A női erőről és a finomságokról Baczakó Andreával

Női erő a családban

– Anyai nagymamámmal szoros volt a kapcsolatom, ez meghatározó tényezője az életemnek. Az egész gyerekkorom arról szólt, hogy családi összejövetelekre, névnapozásra vagy éppen a búcsúra készültünk, és előtte három napig sütöttünk. A mama mentorált, először csak pucolhattam, majd a rántást bízta rám, és később kapcsolódhattam be ténylegesen az étel készítésébe. A főzés szeretetét tőle örököltem, ami azóta is az életem állandó része, ezt egyébként a fiamnak is továbbadtam.

A családunk nagy híve a kulináris élvezeteknek, ami azt is jelenti, hogy soha nem ülünk le egyedül enni, mindig arra törekszünk, hogy együtt, egymás társaságát élvezve, gondosan terített asztalnál, közösen, beszélgetés mellett fogyasszuk el – a lehetőleg saját készítésű – ételt. Arra épül a családunk is, hogy rengeteget beszélgetünk, és ez a legfontosabb a kapcsolataimban is.

Két gyermekem van. A fiamat, Bencét (Magyar Bence a Ceglédi Vasutas Sportegyesület vízilabdázója) mindig is nagyon érdekelte a főzés. Már egész kiskorától, akkor még magasítón állva segített nekem a konyhában. Most 21 éves, igaz külön él, de naponta beszélünk. Kapcsolatunk olyan erős és szoros, mint amilyen nekem volt a nagyimmal.

Linett, a kislányom most ötödikes, ő az apukája másik fele. Izgalmassá, pezsgővé teszi a napjainkat. Személyiségjegyeiben is elég domináns a hatékony kommunikációs képesség, ugyanakkor bájos, cserfes és egy igazi energiabomba.

Újasszony lett Mauritiuson

– Férjemmel 1990-ben, 16 éves koromban ismerkedtem meg, nagy szerelembe estünk, és ’97-ben a jegyese lettem. Közben elkezdtük felépíteni az életünket, gyakorlatilag a nulláról, mert a szüleink a fizikális segítségen kívül nem adhattak mást. Ennek köszönhetően azonban megtanultuk, hogyan boldoguljunk, és Zsolti vállalkozásba kezdett. Amikor Bencével várandós lettem, szóba került az esküvő, de csupán a „kell” és a „mert így szokás” miatt nem akartam feleség lenni. A közelmúltban újra megvillant egy romantikus szertartás lehetősége, a sógornőm és az én kezdeményezésemre. Így aztán közös esküvőt tartottuk a testvéremékkel Mauritiuson. Hogy miért? Mert itthon titokban a hivatalban két tanúval ennyi év után, olyan snassz lett volna. Mivel nagy baráti társaságunk és népes rokonságunk van, olyan lakodalmat illett volna tartani, mint a mesében. A sértődések elkerülése végett szinte az egész várost meg kellett volna hívnunk. De mi inkább egy meghittebb ceremóniára vágytunk.

„Gyönyörű helyen élünk”

– Nem vágyom máshová, legfeljebb egy-egy nyaralás erejéig. Volt lehetőségem, elmehettem volna Ausztráliába, de nekem itt a hazám, még Ercsiből sem tudnék elköltözni. Így neveltem, neveltük a gyerekeinket is. Gyönyörű helyen élünk, és ezt ők is így gondolják.

A fiam már kapott is tőlünk egy telket ajándékba Ercsiben, mert ő is itt szeretne élni, meg is mondta a barátnőjének, hogy így gondolkozzon a kapcsolatukról. Ez is megerősít abban, hogy neki tényleg mi vagyunk a példaképei, próbálja azt az utat követni, amit tőlünk látott, tanult. Mindezek ellenére nem vagyunk szigorú szülők, csupán az elvárásokkal tisztában vannak a gyermekeink.

A főzés meghatározó

Az Egészségfejlesztési Iroda keretein belül például az iskolában főzőtanfolyamot tartottunk az ötödikes kisdiákoknak tizenöt fős csoportbontásban. Az alapokról indulva mintegy féléves intenzív

kurzus során közösen tanultak főzni a gyerekek. Ezek gyakran ott kezdődtek, hogy a tizenötből tizenhárom gyerkőcnek még soha nem volt kés a kezében. Természetesen a miértekre is megkerestük a választ, figyeltünk rájuk. A tanfolyamok mindig baleset- és tűzvédelmi oktatással kezdődtek, hiszen valódi éles késsel – mert a tompával nagyobb kárt okozhatunk – és gáztűzhelyen dolgoztunk. Felnőtteknek is tartottunk tematikus főzőtanfolyamokat, de nagy bánatunkra a pandémia sajnos ebbe a sikeres programunkba is beleszólt, már második éve, hogy nem tarthatunk ilyen foglalkozásokat. A pedagógusok közül többen jelezték, úgy látják, bizony a gyerekeknél is jól érzékelhető a közös főzések hiánya. A gyerekekkel való munka mellett a legjobban azok a nagyszerű visszacsatolások hiányoznak, amiket a tanfolyamok után kaptunk a szülőktől, a gyerekek