Megérte kitartónak lenni

2018.06.18. 07:39

A DUDIK lehetőséget adott a kedvencekkel való találkozásra

A fesztivál négy napja alatt hazánk legismertebb bandái adták egymásnak a nagyszínpadot, a közönség legnagyobb örömére. A szerencsés rajongóknak jutott egy-egy ereklye, de voltak, akik személyesen is találkozhattak kedvenceikkel.

Gallai Péter

Gallai Ibolya (b), Gallai Kitti Melitta, Likó Marcell, Tamási Tímea, Tamásiné Fazekas Ágnes

Fotó: Zsedrovits Enikő / Dunaújvárosi Hírlap

A nagyszínpadnál, a backstage területén kiváló hangulat uralkodott idén is, a fellépő zenekarok – hiszen sok fesztiválon találkoznak – régi ismerősként üdvözölték egymást. A koncert után akadt – például a Tankcsapda – amely azonnal útnak indult, mert másnap az ország másik végében volt jelenése, míg mások maradtak, akár hosszabb ideig is.

 

A kitartó rajongók a zenei élmény mellett a fellépések után kitartóan vártak, hátha egy közös fotó, vagy éppen aláírás erejéig sikerül találkozni kedvencükkel. Sőt, az igazán szerencsések személyesen mehettek be – a szervezők jóváhagyásával – a kulisszák mögé.

Gallai Ibolya (b), Gallai Kitti Melitta, Likó Marcell, Tamási Tímea, Tamásiné Fazekas Ágnes
Fotó: Zsedrovits Enikő / Dunaújvárosi Hírlap

Így volt ez a Vad Fruttik koncertjét követően, amikor a csapat nagy rajongói közül négyüket személyesen a banda frontembere, Likó Marcell várta. A Dunaföldvárról érkezett, két generációt képviselő hölgyeket nagy örömmel fogadta Marcell, s egyből oldott és vidám hangulatú beszélgetésbe elegyedtek. Természetesen nem maradtak el a közös fényképek sem, így az idei DUDIK emlékezetes lesz a lányok számára.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában