A ház trónfosztása hazánkat szuverén államnak nyilvánította

A magyar Függetlenségi nyilatkozat Kossuth Lajos kezdeményezésére valósult meg, nyomtatott formája viszont a széles nyilvánosság számára közzétett dokumentum lett, ezzel a magyar nemzet számára kézenfekvővé vált, hogy hazánk a honvédő szabadságharcban visszanyerte független államiságát. Kossuth a magyarság számára megalázó olmützi alkotmány (más néven oktrojált alkotmányt I. Ferenc József adta ki császári pátenssel és az uralkodó abszolutizmusát biztosította) válaszaként fogadtatta el az országgyűléssel az említett Függetlenségi nyilatkozatot. Az Országos Honvédelmi Bizottmánynak április 12-én terjesztette be tervét, de annak tagjai nem támogatták elképzelését, így Kossuth a Debrecenben lévő ország­gyűléstől várt segítséget e kérdésben, de az április 13-án megtartott zárt ülésen a képviselők többségét sem sikerült meggyőznie. 

Másnap viszont a képviselők nem a református kollégium nagytermében, hanem a református nagytemplomban tartották meg következő gyűlésüket, amelyen a képviselőkön kívül megjelent egy jelentős számú lelkes tömeg is. Jelenlétük meghátrálásra kényszerítette a képviselőket, így Kossuth javaslatát közfelkiáltással és nem szavazással fogadták el. Az országgyűlés egyben kormányzó elnökké, azaz ideiglenes államfővé választotta meg Kossuth Lajost. Az okmányt Almásy Pál, a képviselőház elnöke valamint Perényi Zsigmond, a felsőház alelnöke és Szacsvay Imre, az országgyűlés jegyzője írta alá. A Függetlenségi nyilatkozat április 19-i közzétételét követően meghatározták Magyarország címerét is, amelyet sokan a mai napi egyszerűen csak Kossuth-címernek neveznek. 
 

A Függetlenségi nyilatkozat kimondta: 
„Magyarország és a vele törvényesen egyesült Erdély szabad, független, önálló, európai állam. 
A ­Habsburg-Lotharingiai ház a magyar nemzet elleni árulása, hitszegése és fegyverfogása által, s mivel az ország önálló államéletének eltörlésére, a nemzet legyilkolására idegen hatalom fegyveres erejét is használni nem iszonyodott, ezennel trónvesztettnek, kirekesztettnek és száműzöttnek nyilváníttatott a nemzet nevében. 
 

Az önálló és független magyar állam azon népekkel, melyek vele egy fejedelem alatt állottak és minden más nemzettel békét és jó szomszédságot akar alapítani, és baráti szerződéseket kíván kötni. 
Az ország jövendő kormányrendszerét részleteiben a nemzetgyűlés fogja megállapítani, addig pedig az országot egész egyetemes kiterjedésében a nemzetgyűlés egy ajkú felkiáltásával és közmeg­egyezéssel kinevezett kormányzó-elnök Kossuth Lajos a maga mellé veendő miniszterekkel kormányozza.” 
 

Nem mindenkinek tetszett 
A kihirdetett függetlenségi okmány csak növelte a feszültséget Magyarország és Ausztria között, ezzel mindenki számára világossá vált, hogy ez a konfliktus csakis valamelyik hadban álló fél teljes győzelmével érhet véget. 
Kossuth az elfogadott nyilatkozattal a békepártot akarta gyengíteni, másrészt számított a nyugati nagyhatalmak Magyarország melletti beavatkozására, vagy legalábbis a függetlenség elismerésére. Számításai azonban nem igazolódtak be, a nyugati nagyhatalmak sokkal fontosabbnak tartották az európai erőegyensúlyt, és benne Ausztria szerepét annál, hogy a magyar szabadságharc végett felhagytak volna addigi politikájukkal. Az oroszok behívását pedig már a Függetlenségi nyilatkozat hírének megérkezése előtt elhatározták Bécsben. Ezzel Európa, mint a történelem során oly sokszor, egyszerűen magára hagyta a magyar nemzetet. 
A Függetlenségi nyilatkozat elfogadását a magyar honvédség vezérkara sem fogadta kitörő örömmel, több tiszt nyíltan kikelt ellene. Görgei Artúr a honvédsereg fővezére pedig csak annyit üzent a futárral Kossuthnak: „Annyit mondjon, hogy ha máskor oly fontos dolgot tenni akar, előbb legyen szíves velem közölje.” 
Az elfogadott debreceni nyilatkozat viszont már osztrák szempontból nézve egyértelmű jogi alapot teremtett arra, hogy a császári csapatok beavatkozzanak a magyar szabadságharcba. 
 

A trónfosztás harmadik próbálkozása 
A magyar törvényhozás 1849-ben harmadik alkalommal detronizálta (uralkodói jogától törvényesen megfoszt) a Habsburg császári dinasztiát, azonban egyben fenntartotta a monarchiát is – Kossuth kormányzó-elnök kinevezésével –, a szabadságharc győztes befejezéséig ugyanis részben elodázta az államforma meghatározását. Amennyiben az utolsó, 1921-es trónfosztást nem vesszük figyelembe, akkor láthatjuk, hogy éppen ez az 1849-es kísérlet veszélyeztette leginkább a Habsburg dinasztia hatalmát. 
Az elsőre a XVII. században került sor, amikor is Bethlen Gábor erdélyi fejedelem annak reményében detronizáltatta II. Ferdinándot, hogy újraegyesítheti majd a három részre szakadt Magyarországot. Másodszor az 1707. évi ónodi ország­gyűlésen pedig azért fosztották meg trónjától I. Józsefet, hogy II. Rákóczi Ferenc elnyerhesse francia szövetségesének jóindulatát. 
Mindkét esetben ezek a trónfosztások a hatalmon lévő uralkodó beleegyezése nélkül történtek meg, ezért nem élvezték széleskörűen a politikai elit egységes támogatását, hiszen egyes körök érdekei a bécsi császári udvarhoz kötődtek. Az 1848–49-es szabadságharchoz köthető trónfosztás esetén viszont másképpen alakultak az események. Magyarország szuverenitását felszámoló olmützi oktrojált alkotmányt a békepártiaktól a republikánusokig minden párt és frakció elutasítással fogadta. 
Ferenc József törvénye hatalmas indulatokat váltott ki 
 

A császár által kiadott alaptörvény ugyanis a politikai helyzetet is megváltoztatta. 1849 márciusáig a szabadságharcot közjogi szempontból a törvényes uralkodó, V. Ferdinánd császár hívei vívták a trónbitorlónak tekintett Ferenc József ellen. Ferdinándot 1848. december 2-án a bécsi udvari kamarilla lemondatta minden címéről unokaöccse, Ferenc József főherceg javára, ennek a lemondatásnak a szabályosságát vonták kétségbe Magyarországon, ezért egészen az 1849. április 14-i trónfosztásig Ferdinándot tekintették magyar királynak. Ferenc József viszont elődjének minden, Magyarországra vonatkozó törvényeit és rendeleteit semmisnek tekintette, így az esetleges politikai megegyezésre már szinte semmilyen esély sem mutatkozott. 

Az új uralkodó önbizalmát csak növelték Windisch-Grätz tábornagynak, a magyar szabadságharc egy időszakában a császári-királyi csapatok főparancsnokának győzelmi jelentései, ezért magabiztosan adta ki az olmützi oktrojált alkotmányt, így a kompromisszum esélye végleg elveszett. A diadalmas tavaszi hadjárat során, miután a honvédseregek egészen Pestig visszaszorították a császári csapatokat, egyre több magyar emberben megfogalmazódott az a kérdés, hogy mi is a szabadságharc végső célja. Azzal szinte mindenki egyetértett, hogy az új császár diktatórikus olmützi alkotmányára csakis egy határozott nem lehet a megfelelő válasz, de a Habsburg ház teljes trónfosztását már nem mindenki tekintette elfogadható megoldásnak. 
 

Miért ragaszkodott Kossuth a Habsburgok trónfosztásához? 
Kossuth Lajos az április 14-ét megelőző napokban a ravasz húzásoktól sem riadt vissza, hogy elképzelését megvalósítsa, keresztülvitte ugyan a Habsburg-ház trónfosztását, de ezzel megosztotta az országot. 
A hazai közvélemény lelkesen üdvözölte a kormányzó elképzelését, a politikai, de főleg a katonai vezetők egy része azonban ellenérzéssel fogadta ezt a radikális lépést. A történészek szerint Kossuthot ugyanaz a szándék vezérelte a Függetlenségi nyilatkozat elfogadásával, mint egykor Rákóczit. Abban bízott ugyanis, hogy az európai nagyhatalmak majd elismerik a magyar függetlenséget, de terve nem vált valóra. Az ó kontinens vezető államai egy erős Ausztriában voltak akkor érdekeltek, sajnos hasonlóan vélekedett I. Miklós orosz cár is, aki később fegyverrel támogatta Ferenc József császárt a magyar szabadságharc leverésében. 
 

Az oroszok elsősorban attól tartottak, hogy egy esetleges sikeres magyar szabadságharc, láncreakciót indítana el, itt elsősorban az általuk megszállt Lengyelországra gondoltak, ezért siettek Bécs segítségére. Később többen is megvádolták Kossuth Lajost, hogy az említett Függetlenségi nyilatkozattal kalandorpolitikát folytatott, és csakis saját hatalmának növelése érdekében erőszakolta ki a Habsburg-ház trónfosztását. Az esemény sok vitát vált ki azóta is, egy biztos, a magyar szabadságharcot vérbe fojtó orosz intervenció nem a debreceni események, hanem az akkori európai nagyhatalmak egyensúlypolitikájának volt a következménye. 
Azt nem tudni, hogy Kossuth akkor ismerhette-e a bécsi udvar szándékát, de akár megtörténnek a debreceni események, akár nem, kompromisszumra semmi esély sem mutatkozott, mert a császári udvar már az előtt jóval hamarabb eldöntötte, hogy a magyar szabadságharcot fegyveres úton próbálja leverni. 
 

A cikk írásához felhasznált irodalom

– Bona Gábor: Az 1848–49-es szabadságharc tiszti kara – A Függetlenségi nyilatkozat és a hadsereg tiszti kara Függetlenségi nyilatkozat. 1849 Debreczen; szerk. Angi János, G. Szabó Botond, Tóth Béla, utószó G. Szabó Botond; Tiszántúli Református Egyházkerület–Debrecen Megyei Jogú Város. 
– Az 1848-49. évi forradalom és szabadságharc története 
Trónfosztás és függetlenség, mult-kor.hu 
– https://rubicon.hu/kalendarium/1849 aprilis 14 debrecenben kimondjak a habsburg-lotharingiai-haz tronfosztasat- 
– Szente Zoltán: Kormányzás a dualizmus korában. A XIX. századi európai parlamentarizmus és Magyarország kormányformája a kiegyezés után 1867–1918, Atlantisz kiadó.