Szennyvíz-elvezetési és -kezelési beruházás

2019.06.19. 11:30

Történelmi léptékű fejlesztés kezdődött el

A Széchenyi 2020 program teszi lehetővé hét önkormányzat (Kulcs, Rácalmás, Dunaújváros, Almásfüzitő, Dunaalmás, Neszmély, Pusztaszabolcs) számára a szenny­vízelvezetés megoldását.

Balla Tibor

Az Észak- és közép-dunántúli szennyvíz-elvezetési és -kezelési fejlesztés 2. (ÉKDU2) című projekt keretében Dunaújváros területén, a még nem csatornázott, úgynevezett északi lakóterület szennyvízelvezetése valósul meg. A projekt bemutatásának céljából az önkormányzat rendezvényt tartott tegnap.

 

Cserna Gábor polgármester köszöntőjében emlékeztetett, az elmúlt öt évben közel 300 fejlesztési projekt zárult le, illetve van folyamatban. A legnagyobbakat el is sorolta. Ezek közé sorolható a történelmi léptékű, csaknem hatmilliárd forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásból és költségvetési forrásból megvalósuló csatornaberuházás is. Elmondta, hogy fontos szempont volt, hogy a lakosságnak ne kelljen önrészt fizetnie a fejlesztésért, ami életminőségüket, elégedettségüket jelentősen növeli majd.

Bíró Kornél, a kivitelező Mészáros és Mészáros Kft. projektvezetője egy rövid előadásban ismertette a beruházás részleteit
Fotók: Laczkó Izabella/Dunaújvárosi Hírlap

Bíró Kornél, a beruházás projektmenedzsere ismertette, hogy két évvel ezelőtt, 2017 októberében indult a projekt a szerződés aláírásával, majd következett az engedélyeztetési tervek elkészítése, a vízügyi létesítési tervek után a kiviteli tervek készültek el. Kulcson tavaly májusban kezdődtek el a munkálatok.

A C szárny előtt kiállítottak egy lakossági átemelőt

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában