Hogyan kell a pokolban életörömmel, vidáman élni

Elsősorban arról szólt a telt házas előadás, hogy hogyan kell a pokolban is vidáman élni egy bölcs asszony tanításai – az író édesanyja – szerint. Ugyanis az író anyukája magnóra mondta élete rejtett titkait, és a szalagokat csak két évvel ezelőtt találták meg a padláson. Az elmúlt időszakban azon dolgozott az író, hogy a hang könyvvé váljon. Úgy fogalmazott Müller Péter, nem hitte volna, hogy valaha társszerzője lesz holt édesanyjának. Élete legszebb művének – művüknek – tartja ezt a könyvet. 

Így a könyvről szóló est – akárcsak az alapjául szolgáló mű is – tele volt mind a színpadon, mind a nézőtéren humorral, derűvel és tragédiával, gyakran könnyektől csillogó szemekkel. 

Müller Péter azzal köszöntötte a közönséget, vagy ahogy ő fogalmazott, barátait, hogy öröm, hogy megélhette 86 évesen ezt a találkozást, ebben a gondokkal, problémákkal, félelemmel terhelt időszakban. Mint elmondta, a második világháborúnak ugyanolyan zavaros és sötét előszele volt, mint amilyet most érez. Ez most ismétlés, azzal a különbséggel, hogy akkor a sötétség arca látható volt. Most pedig láthatatlan, elrejtőzik. Maszkok és a mérhetetlen információhalmaz mögé bújik. Akkoriban nem volt technikai dömping, csak rádiót hallgattak. Most 100 ezer információ jön egy pillanat alatt, mindegyik azt állítva, hogy az a helyes. Tehát a háború során dermesztő rémületben és félelemben éltek, azonban az író mégis élete legszebb és legboldogabb időszakaként emlékszik rá. Ez anyukájának köszönhető, ezért is akarta, hogy megjelenjen a könyv, mert aktuális. 

Élni – akármilyen borzalmas, zűrzavaros világot élünk is – csak életörömmel lehet

Elsőként azt a meghatározó történetet mesélte el az író, amikor a háború végén már nagyon várták a felszabadító orosz seregeket és egy katona a kisfia szeme láttára akarta megerőszakolni az anyukáját. Azonban egyszer csak elkezdett bőgni az erőszaktevő. Ezt sokáig nem értette, csak most, anyukája könyveiből tudta meg az igazságot. A katona családját ugyanis lemészárolta egy magyar katona. Ezért nem egyszerűen állati vágyainak akart kielégülést szerezni, hanem bosszút állni készült. De a bölcs asszony beszélt oroszul és azt kérdezte a katonától, hogy mi van veled ember, te is ugyanolyan akarsz lenni? Az érzelmi sokk után a katona beleszeretett az asszonyba, őszintén és mélyen, így életben maradhattak ők is. Müller hangsúlyozta, hogy vélhetően anyukájától kapta azt a derűlátást, amely szerint élni – akármilyen borzalmas, zűrzavaros világot élünk – csak életörömmel lehet. Mert élni gyönyörű, amit semmi nem tud felülírni. 

Müller Péter beszélgetést kezdeményezett a közönséggel is. Így azt is megkérdezték az írótól, hogy mi volt számára a legmegrázóbb az ’56-os forradalom során? 

– Húszéves voltam, és halálosan szerelmes a jelenlegi feleségembe. Egy tűzcsendes időszakban hazamentem anyámhoz a szerelmemtől, akivel a forradalom szívében laktunk. De amikor újra kezdtek lőni, éreztem, oda kell mennem. Anyukám nem akart engedni, átölelve a térdem akart visszatartani, de én életemben először és utoljára gorombán leráztam. Majd hátulról meglőttek. Szabadság, szerelem, e kettő kell nekem – ahogy a költő írta, én is így gondoltam, ugyanakkor tájékozott voltam, tudtam előre, hogy el fog veszni. A magyar történelem egy csodálatos pillanatának gondolom, mint 1848-at. Magyarnak lenni különös öntudatot, sorsfeladatot jelent. Magyarul írni azt jelenti, hogy a leg­ezoterikusabb nyelven írhatok. Például kedvem van élni és kedvesem, mondom, ha szerelmes vagyok. Tehát egy kincsesbányának a bányamestere lehetek. Nagyon szeretem, hogy ide születtem – szögezte le Müller Péter ezen a ponton.