Összemérik tudásukat

2022.04.11. 11:00

Készülnek a nagy dunántúli seregszemlére

A Széchenyi István Gimnázium tanulói is készülnek már a jeles kulturális eseményre, a Helikoni Ünnepségre. Az intézmény 80 diákkal képviselteti magát, a nagy helikoni főpróbát (kórussal, színjátszókkal) április 13-án tartják a Bartókban.

KE

A Helikoni Ünnepségek a dunántúli középiskolás korosztály nagy hagyományokkal rendelkező, kétévente megrendezésre kerülő keszthelyi, kulturális seregszemléje, ahol a diákok iskolai keretek között, 20 művészeti kategóriában, szakértő zsűri előtt mérik össze tudásukat. Valahogy így lehetne meghatározni tömören, egy mondatban a Helikon lényegét, de ez az egy mondat nagyon rövid ahhoz, hogy az érdeklődő megismerhesse ezt az egyedülálló kulturális eseményt. A rendezvény legfőbb célja, hogy szervezett versengés formájában lehetőséget biztosítson a középiskolás korosztály számára a különböző művészeti ágakban elért felkészültségük bemutatására. A Helikon alapkoncepciója, hogy kizárólag az iskolák által kiválasztott, az adott művészeti ágban legkiemelkedőbb teljesítményt nyújtó tanulók érkezzenek a keszthelyi megmérettetésre. 

 

Több művészeti ágban is bemutatkoznak a diákok
Az Újkori Középiskolás Helikoni Ünnepségek a 14 és 18 év közötti korosztályhoz tartozó fiatalok rendezvénye. A szervezők kétévente a Dunántúl valamennyi középiskoláját meghívják erre a nagyszabású eseményre. A nevezések iskolai keretek között zajlanak, a résztvevő iskolai csoportokat a kísérőtanárok koordinálják. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában