Róma város megalapítása, a római időszámítás kezdete

Róma még később a birodalom bukása után is az európai kultúra és szellemiség egyik legfontosabb alapját képezte.

Róma alapítását a korral foglalkozó történészek Kr. e. 760–730 közzé teszik, ezzel nagyjából egyetértenek a mai szakemberek is. Róma alapításának kelte a Gergely-naptár szerint i. e. 753. április 21-én volt. Ez volt az ab urbe condita (A.V.C. vagy A.U.C.), ami egy latin kifejezés, jelentése: „a város (Róma) alapítása óta”. Az ókori rómaiak használták ezt, az évek keltezésekor és általában rövidített alakban találkozunk vele. Ami az április 21-ét illeti a kutatók szerint, azon a napon tartották Róma polgárai a hagyományos Palariát, azt az ünnepséget, amit Pales pásztoristen tiszteletére rendeztek.

Róma alapításáról két monda született

Az egyik változat szerint Róma városát Romulus és Remus, Mars hadisten és Rhea Silvia ikergyermekei alapították. Romulus egy vita során – amely állítólag arról szólt, hogy melyiküket támogatják az istenek abban, hogy megalapítsa a várost – megölte Remust. Még több verzió is van Remus halála kapcsán, de a legenda szerint testvére halála után Romulus lett Róma első királya, és a város alapítását a hagyomány szerint Kr. e. 753. április 21-ére tette. Ez az ismertebb változat, egy másik szerint viszont a rómaiak Trójából származnak. A görögök által elfoglalt és felperzselt városból Aeneas herceg egy maroknyi emberrel együtt elmenekült, majd hajón Itália középső részére érkezett, ahol feleségül vette Latinus latin király lányát. A frigy nem nyerte el a tetszését a szomszédos királyságoknak, amelyek ezért hadat indítottak Aeneas ellen, de ő legyőzte azt, és ezzel megszilárdította helyzetét, és megalapította Rómát.

A szakértők szerint a térség a különböző népek olvasztótégelye lett

Történészek, régészek azóta megállapították, hogy ezeknek a legendáknak ugyan lehet némi valóságtartalmuk, de azt leszögezik, hogy arra a korra jellemzően ezeket viszont erősen eltúlozták. Annak nagy az esélye, hogy az első telepesek a Palatinus hegyén építették fel első lakhelyeiket, amelyekből kinőtt a későbbi világváros. A legendák azonban azt is hűen tükrözik, amivel a szakértők is egyetértenek, hogy a térség a különböző népek olvasztótégelye lett.

Az ókori világ központja lett

Az i. e. 753. április 21-i város­alapítási nap ugyan nem tekinthető egészen biztosnak, annak ellenére, hogy ez a dátum lett Róma alapításának elfogadott, hivatalos dátuma, az viszont tény, hogy Róma a Kr. e. VIII. század közepén kezdte meg a világuralomig tartó folyamatos fejlődését, igaz abban számos szerencsés körülmény is közrejátszott. A település a Tiberis folyónak és a hét dombnak köszönhetően kiváló stratégiai pozícióval rendelkezett, később azért egyesíthette az egész itáliai félszigetet, mert annak a közepén, valamint a tenger közelében helyezkedett el. Az egyre növekvő várost jó minőségű termőföldek is övezték, így az élelmiszer-ellátás is ott helyben biztosítva volt. Nemcsak az itáliai félsziget, hanem az egész Földközi-tengeri térség központi részén helyezkedett el, így némi szerencsével Róma egy világbirodalom központjává nőtte ki magát. Az egykori kicsi királyság köztársasággá alakult át, majd Kr. e. IV. századtól szinte állandó háborúkban előbb Itália nagy részét, majd a legnagyobb vetélytárs, Karthágó legyőzése után fokozatosan az egész akkori ismert világ jelentős részét meghódította. Létrejött a Római Birodalom, ami nemcsak hadászatilag volt fontos, hanem az általa képviselt civilizáció a jog, irodalom, művészet és az építészet terén, egyaránt óriási hatást gyakorolt Európa későbbi fejlődésére. Az ókori Róma hivatalos nyelve a latin volt.

A római királyság kora

A mondák szerint Róma első királya Romulus volt, őt még másik hat követte. Közülük az utolsó három etruszk királyt valós személynek tartják. Az etruszkok ókori nép volt Közép-Itáliában, és a Római Birodalom felemelkedése előtt a legjelentősebb civilizációt hozta létre. Származásukról már az ókorban is több elmélet született, Hérodotosz szerint Kis-Ázsiából vándoroltak be, mások szerint őslakók voltak, az egyik jelenlegi vélemény szerint viszont az etruszk nép a bevándorló indoeurópai népek és az őslakó mediterrán népesség egybeolvadásából jött létre. A római társadalom ősi nemzetiségi szervezetébe két réteg tartozott. A vezető osztályt a földbirtokos családok, az úgynevezett patríciusok (a szó jelentése „jó apától származó”) alkották, közülük kerültek ki senatus (vének tanácsa) tagjai. A senatus volt a királyi tanácsadó testület, az uralkodó figyelembe vette javaslataikat, majd aszerint döntött. A patríciusok közül kerültek ki a katonák is, mert a hadi felszerelések, mint a kocsi, fegyver, ló nagyon drága volt. Különleges helyzetben voltak a kisebb vagyonnal rendelkezők, az úgynevezett kliensek (pártfogoltak), akik a patríciusok támogatását élvezték és tőlük függtek, ezért engedelmességgel tartoztak nekik. A társadalmi hierarchia legalsó részén álltak a plebejusok (köznép), ők nem rendelkeztek polgárjoggal. Főleg a mezőgazdaságban dolgoztak, de akadt köztük néhány kézműves és kereskedő is. A királyok kora kedvezett a plebejusoknak. A nagy építkezések, mint például városfal építése, vagy a mocsarak lecsapolása munkalehetőséget, így anyagi biztonságot is adtak nekik. A hadászatban bekövetkezett változások, amikor is megjelentek az olcsóbb vasfegyverek, így a gyalogság létrejöttével a plebejusok is vállalhattak már katonai szolgálatot.

A római köztársaság kora

Az uralkodók, hogy megszilárdítsák helyzetüket a plebejusokkal szövetkeztek a patríciusokkal szemben, azok viszont – mivel gazdaságilag stabilabbak voltak még a királynál is – egyszerűen megszüntették a királyságot és kikiáltották a köztársaságot.

Ezt az államformát a patríciusok által kiválasztott tisztségviselők, az úgynevezett magistratusok irányították. Görög mintára, hogy elkerüljék a visszaéléseket, általában egy tisztséget ketten töltöttek be, így tudták egymást ellenőrizni.

A megbízási idő többnyire egy év volt, és fizetés nem járt érte, ezért csak gazdag polgárok vállalhatták el a sok kiadással is járó hivatali munkát. Emiatt viszont a megvesztegetés esélye kisebb volt. A köztársaság élén két consul állt, békében a legfőbb hatalmat gyakorolták, háború esetén viszont a hadsereg élére álltak. A senatus létszáma elérte a 300 főt is, elsősorban törvényhozással foglakozott, tagjai pedig a legtekintélyesebb patrícius családok képviselői voltak.

A consulok helyettesítésére két praetort választottak, amennyiben mindannyian háborúban vettek részt, akkor legfeljebb fél évre a köztársaság élére egy dictatort választottak, aki saját belátása szerint dönthetett, és mindenki engedelmességgel tartozott neki. Érdekes, hogy a diktátort később sem vonhatták felelősségre azért, amit hivatali ideje alatt tett.

A köztársaság bukása és a császárság kialakítása

Az állandó hódító háborúk következtében a római társadalomban jelentős számú rabszolga élt, akik folyamatosan lázadtak, gyengítve ezzel a római hatalmat. A bajt még tetézték a polgárháborúk is, így i. e. 60-48 között létrejött az első triumvirátus Julius Caesar, Pompeius és Crassus személyében, akik irányították Rómát. Miután Julius Caesar megszerezte Róma számára Galliát (a mai Észak-Olaszország, Belgium, Franciaország egész része, valamint Svájc, Hollandia és Németország egyes részei), Crassus halálát követően háború tört ki közötte és Pompeius között. A csatát Caesar nyerte, így örökös dictatorrá választották meg, mint tejhatalmú vezető hozzáfogott az államszervezet átalakításához, átrendezte a provinciák adózását, szabályozta az itáliai városok rendjét, földet osztott ki, majd nagyszabású építkezésekbe kezdett. Miután Caesart meggyilkolták, halála után is az általa képviselt diktatórikus politikai irányvonalat követték utódai. A második triumvirátus során, i. e. 40-ben Antonius, Octavianus és Lepidus osztották fel egymás között a Római Köztársaság alá tartozó országokat. Lepidus azonban visszavonult, így megkezdődött Antonius és Octavianus harca az egyeduralomért. Kr. e.30-ban Octavianus legyőzte Antonius és az egyiptomi királynő, Kleopátra hajóhadát, majd elfoglalta Alexandriát. Egyiptom nem provincia, hanem Octavianus személyes birtoka lett, ezzel hatalmat is kapott, ugyanis az egyiptomi gabona megoldotta Róma élelmezését. Attól kezdve minden hatalom az ő kezében összpontosult, a Senatus az Augustus (fényes) nevet adományozta neki, így ő lett a Római Birodalom első császára és a római történelem egyik legfontosabb alakja, ezzel kezdetét vette a császárkor, amely i. e.27-től egészen a 476-ig a Nyugatrómai Birodalom bukásáig tartott.

Felhasznált irodalom

Pecz Vilmos: Ókori lexikon, I–IV. kötet. Róma szócikk (Franklin Társulat, Bp. 1904.).

http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/kr_e_753_aprilis_21_roma_alapitasa/.

Majoros József: Római élet Tankönyvkiadó.

http://www.jgypk.hu/mentorhalo/tananyag/A történelem segédtudományai/2122 római időszámítás a város alapítástól.html.

Kiss Magdolna: A városi élet a Római Birodalomban. Interaktív taneszköz (CD-ROM).

Gulyás Istvánné (szerk.): Az antik Róma napjai – Olvasókönyv, több kiadás.

Révay József: Százarcú ókor, Móra, Bp., 1962.