2020.10.27. 13:00
Zsigulik és Ladák találkoztak
A hetvenes, nyolcvanas és kilencvenes évek magyar utcaképét meghatározó, mára már igencsak koros autómárka képviselőinek néhány megmaradt példánya adott egymásnak randevút 2020. október 17-én a ferihegyi Aeroparkban a Ladák gyártásnak ötven évvel ezelőtti megkezdésére emlékezve.
A sokak által egykor nagyon vágyott, mára viszont már egyre kisebb számban futó, s a szovjet autóipar csúcstermékének számító Ladák/Zsigulik hideg, esős időben érkeztek meg a repülőgép-emlékparkban álló, többnyire szovjet gyártású Iljusin, Jakovlev és Tupoljev gépek elé. A park egyik oldalán a kerek lámpás, ezerkettes, ezerhármas, ezerötös és a ritkaságszámba menő ezerhatos, a másik oldalán pedig a kockalámpás és Szamara névre hallgató Ladák sorakoztak fel. A látogatók nagynagy örömére több, szemet gyönyörködtetően szép állapotú Ladát is elhoztak gondos tulajdonosaik.
A Lada nevet hallva egy régi német népautós reklám jut eszembe, amelyben Müller úr megvette élete első (nép)autóját, majd sok-sok évvel később
a másodikat és a márka azonos volt, csak a típus változott. Az én szüleim is így voltak a Zsigákkal. Apukám 1971-ben vette át élete első négykerekűjét egy ezerkettes „személyében”, majd tizennégy évvel később a másodikat, amit a népnyelv csak kocka Ladának hív.
Régen a márka maradt, csak a típus változott
Mindkét autóhoz sok-sok nagyszerű élmény és utazás fűzött. Az elsővel kezdtünk el a szüleimmel külföldre járni, s tizenhét évesen azzal is tanultam meg autót vezetni, a másodikkal pedig kilencvenötben nászútra mentem, később pedig a fiaimat hoztam haza születésük után a dunaújvárosi kórházból. Az évek mentek, a gyerekek megnőttek, a szüleim idősek lettek, de a Lada maradt. A fehér kocka pedig idén már betöltötte a harmincötödik „életévét”, így néhány óra erejéig kiállítási tárggyá vált hatvan márkatársával egyetemben.