Hihetetlen módon pörög ez az egész világ

Nem érzi úgy néha, hogy Don Quijotét játszik?

- Nem. Akkor nem lennék itt. Annyira hülye nem vagyok, hogy azzal töltsem az időmet, hogy ide eljövök és velem szemben százötven unott arcú gyereknek magyarázok, akiknek tök jó, hogy nem kell bemenni az iskolába. De azért jó látni, hogy ha az ember megszólal, a társaság mondjuk hetven százalékát le lehet vele kötni. Néztem itt is nagyon sok telep, meg sorocska volt, akik tényleg így nézték. Mindig lesz olyan, aki nyomogatja a telefonját, akit nem érdekel, aki azt gondolja, mit ugat nekem ez a fazon, majd ő pontosan tudja, hogy kell az életét csinálni. Velük talán majd fogok találkozni. Na nem itt, hanem ott, az osztályon. Pontosan ezeknél a gyerekeknél látszik, hogy kommunikációs hiányban élnek, nem beszélget velük a szülő. Nincsenek céljaik, csak a mának élnek, és ezen nem is nagyon tudnak és akarnak változtatni. Ezeknek bármit mondhatunk, mert szoftverhiányos, vagy annyira vírusos a szoftvere, hogy nem tudja a történetet átlátni.

Ez elég ijesztően hangzik.

- Nem. Ez a mi időnkben is így volt. Csak a kommunikáció volt más. Ma egy tökéletesen felgyorsult világ van, gyors örömszerzésű, nagyon pörgős kommunikációs rendszerrel. Ön még az a korosztály velem együtt, aki még írt levelet. Papír alapon. Ha három hét múlva kapott arra választ, amit leírt a nagymamának, hogy hol volt nyáron nyaralni, és Mirci cicának hány kölke lett, a tehén jól tejel és megvannak-e az új kiskacsák, akkor ez egy információ volt. Három hét után úgy érezte, hogy lemaradt valamiről? Semmiről.

Lehet erre a kommunikációs szakadékra hidat verni valahogy?

- Igen. De ez rajtunk múlik. Amikor én voltam gyerek, akkor sokkal kevesebb változás volt a világban. Ha belegondol abba, hogy ha valaki ezernyolcszázhúszban született, vagy negyvenben, vagy nyolcvanban, nem tök mindegy volt? Teljes mértékig. Az, hogy az angolok valahol próbáltak vasutat építeni, az a csurgói parasztembert érdekelte? Ugyanúgy nőtt föl a következő, a következő, és a következő generáció. Ma már más. A fiam huszonegy éves, azt mondja, hogy ezek a mai tizenhat éves gyerekek teljesen mások, mint amilyenek ők voltak. Kezdődött az iwiw-vel, aztán jött a fészbúk, és gyakorlatilag hihetetlen módon pörög ez a világ.

A fejlesztők között volt, aki bocsánatot kért, hogy ezt a borzalmat rászabadította a világra.

- Ami persze alapvetően nem szemét, mert ha valaki tud és akar, akkor értékes információkhoz juthat. Csak ez baromi sok idő is. Én például nem vagyok rajta a fészbúkon. Azokat az oldalak, amelyeken meg vagyok említve, nem én csinálom. Ha lenne rá időm, akkor csinálhatnék egy oldalt. A fiatalok elérése szempontjából sokkal jobb, mint bármi egyéb módszer. Tavaly a Sziget előtt volt egy videó, amit az Országos Mentőszolgálat honlapjára föltettek. Ültem egy mentőautóban, és elmondtam, hogy szeretettel várjuk a kedves betegeket. Egy jópofa történet volt. Egymillióháromszázezren nézték meg, ami azért magyar viszonylatban nem rossz érték. És eljutott hozzájuk. Nem az volt az üzenet, hogy a faszi azt mondta, hogy nem lehet itt tolni a cuccot, hanem belegondoltak, hogy nem biztos, hogy jó, ha reggel őt látjuk meg, ahogy magunkat összehányva ébredünk.

Azért valljuk be, ez csak a felszín kapargatása! A családban van az igazi megoldókulcs. De őket ki tanítja meg erre?

- Így van. Ha a prevencióról beszélünk, ennek a populációnak lehet beszélni ötven percet, annyit kibírnak a seggükön. De tök jó lenne a szülőknek is, akiknek gőzük nincsen a dologról. A médiának nagy szerepe van ebben. Az ön számára, ha valaki meghal Dunaújvárosban kábítószer túladagolásban, az hír? Az, az első oldalon. Jönnének az országos csatornák, megkérdeznék a szomszédot, a rendőrkapitány nyilatkozna, az iskolaigazgató. Mindenki beszélne erről. Itt vagyunk egy vidéki városban, ahol hétvégén használnak mondjuk kétszázötvenen kábítószert. Nem tudom mennyien, tök mindegy. Ebből mondjuk senki nem kerül kórházba. Innentől az ön számára ez érdekes? Hétfőn reggel lehozza? Nem. Az átlaggal nem találkozunk, csak a szélsőséggel. Az aggódó szülő pedig csak rövid slágvortokban tud kommunikálni erről az egészről, mert nem érti, nem az ő világa, nem is érdekli. Amikor én ennyi idős voltam, már akkor is lehetett szipuzni, meg volt parkán, meg seduxenre piálni, az már akkor is gáz volt, nem?

Kardinális kérdésként említette az alkoholt. Ez miért nincs a fókuszban?

- Mert nem érdekünk. A jövedéki adó egy iszonyú jó bevételi forrás a költségvetés számára. Viszont annak, amit jövedéki adóként befizetünk, annak a háromszorosát fordítjuk az alkoholista betegek gyógyítására és szociális ellátására. Ettől a pillanattól kezdve azért visszaüt ez a történet. Harmincezer ember egy nem túl nagy kisváros lakosainak a száma, amelyik meghal alkohol problémában. A nyolcezer alkoholista és a kettő és félmillió nagyivó statisztikailag annyit jelent, hogy szerintem nincs olyan magyar család, ahol ne lenne fekete bárány. Hány olyat hallani, ahol szó szerint szétveri a családot az alkoholista? Vagy mondjuk mennyire tönkre tudja tenni a gyerek egész életét, fejlődését és mindenét egy alkoholista apa, vagy anya? Hogy erről miért nem beszélünk? Mert ezzel együtt szocializálódtunk. Ha elmegy vendégségbe, az első kérdés, hogy mit iszol? Nem azt mondom, hogy nem lehet kulturáltan alkoholt fogyasztani. Ha azt mondanánk, hogy legyünk tízmillió absztinens országa, az baromság lenne. A kábítószerre azt szoktam mondani, hogy nulla tolerancia, de az alkoholnál más, és ezt a gyerekek felé is merem bátran kommunikálni. Azt mondani nekik, hogy a hétvégén, ha elmentek, ne igyatok? Miért, mi hétvégén, nem ittunk? Dehogynem. Anyám mondta, fiam, ne sörözzetek! Nem akartuk átvágni, bort ittunk. Egy nagyon egyszerű mondat: Ne legyen harmadik! Elmegy a buliba, megiszik egy fröccsöt. Lesz tőle baja? Semmi. Megissza a másodikat. Kicsit jobb kedvű lesz tőle. A harmadik után jönnek a bajok. Mert akkor már jöhet a negyedik, ötödik, hatodik. Nyolcat meg tud inni, elterül és maga alá csinál, aztán másnap azt mondja, csak négyet ittam, annyira emlékszik.

Sok helyen legalizálták már a marihuánát.

- Aki elmúlt tizennyolc éves, bemehetne, vehetne mondjuk egy grammot. Milyen motivációja lenne arra, hogy leszokjon? Semmi. De a hatásértéket hogy határoznák meg?. Szakmailag nem lehet azt mondani, hogy megmérjük a THC-t és jobbra, balra még öt mehet. Mert joggal mondja a hatodik, hogy őt is engedjék be. Magyarán az ajtó megnyitása szakmai problémákat okozhat. Hány olyan nyugat-európai ország van, ahol megengedett pár ezreléken belül az alkoholfogyasztás. Elmegy a buliba, megiszik egy sört, beül az autójába és ha útközben megállítja a rendőr, továbbengedi. No de ha egy sör után megcsúszik, és elcsap három embert a buszmegállóban, annak nagyon durva következményei lesznek. A másik, hogy mondjuk most együtt megiszunk egy sört. Ki tudja megmondani, hogy mennyi idő múlva lesz a véralkoholszintem annyi, hogy úgy autóba ülhessek? Hét gramm alkoholt tudunk lebontani. Ez az átlag. Lehet, hogy ön tizenkettőt, én meg csak négyet. És ön evett, én mondjuk nem ebédeltem. Teljesen más lesz az alkohol felszívódása. Ugyanakkor, ugyanannyit ittunk, mégis önt továbbengedik, én eljárás alá kerülnék. Annyi ismeretlen van ebben az egyenletben. Nem beszélve arról, hogy másnaposan vezetni, amikor nulla ezrelék az alkoholszint, sokkal rosszabb, mint berúgva. Mégis másnaposan vezetni lehet. Az nincs benne a törvényben.

Ha a tizenhat éves gyerekemen észreveszem, hogy valami baj van, ...

- Nem veszi észre. Nem azt fogja észrevenni, hogy gáz van. Hanem azt, hogy valami nem stimmel a gyerekkel. Na de miért? Lehet, hogy szerelmes? Lehet, hogy kettes lett a matekdoga? Bármi lehet. De ez meg kommunikáció kérdése, hogy mennyire ismerem. Azt kell észrevenni, hogy valami változik, és fontos, hogy el meri-e nekem mondani. Ehhez nem kell naponta órákat beszélgetni. Elég akár lemenni együtt kocsmába megnézni a meccset, és együtt lenni.