A megbecsülésről szólt az idősek napja

A terített asztal, és a megemlékezés? „Igazán nem kellett volna!” Ezt mondták rá, s ha már így alakult, szívesen vették, és jól elbeszélgettek egymással. Előszálláson és Daruszentmiklóson jártunk.

A daruszentmiklósi Berg László örömmel érkezett az idősek napjára. Nem csalódott, mivel sok régi baráttal találkozott.

Ugye sokan vannak, akik szeretnék egy életen át a gyermekkoruk megálmodott foglalkozását űzni?! Nos, én ezúttal Daruszentmiklóson találtam két ilyen boldog embert. Mindketten ugyanazt az elsőre választott munkát végezték egészen a nyugdíjasévekig. Ráadásul ők, Berg László és neje egy boldog házaspár, hiszen ötvenegy éve élik boldogan együtt életüket.

Berg László is részt vett a daruszentmiklósi idősek napján.

- Nagyon jól sikerült rendezvény volt. Örültünk, hogy sok olyan ismerős is megérkezett, akikkel már régóta nem tudtunk találkozni.

- Nehéz dolog szembenézni azzal, hogy az ember már elmúlt hetvenhárom éves?

- Nekem nem jelent ez különösebb problémát. Együtt élek ezzel az érzéssel. Nem lehet mit tenni ellene, hiszen az idő múlik, és nem akarom becsapni magamat. Az aktív korszakomban itt a helyi téeszben voltam traktoros. A tehenészetben etettük az állatokat. Mi magunk vágtuk nekik a takarmányt. Nagyon szerettem azt a munkát, ami sajnos a privatizációval megszűnt. A feleségemmel együtt, mozgalmasan telnek a napjaink. Például sokat kerékpározunk, majdnem minden délután elindulunk Előszállásra és vissza. Van egy kis kertünk és benne egy kis csemegeszőlőnk, de csak saját fogyasztásra. Azt is gondozni kell.

- Van valami titka, vagy receptje a boldogságban együtt eltöltött ötven évnek?

- A legfontosabb a megértés. Engedni kell a másiknak is, el kell fogadni egymás hibáit is. Nekem is van, és olyan biztosan nincs a világon, akinek ne lenne.

Berg Lászlóné, Bagjas Mária a kislánykorának álmát váltotta valóra. Elégedett, boldog emberként mesélt nekünk.

- Azzal, hogy hány éves az ember, nincs mit tenni: el kell fogadni. Ebben az életkorban is sokat kell mozogni. A férjem már mesélte a kerékpáros programunkat, de a ház körül is mindig van tennivaló. Amire szükségünk van a konyhára, azt megtermeljük. A zöldségféléket, a krumplit és a babot. Van pár tyúkunk, kacsáink, amiket éppen tömök. A kacsatömés például három héten keresztül tart, és persze az én dolgom. Mellette a háztartás is ad tennivalót. A fiatalabb éveimben kereskedő voltam, harminc évig dolgoztam itt, a helyi boltokban. Szerettem, mert szép és érdekes munka volt az akkor is. A lisztet, sót és mindenféle más dolgokat mi mértük ki zacskókba, mivel nem volt így kiporciózva, ahogy mostanában.

A vásárlók között akkor is voltak kedvesek és türelmesek, és persze a másik fajtával is találkoztunk eleget. Amikor a férjemmel beleálltunk valamibe, onnét már nehezen mozdultunk. Szerettük is csinálni a munkánkat, és a családunk is ezt igényelte. Amikor kicsik voltak a gyerekek, akkor azért maradtunk. Utána pedig az itt élő szüleink igényeltek több ellátást, és akkor meg azért nem mentünk tovább. Úgy éreztük, hogy ezen a helyen volt ránk szükség. Mindig volt valami olyan vonzerő, ami visszatartott bennünket.

A daruszentmiklósi idősek napjára minden meghívottért a lakására mentek, így várható volt a teltház. A helyi általános iskolások adtak műsort. Jó volt látni az örömüket.

Rauf Norbert, Daruszentmiklós polgármestere nem érezte kötelezettségnek az idősek napi megemlékezést:

- Ez is egy olyan alkalom volt, amikor megpróbáltuk őket kimozdítani otthonról. A miénk egy nagy területen fekvő, széttagolt település. Az egyes részei távol fekszenek egymástól.

Nagyon sokan már nem tudnak ilyen távolságra eljutni, ezért autóbusszal mentünk értük, és elhoztuk őket erre az ünnepségre. Arra biztosítottunk nekik lehetőséget, hogy tudjanak egymással találkozni. Ez nagyon fontos, mert közülük sokan hosszú ideig jó barátságban voltak egymással, vagy együtt dolgoztak, de ma már nehezen tudnak összejönni. Jó volt látni az örömüket!

Farkas Imre, Előszállás polgármestere emléklappal és virággal köszöntötte fel a hatvanhat jeles évfordulót ünneplőt, akik közül a legidősebb kilencvenkilenc éves volt. Nem akart nagy beszédet mondani.

- Ez a nap nem a polgármester szónoki képességéről és a témában való jártasságáról szól. Néhány szóval, barátsággal és tisztelettel köszöntöttem az itt megjelenteket. Hasonlóképpen ahhoz, ahogy az most történt, vagy ahogy holnap is megteszem az utcán járva. A mai alkalom azért több is, más is azoknál. Meghívtuk őket és egy lehetőséget biztosítottunk arra, hogy ismét együtt töltsenek el egy kellemes délutánt és estét. Erre szolgált a nekik szóló műsor, ahol két kiváló művész előadásában a kedvenceik közül való sok kellemes dalukat hallhatták, és gondolom, hogy hasonlóan nagy örömet nyújtott számukra az általános iskolások vidám előadása is. Nem „akciókban” gondolunk rájuk, hanem a lehetőségeinkhez mérten megpróbáljuk folyamatosan végigkísérni a mindennapjaikat.

Lak Ferenc volt az egyik előszállási évfordulós díjazott.

- Milyen kedvében van, hogy így fölemlegették ezt a szemre hihetetlen hetvenedik születésnapját, és ami az eltelt évek alatt történt?

- Szeptember huszonegyedikén töltöttem be a hetvenet, és ha lehetne se akartam volna ezt titkolni. Ma különösen jókedvemben vagyok, mert ez a műsor igencsak nekem való. Szeretem a nótákat, az operettdalokat, de a régi beatzenét is. Az Illést és azokat, akik az ő idejükben játszottak a mai napig szívesen meghallgatom, ha módomban áll. Ritkán járok ezekre a helyekre, de most a hetvenéves születésnapom alkalmából meghívót kaptam, és ezért vagyok itt. Ez az évforduló egyébként egy figyelmeztetés is, hogy most már jobban figyeljek saját magamra, kevesebbet vállaljak, mint idáig, mert már sok évet hagytam magam mögött. Mozgalmas és nagyon dolgos életet éltem. Ipari tanulóként kezdtem, amit huszonhét hónap katonaság követett. Ezután elvégeztem a technikumot Dunaújvárosban, majd huszonnégy évig a Tüzép-telep vezetője voltam itt Előszálláson. Hűségesen kitartottam azon a munkahelyen egészen a bezárásáig, és azt ma sem bánom. A következő munkalehetőséget Dunaújvárosban találtam meg, onnét mentem nyugdíjba.

- Ekkor elkezdte kipihenni az előző évtizedeket?

- Nem éppen, hiszen most is dolgozok: napszámba járok! Főleg a gyümölcsszedésekre és a szőlőszüretelésre. A kortársaim közül főleg a hölgyek tartanak velem ezekre a munkákra. Korán reggel, akár öt órakor is kezdjük, és a késő délutánig dolgozunk. Mostanában diót pucolok, ami egy eléggé unalmas dolog, de hát valamit kell csinálni az embernek.

- Mi kellett ahhoz, hogy ilyen jó egészségben és kedélyben megőrizze magát?

- Azt gondolom, hogy a sok fizikai munka segített hozzá. Annak idején igaz, hogy én voltam a Tüzép-telep vezetője, de mivel kevés volt az ember, én is raktam ám a vagonokat! Kettesével hordtam a cementeszsákokat, és a szív lapáttal dolgoztam egész nap. Most már azért nem szeretném azt csinálni!

Az előszállási idősek napján az ünnepeltek egy közös tortát kaptak. A résztvevők beszélgettek, jó hangulatban múlatták együtt az időt.