emléknap

2019.08.23. 18:00

Szent István királyunk és az új kenyér ünnepe Perkátán

Az államalapítás ünnepén szép megemlékezést tartottak Perkátán, a Győry-kastélyban, az egyházközség szervezésében.

duol.hu

2019. augusztus 20-án, 8:00 órakor, igeliturgiával emlékeztek meg a keresztény magyar államalapítás emléknapjáról Győri Balázs István diakónus vezetésével.

Az ünnephez illően hallhattak Szent István királyt méltató verset, valamint a Vox Caritatis Egyházi Kórus közreműködésében szép énekeket.

Fotó: perkata.hu

A kenyérszentelés szép hagyományának is tanúi lehettek a hívek. Győri Balázs István diakónus megáldotta a nemzeti színű szalaggal átkötött új kenyeret, majd megszegte, és osztott belőle az egyházközségi képviselőtestület tagjai és ministránsai körében. A frissen sütött szentelt kenyérből részesült minden résztvevő. Régi hagyományhoz híven vittek belőle haza is a hívek, hogy a családtagjaikkal együtt elfogyaszthassák, vigyázva arra, hogy egy kis szentelt morzsa se jusson veszendőbe.

A Perkátai Egyházközség nevében köszönetet mondunk Gubicza Tamásnak, a Gubicza Bt által augusztus 20-ra adományozott kenyerekért!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában