2022.02.02. 20:00
Megszületett a megállapodás - Emelik a béreket a Densonál
Tavaly decemberben indultak tárgyalások, szerdán megállapodás született a gyártóvállalat székesfehérvári munkavállalóinak bérfejlesztéséről - írja társoldalunk a feol.hu.
2020.03.16. Műszakváltás a DENSO gyártó Magyarország Kft. Székesfehérvári gyárában. Szfvár. Nagy Norbert. Fejér Megyei Hírlap.
Fotó: Nagy Norbert
A LIGA – Ifjúsági Munkás Érdekvédelmi Szervezet és a DENSO Gyártó Magyarország Kft. a szerdai nap során kötött bérmegállapodást a 2022-es pénzügyi évre vonatkozóan. A szakszervezet tájékoztatása szerint az április 1-től életbelépő béremelésekkel és a január 1-től végrehajtott cafetéria keret emelésével a munkáltató átlagosan 11,1 százalékos bérfejlesztést hajt végre az idei évben. A megállapodás több területet is érint, az operátori kezdőbér például bruttó 275 ezer forintra emelkedik.
A vállalat alelnöki pozícióját betöltő Szincsák Attila kérdésünkre elmondta, a megállapodás minden székesfehérvári munkavállalót, azaz 4500 főt érint, valamint természetesen az idén tervezett minimális létszámbővítés keretében belépők is ennek megfelelően kapják majd bérüket.