néphagyomány felelevenítése

2021.10.04. 12:00

Közös szalonnasütés és egy remek barátkozós délután volt Szent Mihály napján

Az ország számos településével együtt szeptember 29-én, szerdán, Mihály napján Baracson is felelevenítették a nevezetes népszokásokat.

Horváth László

Délután fél hatra a Baracs vezér parkba várták az érdeklődőket, hagyománykedvelőket. A program első részében Simonné Zelnik Angéla világi lelkipásztori kisegítő tartott rövid előadást Szent Mihályról, a vallás és a paraszti élet összefüggéseiről, kapcsolódásairól.

A tűz körül nemcsak a pásztorok, de a mai gyerekek is szívesen melegszenek
Fotó: Horváth László

Ezután Czuppon Péter táncpedagógus felvezetésében már kicsit mélyebben megismerhettük a Mihály-naphoz tartozó falusi élet mozzanatait. Szent Mihály napja a magyar nyelvterületen a gazdasági tevékenység fordulónapja, de sok helyen nevezik a pásztorok napjának is. Sok népi, időjárási megfigyelés is társul az időponthoz. Ekkor történtek a pásztorok elszámoltatásai, szerződéskötések és hozzá tartozott a mulatság, jegyességváltások. Kezdődnek az őszi munkák és még rengeteg egyéb, a gazdálkodáshoz kapcsolódó, telet megelőző feladat – hallhattuk a több helyen is vidám történetekbe szőtt ismertetőben Czuppon Pétertől. A folytatásban a falusiak a magukkal hozott nyárson szalonnát, kolbászt sütöttek a kis tűznél. A nagy máglyát pedig először körbetáncolták, majd azt is meggyújtották a helyi önkéntes tűzoltók segítségével. A programról a táncok alatt Várai Róbertet, Baracs polgármesterét kérdeztük.

– Alapvetően úgy indultunk a szervezésnél, hogy egy jó társas rendezvényt szeretnénk, ahol óriás máglya tüzénél beszélgethetünk. A kis tűz a parázson sütés célját szolgálja. A nagy pedig a hagyomány jelzése. Kerestük, mik azok az alkalmak, amikor össze lehet hívni az embereket és még megengedik, a vírushelyzet lehetővé teszi. Adódott a Mihály-nap, amit évszázadokon keresztül tartottak a falusi emberek. Így kapcsolódtunk a nevezetes dátumhoz. Rendhagyó a mostani rendezvény, de szeretnénk innentől kezdve szokássá tenni – mondta érdeklődésünkre a program fő támogatója, az önkormányzat képviseletében Várai Róbert.

Szent Mihály napján Baracson több százan jöttek el a közös szalonnasütésre, táncolásra, ami jó eséllyel tényleg hagyomány lehet a jövőben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában