Itt a piros, hol a piros

2023.02.07. 12:00

Fékezés nélkül hajtott át a piros sorompón, a vonat már a közelben volt (Drón felvétel)

Szerencséje volt annak az autósnak, aki a vasúti átjáróban a piros jelzés ellenére fékezés nélkül hajtott át a síneken. A felelőtlen akciót a rendőrségi drón – a sofőr pechjére – rögzítette.

police.hu

Kollégáink a napokban ismét drón segítségével ellenőrizték a közlekedőket. Egy nem mindennapos szabálytalanságot rögzített a kamerájuk az 56-os főúton levő egyik vasúti átjáróban. A felvételen jól látható, hogy egy Smart vezetője a tilos jelzés ellenére fékezés nélkül hajt át az átjárón. jól látható, hogy a merész cselekedetet követően néhány másodperc múlva a sorompó is lecsukódik, és kicsivel később a vonat is közelít az átjáróhoz, olvasható a police.hu-n.

Az egyenruhások néhány száz méter múlva megállították az autót, melynek vezetője azzal védekezett, hogy féktávolságon belül érkezett az átjáróhoz, és ezért nem állt meg a piros jelzésnél. A nő felelőtlenségének ára több tízezer forint közigazgatási bírság és 8 közlekedési büntetőpont lett.   

 A tavalyi évben az országban csaknem három tucatnyi ember vesztette életét vasúti átjáróban történt balesetben. Tolna vármegyében is történt vasúti átjáróban tragédiával végződő baleset. Egy nő 2022 decemberében a Pincehelyen levő átjáróban kerékpárját tolva lépett figyelmetlenül a sínekre, miközben jött a vonat. Az ő életét sajnos nem tudták megmenteni.  

 A tragédiák és súlyos kimenetelű balesetek, továbbá a magas összegű pénzbírság kiszabásának elkerülése érdekében az alábbiakra hívjuk fel a vasúti átjárókban közlekedők figyelmét:

 

•      A vasúti átjárót csak fokozott óvatossággal szabad megközelíteni.

•      Biztosított vasúti átjárón csak akkor szabad áthajtani, ha mindkét sorompó nyitva van, a fényjelző vagy hangjelző berendezés nem ad tilos jelzést, illetve a fénysorompó vagy a félsorompóval kiegészített fénysorompó villogó fehér jelzést ad.

•       Ha a vasúti átjárót biztosító berendezés nem működik, minden esetben meg kell állnunk az átjáró előtt. Csak azután szabad tovább haladni, ha meggyőződtünk róla, hogy nem jön vonat.

•      Fénysorompónál az jelzi az üzemzavart, ha egyik fény sem világít.

•      A vasúti átjárón folyamatosan, azaz megállás nélkül, legalább 5 km/h-ás átlagsebességgel szabad áthaladni.

•      Vasúti átjáróban és közvetlenül előtte tilos előzni. 

•      A tilos jelzés a gyalogosokra és a kerékpárosokra is vonatkozik, de még a megkülönböztető jelzést használó járművekre is!

Arra kérjük a közlekedőket, hogy minden körülmények között tartsák be a fenti szabályokat, és csak akkor hajtsanak át a vasúti átjárón, ha kétséget kizáróan meggyőződtek arról, hogy semmilyen veszély nem akadályozza az áthaladást!

 


 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában