A felvilágosodás előfutára volt, így a tudomány mártírjává vált

Giordano Bruno tudományos meggyőződéséért mindent kockára tett, még az életét is. Az volt a véleménye, hogy Isten és a teremtés azonos. Megítélése szerint Isten határtalan, tehát a világmindenségnek is annak kell lennie. Így ezek szerint a világ a miénkhez hasonló számtalan univerzumból és világegyetemekből álló örök anyagi valóság. Elvetette a hagyományos geocentrikus (földközpontú) világképet és a kopernikuszi heliocentrikus (napközpontú) elméletet próbálta továbbfejleszteni. Olaszul és latinul írt, de nemcsak filozófiai műveket, hanem színdarabokat, verseket is. Hosszú inkvizíciós eljárás után 1600. február 17-én a katolikus egyház veszedelmes eretnekké nyilvánította, majd Rómában, a Campo de’ Fiorin téren elégették. Egyes források szerint kivégzése előtt még kivágták a nyelvét, hogy ne beszélhessen a tömeghez. Mások szerint nem azért küldték máglyára, mert korszakos tudományos felfedezést tett, hogy a látható csillagok tulajdonképpen távoli napok, körülöttük ugyanígy bolygók keringhetnek, és azokon a földihez hasonló élet lehetséges. Hanem ezért, mert rendkívül tiszteletlen és provokatív módon támadta a keresztény vallás alaptéziseit, a többi közt azt bizonygatta, hogy Jézus valószínűleg nem lehetett több, mint egy ember, megkérdőjelezve ezzel Krisztus isteni voltát, tagadva így a Szentháromság eszméjét is. 

Élete mérföldkővé vált a tudományok történetében 

Giordano Bruno 1548-ban született az itáliai Nola városában, Nápoly megyében. Nagyon vallásos keresztény családban nevelkedett, édesapja zsoldos katona volt. Mindössze 17 évesen belépett a nápolyi Domonkos-rendbe. Ez a rend az evangélium prédikálására és az eretnekség felszámolására jött létre, és hamar az európai késő középkor szellemi életének élvonalába került. A későbbi tudós és szabadgondolkodó ekkor vette fel az eredeti Filippo helyett a Giordano keresztnevet. Nehezen viselte a kolostori életet, de ennek ellenére már 24 évesen pappá szentelték. Még teológiai tanulmányai során kifejezte kétségeit a Szentháromság-tannal kapcsolatban, sőt tiltott könyveket is olvasott. Nyíltan ariánus nézeteket vallott, ez egy olyan mozgalom, amely megkérdőjelezi Jézus isteni voltát, ezért az ortodox és katolikus egyházak eretneknek nyilvánították. Egyre jobban szembekerült az egyházzal, azzal az intézményrendszerrel, amely a középkorban a végsőkig védte hatalmát és tekintélyét. Megnyilatkozásai miatt menekülnie kellett, levetette szerzetesi ruháját, majd Genovába utazott, ahol pár hónapig gyerekeknek nyelvtant tanított. Később Torinóba és Velencébe ment, de a lagúnák városában pestisjárvány tört ki, így Milánó érintésével elhagyta Itáliát. Genfben nyomdász lett, többen feltételezték róla, hogy áttért a kálvinista vallásra, amikor később kihallgatták erről az időszakról, ezt mondta az inkvizítoroknak, hogy „Nem állt szándékomban felvenni a város (Genf) vallását. Csak azért akartam ott maradni, hogy szabadságban és biztonságban élhessek”. Beiratkozott a genfi egyetemre, de amikor egy röpiratban nyílt támadást intézett a genfi akadémia egyik legtekintélyesebb professzora ellen, rágalmazás miatt letartóztatták, bíróság elé állították, majd kiközösítették. 

A franciaországi évek tanítással teltek 

Ezután 1579-ben Lyonba ment, de nem talált magának munkát, így csak egy hónapig maradt ott, utána Toulouse-ba költözött, ahol két évig csillagászatot, filozófiát és más tárgyakat tanított. 1581 nyarán kiújult a francia katolikusok és a hugenották (franciaországi reformátusok) közötti vallási viszály, így Giordano Bruno továbbment Párizsba, ahol a híres párizsi egyetem, a Sorbonne tanára lett. Ott találkozott III. Henrik francia királlyal, aki komoly pártfogoltja lett. Párizsból az angol nagykövet tanácsára Londonba utazott, ahol a francia nagykövetségen lakott. Oxfordban tartott néhány előadást a kopernikuszi elméletekről, de az ottaniaknak nem tetszettek újításai, ezért visszatért Franciaországba. Az út nem volt zavartalan, ugyanis hajójukat megtámadják a kalózok, akik minden vagyonukat elrabolták az utasoktól. Párizsba visszatérve megváltozott politikai légkört talált. Részt vett több nyilvános vitán, ahol túlzottan provokatív megnyilatkozásai miatt ellenfelei keményen támadták. Az országban jelenlevő politikai és vallási válság, továbbá az udvari támogatás hiánya arra késztette, hogy ismét elhagyja Franciaországot. 

Német földön, majd újból Itáliában 

1586 júniusában Németországba érkezett, a református fellegvárnak számító Marburgban elkövette azt a hibát, hogy a „római teológia doktoraként mutatkozott be, így megtagadták tőle, hogy nyilvánosan felolvasson, így Wittenbergbe költözött, és ott élt két éven át. Felvették az ottani egyetemre, ahol előadásaiban Arisztotelész írásaival, matematikával, logikával, fizikával és metafizikával foglalkozott. Amikor 1588-ban Wittenbergben vallási viszály tört ki, elhagyta a várost, és Prágába ment, de mivel ott nem kapott tanári állást, megfordult több német városban is. Ekkor készítette el azokat az írásokat, amelyek filozófiai örökségévé váltak. Több értekezést is írt a mágia témakörében. 1591-ig Frankfurtban élt, ahol főleg írással volt elfoglalva, majd Svájcba távozott, ahol közel fél évig Zürichben tanított filozófiát. 1591 augusztusában visszatért Itáliába. Azért esett Velencére a választása, mert abban az időben a Velencei Köztársaság volt az Appennini-félsziget legliberálisabb állama. Bruno úgy hitte, Velencében az inkvizíció (a késő középkortól kezdve olyan egyházi intézmény, amelynek célja az eretnekség felszámolása volt) befolyása nem volt annyira erős. Ám mint bebizonyosodott, tévedett. A velencei inkvizíció 1592 májusában letartóztatta istenkáromlás és eretnekség vádjával, majd börtönébe vetették. Azzal vádolták, hogy megveti a vallást, istenkáromló véleményei vannak Krisztusról, tagadja Mária szüzességét, megveti az egyház tanait, a világ örökkévalóságát állítja, valamint azt, hogy végtelen világok is léteznek. Szemére vetették, hogy hisz a lélekvándorlásban, jóslással és más mágikus művészettel is foglalkozik. 

Hét esztendő a római inkvizíció előtt 

Giordano Bruno ügyesen védekezett, hangsúlyozta egyes álláspontjainak filozófiai jellegét, másokat megtagadott, és beismerte, hogy kétségei voltak a dogmatika bizonyos kérdéseivel kapcsolatban. Hajlandó volt bizonyos egyezségekre, de velencei bírái számára túl kényes és bonyolult volt az eset, ezért amikor Rómából kérvény érkezett, hogy Velence adja ki római kivizsgálásra, a velencei inkvizíció némi habozás után át is adta őt. Mivel társadalmi befolyása nagy volt, ezért vádlói azt a nézetét támadták leginkább, hogy a föld nem a világegyetem közepe, hanem a mindenségnek csak egy kis szeletét képezi. A római Angyalvárban mintegy hét éven át tartották fogva, mert az ellene felhozott vádak bizonyításához szükséges anyagok összegyűjtése ennyi időt vett igénybe. Bruno nem volt hajlandó tévedésnek beismerni természetfilozófiai és metafizikai meggyőződését. A tárgyalásról néhány fontos okmány elveszett, megmaradt viszont az eljárás összefoglalója. Az esete rendkívül összetettnek bizonyult. Sok időt vett igénybe a tanúk kihallgatása, és Bruno valamennyi írásának Rómába vitele is. 1598 elejére szerteágazó peranyag gyűlt össze, ezért a pápa egy tudós teológus jezsuitát, Roberto Bellarmino bíborost nevezte ki a per bírójának.

Megtöretése ellenére sem vonta vissza tanait 

A per végül gyorsan lezajlott, 1600. február 8-án ki is hirdették az ítéletet. Giordano Brunót kizárták a katolikus egyházból, majd, mint eretneket máglyahalálra ítélték. A döntést nyugodtan fogadó Giordano Bruno állítólag ekkor mondta híressé vált mondatát: „jobban félnek maguk kihirdetni az ítéletet, mint én elfogadni azt”. 

A peranyag dokumentumai nem maradtak fenn az utókorra. Miután tanait nem vonta vissza, a pápa ezért elrendelte, hogy ítéljék el és adják át a világi hatóságnak. A sokéves fogságban fizikálisan megtört 52 éves filozófust, 1600. február 17-én égették meg Rómában. 

Amikor Napóleon Bonaparte csapatai 1808-ban elfoglalták Rómát, számos peranyagot lefoglaltak és Párizsba vittek. A császár anyagot igyekezett gyűjteni az egyház ellen, hogy igazolja a pápai állam (a pápák világi fejedelemsége volt 756-tól 1870-ig) megszállását és az egyházi javak lefoglalását. Innentől kezdve nem követhető nyomon a peranyag sorsa, az események rekonstrukciójánál utalásokra és más forrásokból vett magyarázatokra kell hagyatkozni. 

Giordano Bruno több olyan nézetet is vallott, ami a korabeli Európában idegenszerűnek számított, ilyen volt például a kereszténység kialakulásának sajátságos megközelítése is. Természetfilozófiájának alapelveit követve Bruno nemcsak hitte, hogy a világegyetem végtelen, hanem azt is, hogy a világegyetem más bolygóin is végtelen számú élőlény található, talán ez volt az, ami legjobban felbőszítette az őt eretnekséggel vádlókat. Giordano Bruno korát jócskán megelőzte, személye pedig a mai napig viták tárgyát képezi. 

Felhasznált irodalom 
https://ng.24.hu/kultura/2006/02/17/giordano_brunot_maglyan_megegetik/ 
Giordano Bruno válogatott dialógusai. Hungária, Bp., 1950. 
Két párbeszéd. Magyar Helikon–Európa, Bp., 1972. 
Michael Hesemann: Sötét alakok. Szent István Társulat, Bp., 2010. 
A gyertyaöntő. Tudományos és kulturális folyóirat, 1997. 
Doru Cosma: Bruno és Galilei. Két inkvizíciós per. Kriterion, Bukarest, 1986. 
A végtelenről, a világegyetemről és a világokról. Kriterion–Európa, Bukarest–Bp., 1990. 
Hermann-Peter Eberlein: Más mint reformátor. Giordano Bruno viszonya a protestantizmushoz. Confessio 24, 2000. 
Szakács Péter: Giordano Bruno ars poeticája az exaltációtan tükrében; Polis–Gondolat, Kolozsvár–Bp., 2020.