A népnek elég volt egy szikra – ám a tüntetőkre sortűz zúdult

Ez a belső migráció ráadásul a lakásbérleti díjakat is felsrófolta, ami a középréteget is a sah ellen hangolta. Irán így élelmiszer-behozatalra szorult, ami drágulást okozott és fokozta a lakosság elégedetlenségét. 
A perzsa állam az első olajválság idején hatalmas hasznot húzott olajkincséből, de az elhibázott gazdaságpolitikai lépések és az erőltetett modernizáció miatt, a dinamikus gazdasági növekedés ellenére alig történt életszínvonalbeli javulás. Ezt tetézte, hogy a sah 1971-ben pazar ünnepséget rendezett az ókori perzsa főváros, Perszepolisz romjainál, amellyel a birodalom létrejöttének 2500. évfordulóját ünnepelte meg. A nép szenvedett, miközben a sah milliókat költött pompára. 

A piszkos ünnepség 
Reza Pahlavi 1967-ben hatalmas pompával császárrá, vagyis a „királyok királyává” (sáhánsáh) koronázta magát. Az aranylapokkal és több mint 26 ezer drágakővel ékesített pávatrónt elfoglaló Mohammed Reza saját maga helyezte a fejére a 3380 gyémánttal és 388 gyönggyel díszített koronát, amíg az atlaszselyemből készült fehér Dior-ruhát viselő felesége gyémántdiadémot kapott. Az előbb említett 1971-es, a monarchia alapításának 2500. évfordulójáról szóló ünnepség minden képzeletet felülmúlt, a többi között a sah angol pázsitot rendelt a sivatagba, és 165 szakácsot hozatott el külön repülőn Párizsból. A Khomeini ajatollah által csak „piszkos ünnepség”-nek nevezett állami ceremónia mintegy 100 millió dollárba került Teheránnak. 
Reza Pahlavi nem járt el jó példával az iráni nép előtt. Miközben az emberek nyomorogtak, ő hatalmas luxusban élt, gyűjtötte a drága autókat, film­központot hozott létre, egy szigeten pedig nyilvánosházat is üzemeltetett. A sah nem világosította fel népét, hogy hol húzódik a határ az állami források és a magánvagyona között, aminek következtében óriási korrupció uralta az országot. Az uralkodó egyik támasza a 400 ezer fős iráni képzett hadsereg volt (1973 és 1978 közt 25 milliárd dollárt költöttek fegyverekre, a legtöbbet a légierőre, mivel a sah maga is képzett pilóta volt). A hadseregre fordított kiadás az iráni államháztartás 28 százalékát emésztette fel. A másik a titkosrendőrség, a Szávák (Nemzeti Hírszerzési és Biztonsági Szervezet) volt, kegyetlen módszereket alkalmazott a sah ellenfeleivel szemben, ezért idővel Irán leggyűlöltebb intézményévé vált. A kőolajból származó bevétel időközben lecsökkent, ami recesszióhoz és munkanélküliséghez vezetett. 1977-ben a fogyasztói áremelkedés 27 százalékos volt, ami miatt a középréteg teljesen felélte megtakarításait. A szegények, a síita papság, a diákok egyre elégedetlenebbek voltak, a teheráni bazár, a kereskedők forgalma csökkent az import­áruk miatt. 

A papság is forrongott 
A sah modernizációs programja komoly ellenállásba ütközött a síita főpapság részéről. Főleg Khomeini ajatollah volt a rendszer legfőbb kritikusa, aki keményen támadta a sah külpolitikáját, a kapitalizálódást, a külföldi tőke bevonását, a feudalizmus maradványainak felszámolását, az egyházi előjogok megtépázását, vagyis tradicionális musz­lim hagyományok és életforma lerombolását. A főpapot ezért őrizetbe vették, erre válaszul a papság 1963 januárjában hatalmas tiltakozó megmozdulást szervezett. A több ezer ember életét követelő felkelést követően Khomeinit halálra ítélték, de büntetését száműzetésre enyhítették, így az ajatollah kénytelen volt előbb Irakból, majd Párizsból terjeszteni magnókazettára mondott üzeneteit hívei közt. A sah igyekezett a külpolitikában is eredményeket elérni: kitűnő kapcsolatokat ápolt az Egyesült Államokkal, nyitott a Szovjetunió felé is, majd a régióban elsőként felvette a diplomáciai kapcsolatot Izraellel. A rezsim bírálóit az 1957-ben alapított Szávák nyomta el. A rettegett, hozzávetőleg 50 ezer tagot számláló titkosrendőrség egész Iránra kiterjedő, sűrű besúgóhálózatot hozott létre. A Szávák azonban nem csak a perzsa országban fejtett ki hírszerzési tevékenységet, külföldön is megfigyelte az iráni állampolgárokat. Főleg a külföldön tanuló diákok tevékenysége és véleménye foglalkoztatta a sokszor a Gestapo által is használt kínzási technikáiról ismert szervezetet. A Szávák több ezer rendszerellenes iránit, marxistát, nacionalistát és konzervatív muszlimot tartóztatott le, hallgatott ki, kínzott és ölt meg. Annak ellenére, hogy a sah modernizációs kísérlete hozott bizonyos eredményeket is (például utat, vasutat, repülőteret, gátakat és öntözőműveket építettek, javult az egészségügy helyzete, megindult az analfabetizmus felszámolása, s az iráni nők is szavazati jogot kaptak, és jelöltek is lehettek) az uralkodó napjai meg voltak számolva. 

Kipattant egy szikra, ami forradalomhoz vezetett 
A száműzetésben élő, a monarchia megdöntésére buzdító Khomeini ajatollah támogatottsága egyre nőtt, de a bajok nagyságát sem a sah, sem a tanácsadói nem észlelték. 
A robbanást egy 1978. januári újságcikk váltotta ki, ami Khomeinit homoszexuálisnak és brit ügynöknek nevezte. Az eset hatására Kumban, a síita vallási központban tüntetés alakult ki, amire a rend­őrség sortüzet nyitott. Az esetre emlékezve minden hónapban emlékdemonstrációkat tartottak, melyek fokozatosan szétterjedtek az egész országban. Reza Pahlavi először várakozó álláspontra helyezkedett, majd megpróbálta a politikai és a rendőri vezetőség leváltásával lecsillapítani a kedélyeket, de már nem volt ura a helyzetnek. Statáriumot vezetett be, és visszavont néhány népszerűtlen intézkedést, ám pár nap múlva családjával együtt menekülnie kellett. 
Khomeini vallási vezető, aki tizenöt éves párizsi száműzetés után 1979-ben visszatért Iránba, azonnal átvette az ország irányítását. Vezetése alatt épült ki a mai is létező teokratikus (olyan politikai rendszer, amelyben a világi hatalom a papság kezében van) köztársaság a perzsa államban. Így jött létre az Iráni Iszlám Köztársaság. Az iszlám forradalom azonban nem csak a sahot söpörte el, hanem a jól képzett iráni katonai tisztikart is. Sok katonatisztet az új hatalom kivégzett és bebörtönzött, mint megbízhatatlan elemeket, de hasonló sorsra jutottak a pilóták is, akiket aztán a későbbi iráni–iraki háború első heteiben szabadon bocsátottak, hogy a fronton bizonyítsák hazájuk iránti hűségüket. Khomeini rögtön­ítélő bíróságokat állított fel, azok kivégeztettek több tábornokot és a gyűlölt titkosrendőrség főnökét is. Hasszán Pakraván tábornok, a Szávák vezetője a sah első tisztviselői között volt, akit kivégeztek. Nem kapott ügyvédet, akárcsak a többi vádlott a rövid és titkos perekben. A saría (iszlám jogrendszer) alapján hozott ítéletek áldozatául esett a volt iráni miniszterelnök, Amir Abbász Hovejda is 1979 áprilisában. 

A forradalom új helyzetet teremtett 
Az eseményeknek nagy szerepük volt az iszlám funda­mentalizmus nemzetközi szintű politikai tényezővé válásában és a nyugati világ iszlámhoz való viszonyának átalakulásában. Az iráni forradalom győzelme után külföldiek ezrei hagyták el az országot. A hatalomátvétel elsősorban a sahhal jó kapcsolatokat ápoló, az iráni olaj­ipart nagyrészt ellenőrző USA számára volt veszteség. Az új teheráni vezetés azt a meg­győződését hangoztatta, hogy az iszlám országaiban mindenütt az általuk bevezetett köztársasági rendszernek kellene megvalósulnia. Amerika és a kapitalizmus elleni harcot hirdetett meg, ami nyugtalanságot idézett elő a Közel-Keleti térségben. Elsősorban a szunnita Szaddám Huszein vezette Irakban, ahol a lakosság jelentős része síita vallású volt. A bagdadi diktátor attól tartott, hogy Teherán síita terjeszkedésbe kezd a térségben, ezért 1980-ban úgy ítélte meg, célszerű megtámadnia Iránt, mivel akkor még számított az USA és az arab monarchiák támogatására. Szaddám Huszein szerint az iszlám forradalom miatt legyengült perzsa államot néhány hét alatt térdre tudja majd kényszeríteni. E nézetet a nemzetközi közvélemény is osztotta. Azt azonban senki sem gondolta, hogy a néhány hétre tervezett katonai műveletből végül a XX. század egyik leghosszabb háborúja lesz. 

Felhasznált irodalom 
Sárközy Miklós: Iráni történeti kronológia. 
Nyitrai István: Irán története a muszlim hódítástól napjainkig. Avicenna Közel-Kelet Kutatások Intézete, 2007. 
Makai György: Khomeini Iránja; Kossuth, Bp., 1983. 
Gazdik Gyula: A közel-keleti térség. In: 20. századi egyetemes történet. Osiris, Bp., 2006. 
Kalmár Zoltán: Egy évtized Khomeini vonzásában. A politikai iszlám előretörése. Áron, Bp., 2011. 
Nagy Károly: Nemzetközi jog, Püski, Bp., 1999.