Egy világcsavargó az óvárosi pékség mellett nyitott kis zöldségüzletet

2020.08.08. 15:30

Azt kínálja, amire az embernek szüksége van, és hozzá jó szót

„Kinyitott az óvárosi pékség bejáratánál a zöldséges. A Kusler Csaba csinálja.” – újságolták többen is a hírt a közelmúltban. Csabát sokan ismerik, jómagam áprilisban beszéltem vele először Skype-on annak apropóján, hogy a járványügyi helyzetet miként éli meg Máltán. Most már itthon van, személyesen is találkoztunk otthonában.

Molnár Emese

Fotó: Zsedrovits Eniko

Jókedélyű, vidám, nyílt ember, így nem is csoda, hogy úgy tereferéltünk, mintha rég nem látott ismerősök lennénk. Hiába is volt több közös pont az életünkben, például ő is a Szórád iskolába és a Rudas középiskolába járt, nem találkoztunk, ugyanis jó néhány év van köztünk. Bár az interjún kívül megsúgta a korát (és tiszteletben tartva kérését, eme információt nem osztjuk meg a nagyközönséggel), ha tippelni kellene, olyan negyvenesnek néz ki, amolyan életvidám, örök fiatalnak.

A konyhaasztalnál ülve jobbra-balra cikázik a tekintetem, rengeteg családi fotó, szuvenír, antik tárgy és bútor adja meg az óvárosi otthonának varázsát. Megszakítva az interjút, hamar körbe is vezetett Csaba. Az előszobai folyosót egy nagy könyvespolc díszíti.

– Annyi mindent szeretnék elolvasni, de nincs rá időm. A Rejtő összes kötete, meg Jókai Mór művei már megvoltak. Most leginkább életrajzi könyveket olvasok szívesen – meséli Csaba.

Úgy is telhetnek a mindennapok, hogy széppé tesszük magunk körül az életet
Fotó: Zsedrovits Enikő/Dunaújvárosi Hírlap

Emléktárgyak mindenhonnan

Szobáját saját ízlése szerint alakította, ötvöződik benne a minimál és az antik stílus, viszont a sok-sok emléktárgy mutatja, nagy utazó lakja. Rengeteg országban tett látogatást, Angliától Görögországig, Törökországtól Oroszországig. Mindenhonnan hozott valami emléktárgyat, hogy rápillantva felidézhesse az ott megélt élményeket. Természetesen vannak hűtőmágnesei, de szívesen vásárolt kerámiából készült karácsonyfagömböket, amikre az adott kultúra sajátos jegyeit festették fel. Ezek persze nem az ünnepi fán kapnak helyet, hanem a dísz­dobozban hagyva a polcon. Festmények is vannak szoba falán, amelyek többségét ő maga készítette. Tengerparti sétány, hangulatkép, mindenféle témáról szívesen alkotott. Sajnos egy baleset miatt már nem olyan a kéz­ügyessége, mint korábban, amikor is néhány perc alatt összehozott egy skiccet.

Az utazás iránti szenvedélye középiskolás korában alakult ki benne, szüleivel sokat kirándultak. Mondhatni világcsavargó lett belőle, természetesen a szó legnemesebb értelmében.

– Utazni jó, egyszerűen ezt vallom. Megismerhetünk új embereket, felfedezhetünk új tájakat, megkóstolhatjuk más népek ételeit, italait, és élményekkel gazdagodva térhetünk haza. Ezt imádom benne – magyarázza Csaba.

Tele tervekkel, lendülettel

Természetesen rengeteg úti cél szerepel még a képzeletbeli listáján, például Japán, Amerika még kimaradt a sorból. Tele van tervekkel, lendülettel mindazok ellenére, hogy egy törökországi kiruccanás során elkapott egy olyan vírust, ami komoly kórházi kezelést igényelt.

– Ezután még szebb lett az élet – tette hozzá, és nem is szívesen idézi fel azt a nehéz időszakot, ment tovább az úton.

Kellemest a hasznossal

Négy éve úgy döntött, hogy Pilisvörösvárra költözik párjával. Itt rendezvényszervezőként dolgoztak. Aztán úgy hozta az élet, hogy találkoztak a virágszakmában egy ismert személyiséggel, és közös boltot is nyitottak.

– Ennek az időszaknak is vége lett, mert imádtunk utazni. Úgy határoztunk, hogy összekötjük a kellemest a hasznossal – meséli Csaba.

Így hát tavaly januárban csomagoltak, és Málta felé vették az irányt. Jártak már ott korábban, a főváros, Valletta gyönyörűsége, a szűk kis sétálóutcák, a házak, amelyekről az angolok kéznyomata tükröződik vissza, a hatalmas és színpompás virágok, fűszerillatú növények, a tengerpart mesés környezete mélyen megérintette.

– Ahogy akkor sétáltam a főutcán, egyszer csak jött a gondolat, hogy itt akár le is tudnám élni az életemet. Aztán persze tova is tűnt ez az elképzelés, mert nagyon szeretem a hazámat, itt vannak a barátaim, a családom, de egy időre belefogtunk a turizmusba Máltán – magyarázza.

(Közben nem szüneteltette a pentelei bolhapiacot sem, ezt egy kedves barátjával közösen szervezik a mai napig, és nagyon büszke is rá).

A sziget minden nevezetességét és történetét ismerték, így kalauzolták és segítették az oda látogató vendégeket. Egyre többen és többen kaptak kedvet egy kis máltai vakációra Csabáék idegenvezetésével, de aztán berobbant a világjárvány. A koronavírus nagyon sok ágazatban okozott teljes leállást, és ezek között volt a turizmus is.

Érteni a jelekből

Beszélgetésünkben arra jutottunk, talán ez egy jel volt, no és persze az édesanyja iránti szeretet és aggódás miatt is hazahúzta a szíve. Nem volt egyszerű visszautazni Magyarországra, némi kalandos ide-oda repülés folytán végül másfél hónappal ezelőtt sikeresen hazaérkezett. A kéthétnyi hatósági karantén viszonylag nyomasztó volt számára ilyen szabadság után, de kellő időt adott arra, hogy kitalálja a folytatást.

Működött az óvárosi pékség bejáratánál egy zöldséges. Jó ideje hirdették a helyiséget, hogy kiadó, és ismerősei ösztönzésére belevágott egy zöldséges-vegyesbolt kialakításába.

– Itthon dolgoztam már a kereskedelemben, a dédapám, Kusler Gergő szintén vezetett egy vegyesboltot. Úgy láttuk, hogy már régóta hiányzott egy ilyen profilú kis üzlet a városrészben – meséli a felvetést, amivel aztán hamar a tettek mezejére is léptek.

Ami nem hiányozhat az üzletéből

Sajátos kialakítás, némi kicsinosítás, falfestés és berendezés, kedves köszöntő üzenetek a falra, gyors és hathatós ügyintézés, és már kész is a „Kusler Csaba boltja”. Mint mondta, olyan termékeket, árut kínál a vevőknek, amelyeket ő is szeret. Nem hiányozhat például a padlizsán, mert imádja a padlizsánkrémet. Cseresznye is kapható, ehhez kifejezetten ragaszkodott, nem számít, hogy ezt a gyümölcsöt az idei szezonban drágábban lehet csak kínálni, ha az emberek szeretik és keresik, akkor nála biztosan kapható.

Arról is beszélt, hogy szeretné fejleszteni az üzletet, az alapvető élelmiszerek mellett egyebek között virágpalántákat, temetői koszorúkat is kínálna a jövőben. Olyat termékeket, amikre igény van.

– Dolgos ember vagyok, volt olyan időszak is, amikor egyszerre három munkahelyem volt. Vannak céljaim, igényeim, és ezért természetesen tenni kell. Nagyon fontos életfilozófiám, hogy nem megélni kell, hanem élni kell – magyarázza.

Van még egy tétel a zöldséges-vegyesbolt kínálatában, ami viszont nem szerepel a leltárban, nem kell standolni minden egyes forgalomzáráskor: az pedig a kedves, mosolyra derítő jó szó, pozitív gondolat, ami Csaba természetéből adódóan fakad az emberek felé.

– Hiszen az élet szép!

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában