A felelősség áthárítása és a bukás magyarázata volt a célja

Vidin ma egy Dunaújvároshoz hasonló népességű város Bulgáriában, 1849 szeptemberében viszont még az Oszmán Birodalom része volt, és a vidini vár tövében lévő sátortáborban mintegy ötezer magyar menekült gyűlt össze. Kossuth is már közel három hete Vidin közelében tartózkodott, amikor híreket kapott arról, hogy az angol és a francia politikai körök diplomáciai segítségére ugyan nem lehet számítani, de a magyar ügy egyre jobban foglalkoztatja a polgárokat. Ezek a hírek voltak azok, amelyek hatására Kossuth megírta a nyilvánosságnak szánt vidini levelet, amely műfaját tekintve sokkal inkább memorandum, mint levél. Kossuth a bukás egyszemélyi felelőseként Görgeit nevezte meg, azt a látszatot keltve, hogy a magyar nemzet ereje önmagában elegendő lett volna a küzdelem sikeres megvívásához, ha belső ellenség azt nem gyengítette volna meg. A levélben Görgeit árulóként említi, majd ezt a szót Kossuth többször is használja a tábornokkal kapcsolatban, igaz nem olyan értelemben, mint aki pénzért vagy egyéb előnyökért kötött alkut az ellenséggel, de e levélnek tulajdoníthatóan Görgein rajta maradt az árulás bélyege. A vidini levél nyomtatásban elsőként 1849-ben Lipcsében jelent meg német nyelven, majd olaszul, svédül, sőt végül a cenzúra engedélyével Pesten Heckenastnál magyarul is. 

Áruló vagy hős? 
Az 1818. január 30-án született Görgei az 1848–49-es szabadságharc egyik legtehetségesebb hadvezére volt, akit a világosi fegyverletétel után a bűnbak szerepére kárhoztattak. Görgeinek a szabadságharc bukása utáni élete nagy részét azzal az igaztalan váddal kellett leélnie, hogy elárulta a magyar szabadság ügyét, de talán ennél is fájdalmasabb lehetett számára, hogy a nemtelen támadásokat gyakran 1848 hőseitől, saját bajtársaitól szenvedte el. 
1849. augusztus 13-án a magyar fősereg (29 889 fő) a Világos melletti szöllősi mezőn, feltétel nélkül letette a fegyvert, mégpedig az orosz hadsereg előtt, ami különösen bosszantotta az osztrákokat. E gesztus azt jelképezte, hogy Magyarország csupán a túlerő előtt hajolt meg, nem adta fel azokat az elveket, amelyekért 1848-ban felvette a harcot. Görgeit másnap elválasztották tábornoktársaitól, és Nagyváradra vitték. Az orosz hadifogságban augusztus 27-én értesítették, hogy a bécsi udvar kegyelmet adott neki, de ausztriai száműzetésre ítélte. 
A feltétel nélküli fegyverletétel és életének megkímélése miatt Görgeit mintegy másfél évszázadig árulóként tartotta számon a magyar közvélemény. Mint történész-muzeológusnak az a véleményem, hogy az dobja rá az első követ, aki ott, helyében okosabban vagy eredményesebben cselekedett volna. Folytatni egy értelmetlen háborút Európa akkori két legnagyobb katonai hatalma ellen, ezzel mészárszékre küldeni több ezer magyar embert, egy már sajnos veszett ügyért. 
 

Az orosz intervenció 
1849. május elsején I. Ferenc József katonai segítséget kért I. Miklós orosz cártól. Az osztrák császár látta Nagy-Britannia és Franciaország kormányainak visszafogott magatartását, valamint magyar szemszögből nézve a sikeres tavaszi hadjárat győzelmei ráébresztették arra, hogy orosz segítség nélkül nehéz lesz leverni a magyar szabadságharcot. A végleges megállapodás, május 21-én Varsóban született meg, a cár 200 ezer katonát ígért Ferenc Józsefnek a magyar lázadás leverésére. Ez a haderő önmagában akkora volt, hogy az osztrák hadsereg nélkül is eldönthette volna a szabadságharc sorsát, hiszen a honvédsereg létszáma 1849 júniusában 160 ezer fő lehetett, de ebben benne voltak a frissen felállított, kiképzetlen, részben fegyvertelen újonc zászlóaljak és az önkéntes csapatok is. Az oroszok azért siettek Bécs segítségére, mert attól tartottak, hogy egy sikeres magyar szabadságharc lavinát indít el, a sikeren felbuzdulva a többi leigázott nép – elsősorban a lengyelek – is felkelést robbant ki. Görgei fővezérként jól ismerte a honvédség erejét és képességeit, tudta azt is, hogy a tavaszi sikersorozat főként a bécsi hadvezetés kapkodásának és fejetlenségének volt köszönhető. Tisztában volt azzal is, hogy a honvédsereg kiegészítése és feltöltése még heteket venne igénybe, de ha az oroszok friss és nagy erőkkel jelennek meg, a magyar sereg azt már nem tudja ellensúlyozni. A magyar katonai és politikai vezetés nem volt tisztában a készülő támadás mértékével, ezért úgy vélték, hogy még azelőtt kellene döntő csapást mérni az osztrák főseregre, mielőtt az oroszok megjelennek a hadszíntéren. A túlzottan bonyolult haditerv és a magyar hadtestparancsnokok hiányos együttműködése miatt azonban az elképzelés kudarcot vallott. 
 

Megváltozott erőviszonyok 
Görgei hadvezérként az észszerű kockázatra törekedett, gyorsan és kiválóan manőverezett, hatékonyan használta a tüzérséget, a harcmezőn higgadtságával és bátorságával tűnt ki. Kitűnő stratéga volt, a lehetőségekből mindig a maximumot hozta ki, a tavaszi hadjáratban győzelemről győzelemre haladva felszabadította a Duna–Tisza-közét és a Felvidéket, a komáromi csata után pedig az Észak-Dunántúlt. A komáromi csatában visszaverte Haynau kétszeres túlerőben lévő seregét, de ő maga olyan súlyosan megsérült, hogy két napig élet-halál közt lebegett. Felépülése után végrehajtotta hadvezéri pályafutásának legbravúrosabb hadműveletét. Vácnál észak felé vonult, hogy megkerülje a többszörös túlerőben lévő osztrák–orosz haderőt, és egy hónapon át saját erői négyszeresét, a teljes ellenséges haderők egyharmadát kötötte le. Augusztus elején elérte Aradot, és csatlakozott az ottani magyar sereghez. Temesvárnál döntő vereséget szenvedett, már szinte lőszere sem maradt. A kilátástalan helyzetben 1849. augusztus 11-én Kossuth lemondott kormányzói tisztségéről, és Görgeit tejhatalommal ruházta fel, aki más lehetőséget nem látva – tiszti karának döntésével össz­hangban – két nappal később Világosnál letette a fegyvert. A legenda szerint, amikor ellovagolt katonái előtt, akik utoljára megéljenezték, vasidegei felmondták a szolgálatot, sírva borult lova nyakára. 
 

Az árulás vádja 
Kossuth és sok kortársa később árulással vádolták Görgeit a fegyverletétel miatt, felrótták neki, hogy amíg ő amnesztiát kapott, addig tábornoktársai nagy részét halálra ítélték. A vád célja nem csak a felelősség áthárítása volt, Kossuth ezzel azt próbálta elhitetni, főként a nyugati közvéleménnyel, hogy a szabadságharc nem Magyarország gyengeségén, hanem Görgei árulása miatt bukott el. A vidini levél részben elérte célját, az idegen nyelvű fordításokban egyre inkább úgy szerepelt Görgei, mint a magyar szabadságharc árulója, sőt az 1850-ben megjelent magyar nyelvű kiadás is így igyekezett befolyásolni a hazai vélekedést. Kossuth haláláig ragaszkodott ehhez a véleményéhez, szerinte a világosi fegyverletétel végleg megpecsételte a szabadságharc sorsát, amiért Görgei Artúr a felelős. Annak ellenére, hogy sokan pontosan tudták és kiálltak Görgei mellett, a hazai köztudatban is az rögzült, hogy a magyar fővezér árulást követett el. 
A II. világháború utáni kommunista Magyarországon szintén keresték az árulókat és a megbízhatatlan elemeket, ezért amikor a Magyar Néphadsereg magas rangú tisztjei ellen lefolytatott koncepciós perekben elővették a száz évvel előtti eseményeket, személy szerint Görgeit is, őt mint árulót mutatták be. Az akkori magyar sztálinista, majd marxistává átalakult történetírás egyes képviselői ezt buzgón szajkózták is, annak ellenére, hogy sem a bécsi, sem pedig a moszkvai levéltárakból nem került elő olyan dokumentum, ami Görgei árulását, az ellenséggel való összejátszását támasztotta volna alá. 
 

Felhasznált irodalom 
– https://mult-kor.hu/ igy lett gorgei a nemzet aruloja. 
– Kosáry Domokos: A Görgey-kérdés és története, Budapest, 1936. Átdolgozott, bővített kiadása: Osiris-Századvég, Budapest, 1994. 
– Görgey Arthur: Életem és működésem Magyarországon az 1848. és 1849. években. Ford. Görgey István. 1–2. köt. Bp., Franklin, 1911. 
– Palágyi Edit: Kossuth-kalap, Petőfi-gallér, a szív fölött kokárda. 
– Barta István, Pajkossy Gábor, Sinkovics István (szerk.): Kossuth Lajos összes munkái. I-VII. és XI-XV. kötet. 
– Ember Győző: Kossuth a Honvédelmi Bizottmány élén. In: Kossuth Emlékkönyv. Bp. 1952.