Ünnepi esetek

2023.12.27. 18:00

Tűzhelyen felejtett étel, baleset, szén-monoxid

Mozgalmasan telt a szenteste és karácsony első napja a tűzoltóknak Fejér vármegyében – adta hírül honlapján a vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóság.

Duol.hu

Fotó: Turós László tűzoltó százados, székesfehérvári hivatásos tűzoltó-parancsnokság

December 24-én délben tűzhelyen felejtett étel miatt telítődött két egymás melletti, összekötő folyosóval rendelkező lépcsőház Székesfehérváron, a Kígyó utcában. Az egyik földszinti lakás konyhájában az elektromos főzőlapon égett oda az ebéd. A kisebb tüzet a lakóknak sikerült eloltaniuk, a lakást átszellőztették, közben a füst a lépcsőházakban rövid időre felhalmozódott, ám a tűzoltók kiérkezésére a teljes épület átszellőzött, füst már nem volt. Személyi sérülés nem történt.

Szenteste vadat gázolt egy személyautó az M7-es autópályán, a szabadbattyáni lehajtó közelében. A székesfehérvári hivatásos tűzoltók áramtalanították a járművet.

Csákváron családi ház udvarán gyulladt ki egy nyári konyha tetejének faszerkezete és a rajta elvezetett elektromos vezeték. A hullámpala héjazat is átégett körülbelül egy négyzetméteren. A helyszínen tartózkodóknak a lángok terjedését sikerült megfékezniük. A csákvári önkéntes tűzoltók kéziszerszámokkal megbontották a tetőszerkezetet és a még izzó részeket egy vízsugárral eloltották. A székesfehérvári hivatásos tűzoltók hőkamerával átvizsgálták a melléképületet. Személyi sérülés nem történt.  

Fotó: Turós László tűzoltó százados, székesfehérvári hivatásos tűzoltó-parancsnokság

Karácsony első napján két családi házban is életet mentett a szén-monoxid-érzékelő Móron. A város önkormányzati tűzoltói mindkét helyszínen méréseket végeztek, amelynek során kimutatták a mérgező gáz jelenlétét. Az egyik épületben egy gázkonvektor, a másikban egy gázkazán működése közben keletkezett szén-monoxid. A gázszolgáltató szakemberei is a helyszínre érkeztek. Személyi sérülés egyik esetnél sem történt. Szén-monoxid leggyakrabban akkor keletkezik, ha a nyílt égésterű fűtőberendezés működése közben nem megfelelő a levegő utánpótlás. Javasoljuk, hogy nyílászárok cseréje esetén is gondoskodjanak a megfelelő szellőzésről és – ahogy a móri eseteknél is – alkalmazzanak szén-monoxid-érzékelőt.

Kora délután balesethez riasztották a dunaújvárosi tűzoltókat. Az M6-os autópályán, Daruszentmiklós közelében egy főváros irányából Pécs felé haladó személygépkocsi átszakította a belső szalagkorlátot és a szemközti, Budapest felé vezető oldalon állt meg. A tűzoltók áramtalanították és a leállósávba félrevontatták a járművet. A balesethez a daruszentmiklósi önkéntes tűzoltók is vonultak.

Karácsony második napján teljes terjedelmében égett egy személygépkocsi Szabadegyháza és Sárosd között. A tűzben az aljnövényzet is meggyulladt körülbelül öt négyzetméteren. A lángokat a pusztaszabolcsi katasztrófavédelmi őrs hivatásos tűzoltói elfojtották. Személyi sérülés nem történt.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában