2019.01.08. 09:30
A téli időjárás veszélyei, óvintézkedések
A téli időjárás beköszöntével fokozottan figyelhetőek meg bizonyos veszélyeztető hatások, amelyek másképpen jelentkeznek a közúton, lakott területen és szabadban tartózkodáskor.
Az alábbi összeállítás célja, hogy felhívjuk a figyelmet arra, mennyire fontos a biztonságra törekedni a téli közlekedés, sportolás során, éppen ezért a veszélyek bemutatása mellett megelőzési lehetőségeket javasolunk, és ismertetjük a követendő magatartási szabályokat is.
Téli közlekedés
A téli közúti közlekedés jellemző veszélyei a csúszós, jeges utak, a változó időjárási körülmények, a hótorlaszok, elzárt útvonalak, a csökkent látótávolság, valamint a kényszermegállások.
A veszélyes helyzetek elkerülése és a bekövetkezett események kezelése érdekében a következőket javasoljuk:
Tájékozódjon az útviszonyokról
/rádió, televízió, internet és Közútkezelő ügyeletek/
Mikor NE induljunk el az autóval ?
Teendők kényszermegállás esetén
A hóban elakadt autót könnyen kiszabadíthatjuk, ha a havat az autó körül ellapátoljuk. Ezután a vezető egymás után gyorsan vált előre- és hátramenetbe, így hozva mozgásba az autót, és lendületből megpróbál elindulni, tanácsolja az ADAC német autóklub. Lendületből könnyebb elindulni – és némi szerencsével akár egy kisebb hókupacon is át tudunk menni. Előtte azonban lapátoljuk el a havat a kerekek körül, amennyire csak lehetséges. A meghajtott kerekek csúszós talajon jobban tapadnak, ha rögtönzött indulási segítséget adunk: például egy lábtörlőt vagy kartont rakunk alá. Hasonló hatást érünk el, ha homokot szórunk a kerék elé. Ha ezek nem állnak rendelkezésünkre, próbálkozzunk meg az autószőnyeggel, az úti takaróval.
Nincs értelme az erőfeszítésnek, ha hosszabb útszakaszt borít hó. Ebben az esetben jobb, ha megvárjuk a hókotrókat. Ilyen esetben fontos, hogy maradjunk az autóban vagy a közelében – nehogy akadályozzuk a hókotrót a takarításban az elakadt autónkkal. A vészvillogót ne felejtsük el bekapcsolni.
Forrás és általános tanácsok: www.goodyear.eu
Téli veszélyek – Épített környezetben, szabadban tartózkodás során
Havas időben az ereszcsatornákról az összefagyott hó és jég a járókelőkre eshet, a járdák és egyéb közlekedők síkossá válhatnak. A hó betakarhatja a járdaszegélyt és egyéb tereptárgyakat (gödrök, buckák), ez további veszélyforrást jelent (elbotlás, elesés, stb.). A közlekedés során különös tekintettel kell lenniük mind a gépjárművezetőknek, mind a gyalogosan közlekedőknek a havas, jeges, csúszós útviszonyokra.
A lefagyott tárgyak nehezebben, vagy egyáltalán nem mozdíthatóak (anyagmozgatás, terhek emelése esetén), amelyhez csúszásveszély is társul.
A vizes kézzel megfogott fémfelületek hozzáfagyhatnak a bőrünkhöz, azok égéshez hasonló sérüléseket okozhatnak.
Az ingatlanok, üzletek, vendéglátó-ipari egységek, elárusítóhelyek és társasházak előtt lévő járdaszakaszok (az ingatlan és az úttest közötti valamennyi járdaszakasz) folyamatos tisztántartásáról, a hó eltakarításáról, a síkos járdaszakasz (járda hiányában egy méter széles területsáv) hintéséről, sózásáról a tulajdonos/használó köteles gondoskodni.
Az ingatlan tulajdonosa/használója köteles gondoskodni a járdaszakasz melletti átereszeknek, árkoknak, csatornanyílásoknak a hótól, jégtől és más lefolyást gátló egyéb anyagtól való megtisztításáról, valamint a lelógó jégcsapokra (táblával, felirattal) hívja fel a járókelők figyelmét, hívjon segítséget a jégcsapok biztonságos eltávolításához.
Ajánlott az időjárásnak megfelelően megválasztott, lehetőleg réteges öltözék viselése. Tartózkodjon az alkohol fogyasztásától, lehetőleg meleg italok fogyasztása javasolt.
A téli sportoknál különös figyelemmel kell lenni arra, hogy csak a kijelölt helyen szánkózzunk, korcsolyázzunk, síeljünk, valamint mindig javasolt a védőfelszerelések (elsősorban fejvédő sisak) használata.