2023.06.13. 15:42
Júniusban érkeznek a vízdíj számlák!
Sok olvasónktól kaptunk kérdést arra vonatkozóan, hogy miért nem kapják már hónapok óta a vízfogyasztásról szóló számlákat Dunaújvárosban. A szolgáltatóhoz, vagyis a Mezőföldvíz Kft-hez fordultunk tájékoztatásért. A cég válaszolt is lapunknak.
Fotó: Shutterstock
Dunaújvárosban a közeljövőben, vagyis még júniusban kézhez kapják az ügyfelek az idei első, víz-és csatornadíjról szóló számláikat- ezzel kezdte válaszközleményét a társaság.
"2022. május 1-jétől a Mezőföldvíz Kft. végzi a teljes víziközmű-szolgáltatási és -üzemeltetési szolgáltatást a megyei jogú városban. Az ehhez szükséges infrastruktúrát tavaly év végéig vette át a korábbi szolgáltatótól, a DVCSH Kft.-től. Mostanra a számlázáshoz és a pénzügyi elszámoláshoz szükséges ügyféladatok technikai és informatikai egyeztetése is teljes körűen befejeződött, így a Mezőföldvíz Kft. megkezdhette a 2023. január 1-től április 30-ig terjedő időszakra vonatkozó díjak számlázását.
Ennek alapján valamennyi fogyasztó megkapja az év elejétől számított időszakban eddig ki nem számlázott hónapokra vonatkozó számláját. A számlák postázása június 8-án megkezdődött és folyamatosan zajlik. Mivel a technikai és informatikai lehetőségek miatt 2023-ban eddig csak az ügyfelek egy részénél történt részleges számlázás, ezért lesznek olyan ügyfelek, akik ez első négyhavi díjról kapják meg számlájukat. Azoknál a fogyasztóknál, akiknél történt már számlázás az év első harmadában, természetesen csak az elmaradt hónapokra vonatkozó díjat számítja fel a szolgáltató.
A társaság arra kéri ügyfeleit, hogy számlán szereplő adatokat (levelezési cím, felhasználási hely címe, mérőóra gyári száma) mindenképpen ellenőrizzék le!
A jövőben a Mezőföldvíz Kft. a tervek szerint áttér a ciklikus számlázásra és így majd kéthavonta kapják meg a víz-és csatornadíjról szóló számláikat a fogyasztók."