teljesen összetörve

2020.08.04. 12:30

Meglovasította a buszt – elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 19 éves kulcsi lakost – Frissítve

Kulcsról Rácalmásra vezető úton (51122, 2-es szelvény) egy busz van az árokban. Olvasónk rövid videót készített, amikor arra járt.

duol.hu

Fotó: Zsedrovits Enikő / Dunaújvárosi Hírlap

Frissítés: 16:00

2020. augusztus 4-én 5 óra 14 perckor bejelentés érkezett a rendőrségre, amely szerint Rácalmás és Kulcs településeket összekötő mellékúton, a menetirány szerinti bal oldali árokban, oldalára borulva láttak egy autóbuszt. A járműben és annak közelében nem tartózkodott senki. Az esettel összefüggésben megállapítást nyert, hogy a járművet korábban a Kulcs – Dunaújváros járaton közlekedő sofőr Kulcson leparkolta, annak indítókulcsát a járműben hagyta, a busz ajtajait pedig kívülről bezárta. Az elkövető a busszal elindulva elsőként Kulcson egy villanyoszlopnak hajtott, majd a települést elhagyva az árokba borult.

A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság nyomozói a bejelentést követően haladéktalanul széleskörű adatgyűjtésbe kezdtek, melynek eredményeként azonosították és még aznap kora délután elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 19 éves kulcsi lakost, akit a rendőrkapitányságra előállítottak. A férfi elszámoltatása folyamatban van, írja a police.hu.

 

Frissítés: 12:30

Elloptak és összetörtek egy autóbuszt Fejérben

Budapest, 2020. augusztus 4., kedd (MTI) – Elloptak egy autóbuszt, amelyet később teljesen összetörve találtak – erősítette meg a Volánbusz Zrt. az MTI keddi értesüléseit.

Az MTI úgy tudja, hogy a buszt kedd hajnalban találták meg a Fejér megyei Kulcs és Rácalmás között, az árokban.

A Volánbusz Zrt. azt közölte, megdöbbenéssel észlelték, hogy a cég által üzemeltetett autóbuszt eltulajdonították, és a járműben helyrehozhatatlan kár keletkezett.

„Társaságunk az ügyben feljelentést tett. A rendőrségi eljárás folyamatban van” – írták.

MTI

 


Frissítés 08:50

Buszos ámokfutás Kulcs és Rácalmás közötti útszakaszon

Az anyagi és erkölcsi károk is jelentősek

Ma reggel a Kulcs és Rácalmás között közlekedők különös helyen láthatták viszont a Volánbusz Zrt. helyijáratos csuklós buszát.

A busz elhagyatottan, teljesen összetörve nyitott ajtókkal a Kulcs és Rácalmás közötti külterületi útszakaszon az árokban várja jobb sorsát. A jármű Rácalmás felé, de a menetiránnyal szemben letört faágakkal körülvéve pihen az oldalára borulva.

 

A helyszínen csak annyit tudtunk meg, hogy az autóbusz jelenleg a szemrevételezés alapján totálkáros, milliós tételű károkat szenvedett. Valószínüleg eltulajdonították a külső, kulcsi telephelyen pihenő autóbuszt, mert biztosan nem járatban történt a baleset.

Konkrétumok csak a műszaki mentés után a bűnügyi helyszínelést követően állapíthatóak majd meg. Mindez a busz műszaki mentése és kiemelése után kezdődhet, amely előreláthatóan akár a déli órákig is eltarthat majd, Az éjszakai eső után a talaj szerkezete laza, ez kifejezetten nehezíti a munkálatokat a szakértők véleménye szerint. Ezért a Kulcs és Rácalmás közötti útszakaszt majd le fogják zárni, ezért bárki aki arra tervezte útját inkább kerülje el az útszakaszt.

Jobb Gyula

A helyszínen találkoztunk a kulcsi polgármesterrel Jobb Gyulával is. A kulcsiak első embere minden települést érintő eseménynél ott van, most is saját szemével szeretett volna meggyőződni a történtekről. Arra volt kíváncsi elsősorban, hogy milyen kár érte a települést. Mint elmondta, erkölcsi biztosan, ezér is nagyon reméli, hogy nem kulcsi az elkövető. Hiszen a buszos ámokfutás beláthatatlan, akár tragikus következményekkel is járhatott volna, ha az érintett útszakaszon van szemben közlekedő- mondta el Jobb Gyula polgármester.

Török Tímea


Látható, hogy a helyszínen van a rendőrség, hamarosan hivatalos információval jeletkezünk. A forgalom jelenleg rendőri irányítás mellett halad, a VÉSZ információja szerint 2 óránál tovább tart majd a helyszíni szemle.

[video width="368" height="656" mp4="https://www.duol.hu/wp-content/uploads/2020/08/busz.mp4"][/video]

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában