Viktória nénit köszöntöttük

Gombos István humán ügyekért felelős alpolgármester köszöntötte a városi önkormányzat nevében régi, kedves, személyes ismerősét, Gruber Lajosnét tegnap délelőtt – kilencvenötödik születésnapja alkalmából…

Viktória néni, aki 1924. január elsején látta meg a napvilágot Budapesten, Dunavecsén nőtt fel, hat testvérével együtt. Édesanyja háztartásbeli volt (hét gyerekkel nehezen is lehetett volna másképp), édesapja cipész, azaz suszter. Férjnek is tisztes mesterembert választott, fodrászt – aki azonban tragikusan korán elhunyt, úgyhogy az ünnepelt gyakorlatilag egyedül nevelte fel három gyermekét.

Nagyrészt Dunaújvárosban, mivel 1962-ben költöztek ide, de már 1952-től, szinte az első hónapoktól kezdve itt dolgozott. Ma is abban a lakásban él, amelyet ötvenhat éve kaptak. Viktória néni, akinek csak külseje, hanem szelleme is friss, cipőfelsőrész-készítőként dolgozott az akkoriban szandálüzemnek nevezett létesítményben (ebből lett később a Junior Cipőgyár, ami úgy negyedszázada megszűnt), onnan is ment nyugdíjba.

Testvérei közül egy Bécsben, kettő Amerikában él: őket többször meg is látogatta. A világlátás hajlama megvan a családtagokban is: több leszármazott él és dolgozik külföldön. Ám január elsején mind a három gyerek, három unoka és öt dédunoka itthon volt, hogy köszöntse őt, aki nemcsak egy serény, dolgos életet, hanem több súlyos betegséget és balesetet is maga mögött tud – anélkül, hogy ez kedélyén bármi látható nyomot hagyott volna.

Viktória néni most ugyan keveset jár le korszerűen berendezett lakásából az utcára: csúszósak az utak, de rendszeres, napi programjához tartozik a séta, a beszélgetés. Talán ez is a magyarázata hihetetlen kondíciójának, s annak, hogy belépésünkkor, amikor természetesen már tudtam, hogy egy kilencvenöt éves asszonyt fogunk köszönteni, a saját lányának néztem őt…

Ez egy ilyen család: minden felmenője túlélte a nyolcvanadik életévét. Viktória néni megcélozta a századik születésnapját is – ami nem tűnik nagy vállalkozásnak…