaújvárosi lőtér bezárását követően egy pesterzsébeti klub karolta fel, tőlük kapott egy jobb fegyvert, támogatást kapott a lengyel nemzetiségi önkormányzattól, de Krisztián segítségére sietett Dunaújváros önkormányzata is.

Írtam a polgármester úrnak egy levelet – meséli WiesŁawa – ebben leírtam a helyzetünket, s azt is, hogy szükségünk lenne segítségre. Hatszázezer forintot kaptunk, ebből lett Krisztián szemüvege, és a ruhája. A fiúnk most már a hatvan körös légpuska versenyeken 604 kört is teljesít. Mikor nézte a paralimpiát szomorúan állapította meg, hogy az ő teljesítményével ott is döntőbe kerülhetett volna. Talán a legközelebbire sikerül. Most már bekerült a lövész válogatottba, s reméljük, hogy ott is tudja folytatni sikeres szereplését. Rajtunk nem múlik.”

Végezetül…

Segíteni szerettem volna ezzel az írással… Most már nem lehet több folytatása. Csak abban reménykedem, hogy ott fent már könnyebb neked.