Krúdy: Nem vagyunk mások, mint folytatásai régi időknek

Szalai Árpád Rácalmás múltját bemutató könyvét, az Emlékezzünk a régiekre című portrékötetet 2016. március 15-én mutatták be a nemzeti ünnepünk alkalmából rendezett nagyszabású programsorozat részeként. Mégpedig a Márkus-kúriában (ami jelenleg a Rácalmási Művelődési Ház és Könyvtár épülete – szerk.), ahol a forradalom és szabadságharc idején a helybéli reformista fiatalok tartották összejöveteleiket.

A szerző e kötetében a híres rácalmásiakat vette sorba. Március 15. közeledtével érdemes fellapozni, fejezetein keresztül ismerhetjük meg a helybéli reformereket. Ahogyan Szalai Árpád fogalmaz: „Rác­almás reformkori és szabadságharc korabeli szerepe messze túlmutat a település méretéből következő arányokon.” Felidézhetjük ­Modrovich Ignác földbirtokos élettörténetét, aki az 1848-as forradalom és szabadságharc előkészítésében és végigvitelében kiemelkedő munkát végzett. Márkus István jogász, a reformerek vezére mellett számos történelmi jelentőségű élettörténet bontakozik ki a lapok hasábjain. Például Hattyuffy Kristófé is…

„Hattyuffy Kristófot – eredeti, születési nevén Schwanfelder Kristófot (1824–1872) igazi hazafiként tartották számon. Szegedi és székesfehérvári tanulmányait követően 1845-ben szentelték pappá. Ezután káplánként szolgált a dunapentelei plébánián. Miután Jankovich József, a rácalmási templom kegyura 1838-ban megépítette a templomot, valamint 1848-ban parókiát és papot kért a püspöktől, aki Schwanfelder Kristófot a rácalmási plébánia adminisztrátorának nevezte ki. Schwanfel­der Kristóf hamarosan kapcsolatba lépett a reformista fiatalokkal, akik Márkus István kúriájában rendszeresen találkoztak, és megbeszélték az ország súlyos problémáit. A fiatalok között voltak a Lehoczkyak, a Kreskayak, a Simonyiak, de köztük volt Jankovich József alispán, Modrovich Ignác főszolgabíró és Paczona Elek is. A szabadságharc kitörését már itt élte meg a fiatal, lelkes pap. A megye vezető reformista csoportosulásának jelentős része rácalmási volt. Schwanfelder Kristófot már 1848. május elején beválasztották Fejér Vármegye Bizottmányába.

A pákozdi csata után a magyar csapatok sorra verték az ellenséget Délvidéken és Nyugat-Magyarországon. Toboroztak a hadseregbe, és természetesen Schwanfelder Kris­tóf is felolvasta a toborzó levelet a templomban. A hatás olyan nagy volt, hogy több mint 200 rácalmási fiatal jelentkezett katonának a Nemzeti Hadseregbe. Így került Schwanfel­der először összeütközésbe az egyházi elöljárókkal. Windischgratz csapatai elfoglalták a Dunántúl nagy részét, Mórnál a magyarok csatát vesztettek, és így megnyílt az út a császári csapatok előtt Fehérvár és Buda felé. A megye vezetői előbb Rácalmásra, majd a Duna–Tisza-közé távoztak, és velük mentek a rácalmási reformerek is. Dunántúl elvesztése után a katonák lassan visszatértek lakóhelyükre, így került haza Schwanfelder Kristóf is. A császári biztos vagyonelkobzással büntette a forradalmárokat, köztük Schwanfeldert is. 1849. április 4-én menlevelet kapott a királyi biztostól, és újból a parókián dolgozott, de nem sokáig.

A szabadságharc hadserege megindította a tavaszi hadjáratát. Ismét elkezdődött a toborzás, amelyet szegeden hirdetett meg Kossuth Lajos. A rác­almási fiatalok ismét útra keltek, és a fel-dunai hadseregbe vonultak. Velük ment papjuk is, hogy vigaszt nyújtson a katonáknak, azonban egyházi elöljárói engedély nélkül vonult be. A hadjárat kezdeti sikerei nem bizonyultak elegendőnek a szabadság kivívásához. A sereg egy része Görgey Artúr parancsnoksága alatt Világosnál letette a fegyvert az osztrák–orosz egyesült seregek előtt. Ezzel a szabadságharc sorsa megpecsételődött. A fel-dunai hadsereg megmaradt része igyekezett a menedéket nyújtó komáromi várba bejutni. Schwanfel­der Kristóf a rácalmási tisztekkel és honvédekkel tartott, így ő is a komáromi várban talált menedéket. Nevét ekkor változtatta meg, a Hattyuffy nevet vette fel. Gróf Zichy Ottó honvéd ezredes felterjesztésére 1849. augusztus 26-án Klapka tábornok kinevezte tábori lelkésznek, és előléptette főhadnaggyá. Később a Komáromban levő kórházban nyújtott lelki vigaszt a sebesült katonáknak.

Az osztrákok a komáromi vár ellen vonultak, de az erőd bevehetetlen volt. Végül Klapka alkut kötött az osztrákokkal: a vár védői menlevelet, vagyis amnesztiát kaptak. A várat október másodikán átadták az osztrák csapatoknak.

A katolikus egyház 300 papja került bajba a szabadságharcban történt részvételük miatt. A klérus egyértelműen Habsburg-párti volt, a kispapok azonban a nép mellett álltak. Volt, akit kivégeztek vagy börtönre ítéltek, így járt Hattyuffy Kristóf nagybáty­ja, Schwanfelder József kanonok is. Volt, akit eltiltottak az egyházi szolgálattól, így Hattyuffy Kristófot is, akit nagyon megviselt ez a döntés. Későbbi lelki megnyugvásában sokat segített nagybátyja, Schwanfelder József kanonok, aki arra biztatta Kristófot, hogy hagyja el a papi hivatást, mert egyedül ő biztosíthatja a Hattyuffy név fennmaradását, vagyis nősüljön meg. Kristóf végül is áttért az evangélikus hitre és megnősült, elvette a szép nagyrákói Kreskay Etelkát. Dunaföldváron az evangélikus pap adta őket össze. Egy gyermekük született 1851-ben, Dezső, aki neves jogász, író és régész lett.

Az egyházi bíróság több esetben küldött idézést, de Hattyuffy ezeket a leveleket már nem vette át. A székesfehérvári Szentszéki Bíróság 1851. június 5-én megfosztotta hivatalától, és kiátkozta a katolikus egyházból. 1851-től öt éven keresztül rendőri felügyelet alatt állt. Hattyuffy Kristóf az első években nehéz helyzetben volt, de személyisége, kisugárzása a falu lakossága, de a nemesség körében is tekintélyt adott számára. Hamarosan felépítette házát Rácalmáson, a Szigetfőn, és bekapcsolódott a falu társadalmi életébe.

Az 1850-es évek végére az állami hatóságok is kezdték elfelejteni, hogy Hattyuffy Kristóf volt Klapka György seregének tábori lelkésze. 12 évvel a forradalom és szabadságharc után 1861-ben Székesfehérváron szolgabírónak nevezték ki. Az 1867-es kiegyezést követően további lehetőségek nyíltak meg előtte. Viszonylag fiatalon, 48 éves korában halt meg. Hattyuffy Kristóf tekintélyét jelzi, hogy sírja a rácalmási temető leg­előkelőbb helyén, a Kápolna-dombon a Jankovichok sorában van.”

Schrick István, Rácalmás polgármestere Krúdy Gyula gondolataival ajánlotta Szalai Árpád kötetsorozatát az olvasók figyelmébe, és ezek a gondolatok illenek március 15. eszméihez is: „Nem vagyunk mások, mint folytatásai a régi időnek. A lábnyomok továbbmennek ugyanazon az úton, jó szem kell hozzá, hogy megláthassa valaki, hol végződik az egyik nemzedék lábnyoma, és hol folytatódik az új nemzedéké.”

(Lejegyezte: Körmendi Erzsébet)