Kerek évforduló

2022.08.29. 08:00

Ember a Földön

Várkonyi Zsolt

Akit ő nem ismer e földkerekségen, az nem is létezik. És aki őt nem ismeri, az sem. Bizonyosan nem kis túlzás ezt állítani, de helyi léptékkel mérve talán igaznak is tűnik. A mindig örökifjú, nota bene kortalan Tamás, a Balogh Tamás ma lett 70. Nem is egyfajta visszatekintésre, még csak nem is egy klasszikus köszöntésre vállalkoznék, inkább arra, ki is ő a maga valójában. 
E kis szösszenet címe nem véletlen. Tomi a valóság talaján álló, onnan el nem rugaszkodó (igaz ezt helyből nem is tudja, csak nekifutásból – a szerk.) csupa szív ember. Két gyermeke, lánya, Szandra és fia, Tamás, alias Junior is rajongásig szeretik őt. A tengerentúlon élő Szandra két gyönyörű unokával ajándékozta meg a papát, akinek nagy szívfájdalma az, hogy nem tudja őket szinte minden nap magához ölelni. Ezt a nagy ölelést osztja szét barátai, tisztelői között, éppen ezért egy igazi nagy családban él.  
Tomi mikrofonnal a kezében született. Először a „korongokat nyergelte”, mint a legtöbb lemezlovas, az éjszaka volt élete hosszú éveken át. Aztán rákapott a rádiózásra, igaz „szerelme” az ElDo volt, még ma sem tett le róla.  A stúdióban és a terepen is jól érezte magát. Ez utóbbiban ma is aktív, a rádiózást mára klaviatúrára cserélte, stabil bástyája lett írásaival lapunknak is. Mindenkivel megtalálja a közös hangot, és akikből lehet, kihozza a legjobbat. Nincs olyan esemény városunkban, Dél-Fejérben és Észak-Tolnában, amiről ő ne tudna. Nyaranta gyakran elkalandozik a Balatonra is, törzshelyére, az András Büféhez, ahonnan rendre érdekes sztorikkal tér vissza. És persze posztol és posztol rendületlenül a közösségi médiában. Az elmaradhatatlan napkelték és napnyugták világát futás közben, esetleg egy-egy kávé, vagy épp egy baráti társaságban elkészített finomság mellett osztja meg velünk. 
Kedves Tomi, Isten éltessen szeretteid körében, és ha nem veszed tolakodásnak, egy jófajta üveg borral jómagam is megköszöntelek! 
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában