KONFERENCIA PAKSON

2021.10.19. 19:00

Fejben kezdődik el a környezet védelme

Egyre inkább igaz az, amit H. Verner mondott, azaz hogy a természet tönkretétele és a természet védelme a fejekben kezdődik. Pedig olyan jó lenne, ha egyre kevesebb lenne, ami védelemre szorulna – mondta Jantnerné Oláh Ilona az ÖKO Alapítvány kuratóriumi elnöke Pakson, az Erzsébet Nagy Szállodában megrendezett környezetvédelmi konferencián, hétfőn.

Gazsó Rita

Egész napos környezetvédelmi konferenciát szervezett az ÖKO Alapítvány és a Paksi Iparos és Vállalkozói Kör Pakson, az Erzsébet Nagy Szállóban. A „Legyen szívügyünk a Föld” című ingyenes program középpontjában idén a körforgásos gazdaság állt. Az előadások között szó volt az átállásról a körforgásos gazdaságra a fenntarthatóság jegyében, arról, hogy hol tart ma a természetvédelem, kék gazdaságról, biomimikriről és a begyűjtött háztartási olaj újrahasznosításáról. A konferencia fővédnöke Süli János tárca nélküli miniszter volt, aki köszöntőjében úgy fogalmazott: azon dolgoznak, hogy Paks ne csak atom-, de zöld város is legyen. Szabó Péter polgármester Paks elkötelezettségét emelte ki a környezetvédelem mellett.

Jantnerné Oláh Ilona kifejezte reményét, hogy a konferencia olyan gondolatsorokat indíthat el a fejekben, amelyeknek köszönhetően könnyebben meg tudják majd találni a kapcsolódási pontot a tudományágak, hiszen a természetvédelemben minden területnek és mindenkinek dolga van – monda.

– Köztudott, hogy Paks Atomváros, de évek óta dolgozunk rajta, hogy zöld város is legyen – mondta nyitóbeszédében Süli János, a Paks II. projektért felelős tárca nélküli miniszter, aki hozzátette, néha szembesül azzal a véleménnyel, hogy az atomerőmű-pártiak ellene vannak a környezettudatos magatartásnak. Ez egyáltalán nem igaz – jelezte – az a jó, ha a kettő kiegészíti egymást. A megújuló energiákkal szemben az atomenergia ugyanis időjárási viszonyoktól függetlenül tudja termelni a villamosenergiát. Ráadásul amellett, hogy napi hulladék nem keletkezik, az új paksi blokk hosszú távon a környezetet nagymértékben tehermentesíti majd, azzal, hogy a széndioxid termelést jelentősen csökkenti.

– Paks város felé már-már elvárás, hogy olyan nívós szakmai konferenciának adjon otthont, mint a mai – hangsúlyozta Szabó Péter, a város polgármestere, aki kiemelte, hogy mennyire fontosnak tartja, hogy korosztálytól függetlenül olyan eseményeket szerveznek, amelyekkel hozzá tudnak járulni ahhoz, hogy a környezetvédelem Pakson elsőrendűen fontos legyen. Kijelentette, azt tapasztalja, hogy a paksi gazdasági élet szereplői, vállalkozók is ugyanilyen elengedhetetlennek tartják, hogy tevékenységük során odafigyeljenek ezekre a szempontokra.

A természet kínál megoldást

A jövőre 25 éves ÖKO Munkacsoport Alapítvány és a Paksi Iparos és Vállalkozói Kör által immár második alkalommal életre hívott esemény célja idén is az volt, hogy minél szélesebb társadalmi rétegeket egyszerre ültessenek le. A résztvevők így képet kaphatnak azokról a technológiákról, pedagógiai módszerekről, kutatási eredményekről, amelyben az ÖKO Alapítvány által választott mottó „Legyen szívügyünk a Föld!” megmutatkozik. Az egésznapos, térítésmentes konferencián döntéshozók, mérnökök, környezettechnikusok, pedagógusok, lelkes érdeklődők, amatőrök egyaránt részt vettek. Az előadások folyamán olyan érdekes fogalmak merültek fel, mint a körforgásos gazdaság, benne a körforgás, fenntarthatóság, biomimikri és a kék gazdaság. Körbejárták azt a kérdést is, hogy milyen modelleket, megoldásokat kínál a természet a környezetvédelmi problémák megoldására.

Borítókép: Jantnerné Oláh Ilona beszéde nyitotta a konferenciát

Forrás: teol.hu

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában