Tudni illik, hogy mi illik: a köszönés alapvető

Kezdhetjük mindjárt a lehető legalapvetőbbel, a köszönéssel. Néhány ezer főt számláló településen élek, ahol jóformán mindenki ismer mindenkit. Ráadásul gyermekem a helyi óvodába jár, így reggelente és délután is jó néhány szülővel találkozunk jövet-menet. Nálunk otthon már kicsi korától arra neveljük a picit, hogy mindenkinek köszönni kell, pláne, akinek mi is köszönünk, vagy aki nekünk köszön. Sajnálattal tapasztalom azonban, hogy ezt sokan nem így gondolják. Munkámból fakadóan én általában a férfiaknak is előre köszönök, kisfiam szint­úgy. Mégis naponta tapasztalom, hogy sokan vissza sem köszönnek, még a gyereknek sem, aki nem tudja hová tenni a felnőttek e közömbös reakcióját, a felnőtteket utánzó gyerekektől meg egyenesen rosszulesik neki.

Miért van az, hogy az emberek – direkt nem csak férfiakat írtam – zöme azt gondolja, manapság már egyáltalán nem kell udvariasnak lenni, vagy csak elődeikhez képest lettünk figyelmetlenebbek?

Mai világunkban talán sokkal nagyobb szükségünk van a társadalmi kapcsolatok erősítésére, mint bármikor. Persze ez nem könnyű, főleg akkor, ha az illető egyáltalán nincs tisztában az etikett szabályaival. Többségünk magabiztosan mozog az online világban, de bizonytalanok és ügyetlenek vagyunk azokban az élethelyzetekben, amelyekkel a hétköznapokban a „való” világban, nem pedig a virtuális térben találkozunk. Pedig az illemszabályok ahelyett, hogy korlátoznák az életünket, inkább a helyes mederbe terelik azt, hogy magabiztosan és harmonikus emberi kapcsolatokban teljesedhessen ki személyiségünk. Ez egy nagy esély, élni kell vele, hiszen könnyebbé, boldogabbá tehetjük vele az életüket, ha udvariasok vagyunk.