Dunaferr – Liberty

2023.10.28. 11:30

Akik tenni akarnak a vasműért, jó úton járnak

Az elmúlt három évtizedben nem nagyon volt példa arra, hogy egy termelő cég, amely ellen felszámolás indult és reorganizálják, megmenekült volna. A Dunaferrel ez történt. Az időben kiadott kormányrendeletek egy jogtiszta helyzetet teremtettek meg 2022. decembere óta. A döntések összehangolt végrehajtása hozzájárult ahhoz, hogy megindulhatott a Dunaferr felszámolása, és ezalatt a működés biztonságának rendezése, a cég eszközeinek, vagyonelemeinek értékesítése. Ezen a nyílt pályázaton a Liberty Steel Group lett a tender nyertese. Ezév október 20-ával pedig az EU Versenyjogi Hatóságának jóváhagyása után a Liberty Steel lezárta a vasmű felvásárlását, a cég Liberty Dunaújváros néven működik tovább.

Várkonyi Zsolt

Az eltelt mintegy 10 hónapban a Liberty Steel a felszámolóval, a menedzsmenttel, a dolgozókkal és a Gazdaságfejlesztési Minisztériummal közösen bonyolította le a folyamatot, amely folyamat elindításában komoly szerepe volt dr. Mészáros Lajosnak, Dunaújváros és térsége országgyűlési képviselőjének és dr. Molnár Krisztiánnak, a Fejér Vármegyei Közgyűlés elnökének, aki a Fidesz Fejér Vármegyei 4. sz. választókerületi elnöke is egyben. Velük készítettünk egy összegzést az eddigi történésekről, és a hogyan továbbról. 

Dr. Mészáros Lajos és dr. Molnár Krisztián
Fotó: Laczkó Izabella

Az utolsó előtti pillanatban – közösen a gyár megmentéséért

Dr. Mészáros Lajos országgyűlési képviselő
Fotó: Laczkó Izabella

Elsőként dr. Mészáros Lajos foglalta össze a folyamatokat:
Induljunk el az elmúlt év közepétől, amikor is még az előző tulajdonosi kör adta a menedzsmentet. Ez a menedzsment illegitim volt, hiszen akkor már nem a teljes tulajdonosi kör által voltak kinevezve, hiszen érvényes közgyűlést nem tudtak összehívni. Ez komoly problémákat vetett fel a törvényes működésben is, hiszen nem volt cégképviseletre jogosult személy és nem tettek közzé egy – a cég működését transzparensen bemutató – konszolidált beszámolót sem. A nagyobb baj az volt, hogy a dolgozók bérét is hosszú időn keresztül – munka törvénykönyvét megsértve – két részletben fizették. Ebbe a környezetbe érkezett az orosz–ukrán háború által generált energia válság, ami pedig üzletileg lehetetlenítette el a vasmű működését. 

A veszélyhelyzet elhárítása

Az a veszély fenyegetett, hogy olyan termelő egységei állnak le a társaságcsoportnak, amelyek aztán nem indíthatóak újra csak nagyon nagy beruházások által. Nem csak ez volt a gond, hanem egy katasztrófa helyzet veszélye is fennállt, ezért megalakult a helyzetet kezelni hivatott Védelmi Bizottság is, amelynek dr. Molnár Krisztián elnök úrral együtt tagjai voltunk. 

Sokat foglalkoztunk azzal kérdéssel, hogy a Magyar Kormánnyal közösen megtaláljuk a beavatkozási pontokat. Nehéz volt ilyeneket találni, hiszen egy magántulajdonú cégnél nehéz ezt kormányszinten menedzselni, de végül megteremtődtek a törvényes lehetőségek ehhez. A kormányrendeletekbe foglalt intézkedésekkel először elhárították a katasztrófaveszélyt, majd lehetővé tették azt, hogy felszámolásba menjen át a vasmű. A felszámolási folyamat közben pedig lehetővé vált az új tulajdonos keresése, nyílt tendereztetés keretében.

Segítség a gyárnak, segítség a dolgozóknak 

Mindeközben a Magyar Kormány biztosította a munkavállalók bérének kifizetését fél évre, az átmeneti időszakban 16 milliárd forint értékben, ez egy óriási lépés volt. Egy nagyon komoly együttműködés alakult ki a Gazdaságfejlesztési Minisztériummal, személyesen Nagy Márton miniszterrel és a minisztérium iparpolitikáért felelős államtitkárával Fábián Gergellyel.  

Az, hogy a Libertyvel ilyen hatékony együttműködés alakult ki sem volt egyenes út, hiszen úgy tudjuk, hogy „készülhettek” a régi menedzsment tagjai is arra, hogy újra színre lépjenek.

A meleghengermű
Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő

Megmenekült a vasmű – technológiaváltás jön

A lényeg az, hogy megmenekült a vasmű, belépett az új tulajdonos a Liberty Steel, amely előre vetítette azt, hogy egy nagyon komoly beruházással elektroacél gyártásra áll át. Ezzel kapcsolatban már aláírtak egy szándéknyilatkozatot a minisztérium és a kínai partnervállalat vezetőivel. A zöldacél, a Green Steel technológia – a folyamat végén – nem csak a széndioxid kibocsátást (mintegy 80 százalékkal – a szerk.), hanem Dunaújváros és a környező települések porterhelését, porszennyezettségét is csökkenti. 

Ebben a folyamatban transzparens módon vett részt az új cég, akik személyes jelenlétükkel is megerősítették elkötelezettségüket nem csak a kormányzati döntéshozók, hanem a vasműs munkavállalók felé is. Ez egy nagyon komoly áldozatvállalás és egyben kockázatvállalás volt a Liberty Steel részéről, hiszen egy olyan időpontban lépett be és már biztosított szénszállítmányt és egyéb alapanyagokat a Dunaferrnek, amikor még nem volt tulajdonos. Ahhoz azonban, hogy megmeneküljön a vasmű, ahhoz ezt valakinek előfinanszíroznia kellett. Ők ezt a kockázatot bevállalták. Ennek köszönhető, hogy nem ment tönkre a kokszolómű. Mindez munkavállalói oldalról is fontos lépés volt, mivel ebben a bizonytalan időszakban elkezdtek elmenni az emberek a vasműből, és a kormányzat szerepvállalása, valamint a Liberty fellépése reményt adott az ott dolgozó embereknek azzal, hogy megjelent egy konkrét tulajdonos a vasmű további, felszámolás alatti működtetésével.

Szimbolikus látogatás

Ehhez azt is hozzátehetjük, hogy egy nagyon fontos szimbolikus lépés volt az, hogy a köztársasági elnök – asszony, Novák Katalin eljött a vasműbe. Azt erősítve, hogy azok, akik tenni akarnak a vasmű, az itt dolgozó emberek érdekében, jó úton járnak. Nekünk az a legfontosabb, hogy az emberek munkahelyei megmaradjanak, a fizetésüket megkapják, mi ezért támogattuk azokat a lépéseket, amelyek a vasmű megmeneküléséhez vezettek. Az a cél, hogy Dunaújváros és térségében ne alakuljon ki katasztrófa helyzet egy tömeges munkanélküliség megjelenésével, ezt sikerült elkerülni. 

Novák Katalin, Magyarország köztársasági elnöke a vasműbe látogatott. Az elnök asszony a Liberty Steel, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium képviselőivel és a térség országgyűlési képviselőjével folytatott megbeszélést követően a meleghengerműben folytatta programját
Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő

Hogyan jutottunk el idáig, és hogyan tovább?

Dr. Molnár Krisztián a Fejér Vármegyei Közgyűlés elnöke
Fotó: Laczkó Izabella

Dr. Molnár Krisztián tágabb kontextusba helyezte a történéseket: Mielőtt erre rátérnék, az első szó a köszöneté. Köszönet dr. Mészáros Lajosnak és Magyarország Kormányának, hogy megmentették a vasművet, most már mondhatom múlt időben, a Libertynek, akik segítették fenntartani a működőképességet, és nem utolsó sorban a dolgozóknak, hogy kitartottak a cég mellett. 

Rablóprivatizáció – a jobbikos polgármestertől idézve

Amikor korábban kijelentettem azt, hogyha nincs dr. Mészáros Lajos, és ha múlt év áprilisában nem őt választják meg országgyűlési képviselőnek, akkor a vasműnek már vége lenne. Ezért engem politikailag kikezdtek, hogy ezek szerint, ha fideszes a képviselő, akkor megmentünk egy céget, ha nem, akkor nem. Nem erről van szó! Arról van szó, hogy az ellenzék korábbi országgyűlési képviselője a hangzatos „igéken” kívül ténylegesen semmit nem tett a vasmű megmentése érdekében, egyébként ez igaz a dunaújvárosi városvezetésre is. Mészáros képviselő úr megválasztását követően legfontosabb feladatának a vasmű megmentését tekintette. Valójában nagyon nehéz helyzetből – helyiek nem szeretik ezt visszahallani –, de a Gyurcsány Ferenc általi rabló privatizációtól indultunk. A kifejezés sem véletlen, a múltkor pont ellenzéki oldalról megtaláltak azzal, hogyha ezt a kifejezést használom, akkor ennek jogi következményei is lehetnek. Ezt a kifejezést egyébként nem más, mint Pintér Tamás jobbikos polgármester korábbi énje használta, amikor ő maga objektíven bemutatta azt, hogy minden bajnak a forrása a rablóprivatizáció, amit Gyurcsány Ferenc intézett. Ezt azóta elfelejtették és máshogy magyarázzák.

Dunaújváros polgármesteri hivatala
Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő

Önkormányzati ellenszélben

Az ellenzéki városvezetés és a korábbi jobbikos országgyűlési képviselő nemhogy nem tettek meg semmit a vasmű megmentése érdekében, hanem én azt látom, hogy szándékosan ellenirányba dolgoznak. Erre bizonyítékaink is vannak, aminek egyik eklatáns példája volt az, amikor már látható volt az, hogy a Kormány 16 milliárd forintos vállalását követően jó úton haladunk, akkor például egy inkasszót rendeltek el egy számlára, a felszámolás alatti Dunaferr egyik tagvállalatára, a kokszolóra, egyébként törvénytelenül, ezzel akkor veszélybe sodorva a dolgozók bérének időbeni kifizetését. Aztán ezt visszavonták, miután látták, hogy ez nem működik. Ám először letagadták ezt a folyamatot, aztán pedig egy ügyintézőre fogták. Megvan a szó szerinti közgyűlési jegyzőkönyv arról, amelyben elismerik, hogy tényleg történt ilyen. Húsz éve dolgozom a közigazgatásban, nem hiszem, hogy egy ilyen horderejű kérdésben egy ügyintéző dönt. A felelősség vállalás sem volt jellemző rájuk, teljes ellenszélben kellett dolgoznunk.

Munkahelyek, környezetvédelem

Közvetlenül közel négyezer munkahely sorsa függött a sikeres tulajdonosváltáson, közvetve ennél jóval több, és a környezetvédelmi kérdések megoldása is, amelynek kulcskérdése a zöldacél, a Green Steel technológia alkalmazása, ennek részeként az elektroacélgyártás bevezetése a széndioxid kvóta kérdésre is megoldást ad. Azt gondolom, hogy ez a legjobb irány, tehát a két nagy problémára, a munkahelyek megőrzésére és a környezetszennyezés megszüntetésére adott a megoldás. És az már csak hab a tortán, hogy van egy nagyon jól működő Dunaújvárosi Egyetemünk, amelyen egy új képzési profil lehet az új technológiához kapcsolódó átállás, legyen az a felsőfokú oktatás, vagy a felnőttképzés területe.

A technológiaváltás más képzettséget is igényel

A képviselő úrral két hete tárgyaltunk a jelenlegi menedzsmenttel. A legfőbb kérdés az volt, hogy lehetőség szerint mindenkinek megmaradjon a munkahelye. Nyilván, ahogy eddig is érintettük már, a profilváltást követően átképzésre van szükség. Azt a számunkra megnyugtató választ kaptuk a menedzsmenttől, hogy az emberek átképzésével a természetes fluktuáción túl nagy eséllyel mindenki számára munkalehetőséget tudnak biztosítani. A legjobb hír az, hogy a technológiai átállás ellenére nem fognak emberek tömegesen az utcára kerülni. 

A felszámolás folyamata még nem fejeződött be

Az alapvető technológiai folyamatok, a működőképesség fenntartásához szükséges – nyílt pályázaton értékesített – eszközök, ingatlanok a a Liberty Steelhez kerültek, az eddigi folyamatok erről szóltak. Valóban, a Dunaferr felszámolási folyamata még ezzel nem zárult le, hiszen vannak olyan üzletrészek, eszközök, amelyek komoly értéket képviselnek, de az említett technológiai lánchoz közvetlenül nem kötődnek.

A Dutrade Zrt. csarnoka
Forrás: Dutrade honlap

A felszámoló végzi a feladatát, ez egy párhuzamos eljárás, azt mondhatjuk, hogy jobb kondíciókkal sikerült, sikerül a vasműt értékesíteni, mint azt először a felszámoló gondolta. 

Fontos az is, hogy mivel az már látszik, hogy az új tulajdonos Liberty Steelnek komoly beruházási tervei vannak, prosperálni fog a vasmű jelen állás szerint, ez mindazon leányvállalatok értékét megnöveli, amelyek mind a mai napig együttműködnek vasművel. És javítja a vasművel kapcsolatban álló beszállítók perspektíváját, mindez magával húz egy komoly vállalkozói kört is. 

Versenyben a munkavállalókért

„Pozitív problémaként” szoktam a munkaerőhiányt vármegyénkben említeni. Hogy miért pozitív probléma? Vármegyénk leggyengébb mutatója ugyanis tradicionálisan a munkanélküliség volt. Szűk másfél évtizeddel ezelőtt, 2010-ben több, mint 12 százalék volt a munkanélküliségi rátánk, most ott tartunk, hogy a Covid helyzet, a háborús helyzet ellenére a vármegyei átlag 2,1 százalék. Ez azt mutatja, hogy potenciális munkaerőhiány van vármegyénkben, és már nem csak a megyeszékhelyen, nem csak a vármegye déli részén. Nyilván az itteni cégek versenyeznek a munkaerőért, így a juttatások növekedhetnek. 

Kulcsszerepben a térség

Dunaújváros és térségének komoly jövője lehet, hiszen a Százhalombatta–Paks ipari tengely centrumában helyezkedik el, számos infrastruktúra találkozási pontjaként is, legyen itt szó a már meglévő közúti hídról, a Pentele hídról, a folyami kikötőről, vagy a látótávolságban lévő V0 vasútvonalról, itt átlépve a Dunát, amellyel nem csak a térség, hanem az egész ország bekapcsolódhat a kelet – nyugat kereskedelmi, áruforgalmi vérkeringésébe, amely további vállalkozások ide települését is segítheti. Egyik beruházás pedig vonzani fogja a másikat. Dunaújváros tehát sokkal több perspektívával bír, mint amilyen szerepet jelenleg betölt. Ebben egy jól működő vasműre kulcsszerep hárulhat. 

Pentele-híd
Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!