Fiatal horgászok sikerei

2024.05.27. 08:00

Még a halak is jól jártak

A Dunaújvárosi Sporthorgász Egyesület ismét megrendezte a hagyományos gyermeknapi horgászversenyét az általános iskolás tanulók számára.

Fekete Györgyi

A csontik és a  titkos csodaszerek készenlétben voltak, a kis vödrökben néhány keszeg vagy géb ficánkolt, a kapás nem volt túl fényes, de hát mi az, ami elég egy horgásznak?

Hruby Béla segítsége Alics Armandnak díjat hozott

Két korcsoportban – általános iskola alsó és felső tagozat – mérkőztek meg az ifjú pecások a gyermeknapi horgászversenyen a szabadstranddal szembeni részen.  A verseny szabályai szerint  horgászni csak egyúszós vagy fenekezős horgászkészséggel lehetett, és egyszerre egy bottal és egy horoggal. A szervezők nem voltak annyira szigorúak a versenyzőkkel, mert szülői segítségnyújtást indokolt esetben elfogadottnak tartották, így a leakadásnál vagy a horog kiszabadításakor. 

A kis család mindkét gyermeke versenybe szállt. Az apa a lányukat, Anikót segítette

A versenyre 17 nevezés érkezett, heten indultak az alsó tagozatosok, tízen a felső tagozatosok mezőnyében. A Kis család mindkét gyermeke horgászbotot ragadott. Míg az édesapa Kis Sándor Anikó lányukat segítette, az édesanya Kisné Nagy Anikó Levente fiúknak drukkolt. A család szenvedélyes horgász, a sport mellett az együtt töltött időt is fontosnak tartják, s így minden alkalommal részt is vesznek a gyermeknapi horgászaton. Szabadban vannak, együtt vannak, sok közös élményük van,így nem csoda, hogy mindegyik gyermek szívesen ragad botot. Ezúttal Leventének volt nagyobb szerencséje, de a horgászszerencse már csak ilyent.

Kicsit arrébb Alics Armandot egy kisebb társaság kísérte el, a segítője a család baráti házaspárjának férfi tagja, Hruby Béla volt, de ott drukkoltak neki édesanyja és annak barátnője is. 

Szabó Máté szakosztályvezető a szervezők képviseletében úgy látja, hogy a horgászat egyre népszerűbb. Azok, akik gyermekként szívesen pecáztak, harmincas éveik végén visszatérnek a sporthoz. A szabadban töltött idő, a pihenés mind segít abban, hogy egészségesebben, jobban érezzék magukat, és aztán majd ők viszik magukkal a családjukat. A halakat egyébként a verseny végén visszaengedték. Így ezúttal mindenki csak nyert.

Az eredmények: 1.Vércse Máté André, 2. Vércse Dávid Endre, Kis Levente

 

Felső tagozat: 1.Franyó Zétény, 2. Alics Armand, 3. Magyar Balázs Marcell 

A legnagyobb halat kifogó gyermek: Franyó Zétény

 

A gyermeknapi horgászverseny a MOHOSZés a DSHE támogatásával valósult meg.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában