Az én házam az én váram

Élete során valamennyi típusú magányt volt szerencséje megtapasztalni Eszternek. Megismerte az életkorra jellemzőket, így a gyerek-, a kamaszkori magányt és kacsingat az időskori magányosok klubja felé. Egészségügyi intézményben első magára maradási traumája a kórház szülészeti osztálya vajúdójában érte, amikor szembesült azzal, hogy a helyzettel önmaga kell, hogy megbirkózzon. Később betegen belekóstolt a félelem és szorongás táplálta magányba, abba az érzésbe, hogy hamarosan minden nélküle fog menni a maga útján. Nem egyszer érezte társaságban a világ- és életfelfogásából adódó magára maradottságát. Angliában egymaga majd’ belehalt a nyelvi- és kulturális elszigeteltségébe.

Sok év pörgés után fizikai magányra vágyik, kevesebbet megy emberek közé, lemondja a találkozókat, helyettük az otthon adta nyugalmat választja. A szerettei közelében érzi magát biztonságban, az idegenektől idegenkedik. Ettől a felismeréstől mégis megijedt, attól félve, hogy nem lesz ennek jó vége. Katalin szempontjai arra sarkallták, hogy visszataláljon az emberek közé a maga választotta társas elszigetelődés helyett. Kati olyanokkal érvel, hogy a magányosság táptalaja a félelemnek és a bizonytalanságnak. A magányos emberek kevesebbet mozognak, rosszabbul alszanak, a meglévő kapcsolataikat leértékelik, és megkérdőjelezik azokban betöltött szerepüket. A tartós magány az elhízás és az abból következő betegségek kiváltó oka lehet. A hosszú távú elkülönülés magas vérnyomáshoz, az immunrendszer gyengüléséhez vezethet, növeli a szívinfarktus és a ­stroke kockázatát.

Eszter meglepődött azon, hogy a legmagányosabbak kiváló szociális képességekkel rendelkeznek, pedig sokáig az ellenkezőjét feltételezték, azok kárhozatják magukat magányra, akik antiszociálisak és kommunikációs zavarokkal küszködnek. Dániel előhozakodott egy angliai felmérés eredményével, amely szerint a 18 és 34 év közötti korosztály gyakrabban érzi magát magányosnak, mint az 55 év felettiek. Európa 25 országát vizsgáló kutatásból pedig az körvonalazódott, hogy Magyarországon a 30 év alatti megkérdezettek közül 9,6 százalék gyakran érzi magát magányosnak, ugyanakkor a 60 év felettieknek is igen nagy része, 21,1 százaléka mondta, hogy gyakran magányos.

A magányos csiga meséjét Csilla osztotta meg unkatestvérével. A csiga születésénél fogva egyedül élt a házában, annyira magányosan, hogy már a nevét is elfelejtette, hiszen soha nem szólt hozzá senki. Ki se bújt onnan, olvasott, zenét hallgatott, s amikor ezeket is megunta, csak naphosszat bámult kifelé az ablakon, mígnem egyszer mégis rátalált a boldogság, nem csupán a szerencsének köszönhetően, hanem azért is, mert valahol a lelke mélyén, mégis csak vágyott utána…

Vezető képünk illusztráció.