Hogyan éljük túl a küzdelmet a terhességért?

Miért érezte úgy, hogy meg kell írnia a küzdelmét?

- Nem én vagyok az egyetlen, aki a meddőséggel, illetve a fel nem ismert problémák ellen küzd. Úgy gondoltam, ha már saját problémámon túllendültem, akkor kötelességem segíteni. Ha elolvassa egy hasonló problémákkal küzdő nő, akkor erőt, tapasztalatot meríthet. Illetve a meddőség csak egy alapprobléma, igazából itt a depresszió kezelése az, ami nehéz és az embereket felőrli. Saját családomon látom, hogy ha én rosszkedvű vagyok, és elbújok a világ elől, akkor látom, hogy ez nekik is rossz. Ezen kapcsolatok múlnak, családok mennek szét. Nem mindenki olyan szerencsés, mint én. Mellettem ott álltak. Meg kellett küzdenem, a saját feladataim akkor is az enyémek voltak, de éreztem a támogatást. Akinek nincs, vagy nem megfelelő a támasza, annak lehet, hogy ez egy jó példa lesz. Ezért is ajánlottam mindenkinek, aki babára vár, illetve aki segíteni szeretne annak, aki babára vár.

A depresszió feltétlen velejárója?

- Persze. Az ember ha már gyereket tervez, és szeretne, akkor egész biztos, hogy az egy nagyon erős érzelmi kötöttséget okoz. Na most, ha ezt minden aktív cselekedet ellenére nem kapja meg, akkor ez nagyon rossz érzést kelt. Ez folyamatosan ismétlődik és már évek óta tart, hogy minden hónapban valami tragédia történik – akár vetélés, vagy meg nem termékenyülés -, akkor az depressziót okoz.

Ilyenkor előkerül az önvád?

- Persze. Több szakasz létezik. Amit magamon megfigyeltem, van az, amikor tagadom: nem, ez velem nem történhet meg. Ilyen nincs, és századjára is megnézi a tesztet. Ilyenkor képes vagyok bárminek az ellenkezőjét és az azonos jelentését is megcáfolni. Aztán van, amikor a világra haragszom: Ez inkorrekt, és miért pont én? Megint én, aki a világ legszerencsétlenebb embere vagyok. Aztán van, amikor jön az elfogadás. Rendben, nekem nem lesz, keressek valami mást! De igazából mindig bennem marad. Rendben, hogy pihennem kell, megvárni, hogy a lelkem utolérje a testemet, de nem is tudom, hogy elérkezik-e valaha ez a pillanat.

Hány mélyponttal úszható meg? Periodikusan visszatér?

- Folyamatosan ismétlődik. Akár naponta többféle hangulatot is képes az ember megélni. Például kilépek az ajtón. Meghallom, hogy az iskolaudvaron a gyerekek viháncolnak, jól érzik magukat. Ezen képes vagyok feldühödni, hogy merészelik, hogy nekik jó, és boldogok. Máskor képes vagyok elbőgni magam, hogy de jó, ezek a gyerekek boldogok, nevetnek. Mire leérek tíz emeletnyit, ez a hangulat változhat. Ha itt fönt még morogtam, mire leérek, teljesen megszelídülök, elérzékenyülve hallgatom, hogy mi történik.

Nem járható alternatíva az örökbefogadás?

- A férjem rendületlenül hisz abban, hogy előbb-utóbb sikerülni fog, és én is úgy gondolom, a nehézségek azért vannak, hogy megoldjuk azokat. Nyilván el fog érkezni az én életemben is az az időszak, amikor azt mondom, itt már nincs tovább. Nyilván nem hetvenévesen szeretnék örökbefogadni egy újszülöttet, mert ez felelősség is, nem csak vágy, de szerintem még nem jött el az az idő, amikor azt mondom, hogy feladom.