hamarosan elkészül

2018.06.20. 20:00

Megfelelő ütemben halad Perkátán az orvosi rendelő bővítése

Az önkormányzat által megnyert 90.000.000 forint támogatású, az Egészségház bővítése és részleges felújítása Perkátán című pályázat az előre meghatározott tervek szerint halad.

perkata.hu

A projekt kivitelezése még tavaly év végén kezdődött és közel 200 négyzetméteres új szárnnyal bővíti a perkátai egészségügyi alapellátási szolgáltatások helyszínét. Az új szárnyban helyet kap és így egy épületbe kerül a háziorvosi ellátással a fogorvosi ellátás, egy új háziorvosi rendelőt is kialakítanak, ahol a tervek szerint az önkormányzat által biztosított szakrendelések (gyermekorvos és nőgyógyászati/szülészeti tanácsadás) kapnak helyet, illetve a védőnői ellátás egy közösségi térrel bővül.

Az új szárny gyalogos bejárata a mostani rendelő és szolgálati lakás között fog történni, míg az autóval érkezők a patika mellett tudnak behajtani, ahol 5 újonnan kialakított parkoló szolgálja a pácienseket. A telek beépítési százaléka erősen korlátozta a lehetőségeket, így a szolgálati lakások garázsának elbontása szükségessé vált, ezeket mobilgarázsokkal pótolják. Egy fa eltávolítása vált még szükségessé a napokban, ez szolgálati lakások és az új szárny között helyezkedett el és több ok, a vízelvezetés és a napelemek kihasználtsága miatt került eltávolításra.

fotó: perkata.hu

Az új szárny kivitelezésén túl mind a jelenlegi rendelő épülete, míg az egyik szolgálati lakás részleges fejújítása is megtörténik. A jelenlegi rendelő épületének héjazatát lecserélték, az eddigi palafedés helyett az új szárnyhoz illeszkedő fedést kapott. Míg a szolgálati lakás új nyílászárókat kap.

A kivitelezés mind a jelenlegi rendelő személyzetének munkáját, mind a páciensek türelmét próbára teszi, köszönjük az eddigi együttműködést és segítő hozzáállást. Az új szárny elhelyezkedése miatt Dr. Kormos Zoltán az I. számú körzet háziorvosa (egyben a II. körzet helyettesítő háziorvosa a Dózsa György utca felé néző rendelőbe költözött, hogy az építkezés minél kevésbé zavarja a betegeket. A Védőnői Szolgálat pedig annyiban változott, hogy a két szárnyat összekötő nyaktag felé néző ablak helyett egy kelet felé néző ablak kialakítása történt meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában