A képekre licitálni is lehet

2023.12.08. 13:00

A jószolisok gyönyörű munkáiból nyílt tárlat a Bartókban (képgalériával)

Már több, mint egy hete indult a Jószolgálati Otthon Közalapítvány karácsonyi árverése, ezen a héten pedig az ünnepélyes kiállításmegnyitóra is sor került.

Szente Patrícia Andrea

Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő

Digitális formában biztosan nagyon sokan látták már azokat a festményeket, amiket november 27-én árverésre bocsátott az alapítvány, Jótékonysági licit a Jószoliért elnevezésű Facebook-oldalán, december 7-étől azonban élőben is megtekinthetik az érdeklődők az alkotásokat a Bartók Kamaraszínház aulájában. A csütörtök délutáni ünnepélyes megnyitón Barta Endre, humán ügyekért felelős alpolgármester köszöntötte az egybegyűlteket, majd Polgár Lilla és Klép Tamás produkcióját tekinthették meg a jelenlévők.

Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő

A Jószoli első aukciójára 2020-ban került sor, ekkor a pandémia miatt nem valósulhatott meg az élő licit és elindult az a hagyomány, ami azóta is remekül működik. A licitálók, érdeklődők ugyanis a már korábban említett „Jótékonysági licit a Jószoliért” Facebook-oldalon tehetnek ajánlatot a feltöltött képekre az adott alkotás komment szekciójában. Az első árverést hamar követte egy új licit, ami 2021 nyarán történt, és az abból befolyt összeget nyári táborozásra, kirándulásra fordították. Ezután a 2021-es és 2022-es év karácsonyát is szebbé tették az otthon lakóinak a felajánlók, idén pedig december 15-ig van lehetőség licitálással támogatni az alapítványt, hogy új fejlesztő eszközök, festékek, ecsetek kerülhessenek a karácsonyfa alá.

Ebben az évben a Jószoli napközi otthonának 20 ellátottja összesen 39 képet festett Kóty Zsuzsanna művészeti vezető közreműködésével. Az alkotásokat december 17-ig tekinthetik meg az érdeklődők.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában