Tradicionális disznótor, mégpedig a templomosi baráti kör módjára

Évek óta hagyomány a templomosi civil társaságnál, hogy az év végi közös programok sorában helyet szorítanak a falusi szokásokat hűen idéző disznóvágó-toros rendezvénynek. Az idei esztendőben 25-én, szombaton jött el az az idő, amikor traktor húzta utánfutóra pattantak a legények, és a közeli magángazdaság udvarán „vért vettek” egy békésen röfögő sertéstől. A templomosi kis iskola udvarán már sokan várták a visszaérkezőket. A konyhában asszonyok sürögtek-forogtak.

Közben a tűzhelynél lábatlankodó újságírónak azt is elárulták, a hagymapirításnak bizony tudománya van! Csipetnyit megsózzuk, de tényleg csak egy leheletnyit, akkor gyorsabban és szebben üvegesedik. Amíg a fehérnép a gazdagon zöldségezett húslevesnek és a toroskáposztának valót készítette elő, addig a férfiak már javában pörkölték, csutakolták az állatot. Naná, hogy anekdoták is akadtak közben. Miként szaladt égő szalmával a kukoricakéve alá a disznó, és még számos régi történet elevenedett meg. A legjobban azonban akkor élénkült fel a férficsapat, mikor a budapesti Benkőné Zsuzsát kérték fel malacfarok-pucolásra. Zsuzsa még életében nem volt falusi disznóvágáson, ezért nagy igyekezettel látott munkához. A mesterfogásokra, afféle beavatási szertartás formában, a körülálló legények adtak mókás tanácsot. A munka csöndesebb részében Macula Mihályt, a civil szervezet vezetőjét kérdeztük a programról és nem utolsósorban a disznó sorsáról.

- Ez a kilencedik közös disznóvágásunk, amire mindig nagy kedvvel készülünk. Főként a helyi népszokások átörökítéséért hoztuk létre. Szeretnénk, ha a fiatalok nem felejtenék el apáik hagyományait. Mellette egy rendkívül jóhangulatú, zenés délutánt is eltölthetünk barátainkkal, vendégeinkkel. Az állat nagy részét megeszi a közel hatvan tagú társaság. A félretett hátsó sonka pedig a későbbi rendezvényeinkhez szolgál életmentő munícióul – ismertette a terveket a szervezet vezetője, aki egyben a bölléri teendőket is magára vállalta.