A török hadsereg elaknásította a Dardanellák tengerszorost

Történelem

A török politikai körök kezdettől fogva számoltak azzal, hogy egy európai háború esetén hadba kell szállniuk Németország és az Osztrák–Magyar Monarchia oldalán. A török hadvezetés a háborút terjeszkedésre kívánta felhasználni, hogy legalábbis részben visszaszerezze a XIX. században, illetve a XX. század elején a két balkáni háborúban elveszett területeit. Továbbá remélték, hogy esetleges német győzelem után Törökország visszaveszi Egyiptom és a Szuezi-csatorna feletti ellenőrzést, valamint, hogy az oroszokat visszaszorítják a Kaukázus északi oldalára. Németország cserébe, hogy megnyerje szövetségesének az egyre gyengülő Törökországot, segítséget nyújtott a szétzilált török haderő átszervezéséhez és modern német fegyvereket juttatott nekik. A török seregben német tisztek jelentek meg tanácsadóként, majd ezzel párhuzamosan német vállalatok kezdtek meg nagy beruházásokat.

A török közvéleményt az is felháborította, hogy a világháború kitörése előtt Angliától rendeltek meg három hadihajót, amit ki is fizettek, mégpedig különböző adományokból. Winston Churchill, az Admiralitás akkori első lordja viszont kompenzáció nélkül elkobozta azokat, majd másnap besorozta a hajókat, a Brit Királyi Haditengerészet kötelékébe.

Törökország belép az első világháborúba

Török szempontból így természetes volt, hogy a háborúba Németország oldalán lép be az antanthatalmak ellen. Német szempontból a török szövetség azért volt fontos, mert a Boszporusz és a Dardanellák birtoklásával a központi hatalmak tejesen elzárták a nyugati antanthatalmak és Oroszország közötti tengeri összeköttetését. Törökország ezért 1914. augusztus 3-én egyszerűen elzárta a Dardanellákat.

A Dardanellák egy 70 km hosszú és közel 6 km széles tengerszoros, amely összeköti a Márvány-tengert az Égei-tengerrel. Átlagos mélysége 55 méter, legmélyebb pontja pedig 82 méter. Ez a tengerszoros választja el Európát (Gallipoli-félsziget) Ázsiától, nevét Dardania városáról kapta, amely az ókorban az ázsiai oldalon feküdt.

A török hadsereg elaknásította a Dardanellákat, ezzel nem engedte be az Oroszországból nyugatra tartó francia és brit hajókat.

Mivel Oroszország gyorsabban tudta mozgósítani csapatait, mint azt a központi hatalmak remélték, így Németország nyomást gyakorolt Törökországra, hogy indítson háborút az oroszok ellen, hogy ezzel részben tehermentesítsék a német és az osztrák–magyar csapatokat.

Török állami és vallási vezetők 1914 őszén meghirdetik az antant elleni szent háborút, majd október 28-án a török flotta több támadást intézett Odessza és Szevasztopol ellen, ami kiváltotta a nyugati szövetségesek hadüzenetét. Néhány nap múlva angol hadihajók a Dardanellák erődjeit kezdték lőni a tengerről, ezzel kezdetét vette a török–antant háború.

Törökország célja

A törökök bíztak a német hadsereg erejében, így biztosra vették, hogy Németország megnyeri az első világháborút, ezzel Törökország visszaszerezi elveszített balkáni területeit, valamint a Kaukázus, a Krím félsziget és Turkesztán vidékeit.

Az antanthatalmak már előre eldöntötték Törökország feldarabolását, az oroszok mindenképpen igényt tartottak a tengerszorosokra, ezért támadást indítottak a török erők ellen. A titkos megállapodás szerint a Kaukázushoz közeli térségek Oroszország érdekszférájába kerülnek, az Anatóliától délre eső területeket pedig Anglia és Franciaország osztja fel. Szíria a francia, Mezopotámia (mai Irak) pedig az angol szférához tartozik. Az egyezmény nem döntötte el Palesztina további sorsát. Diplomáciai források útján azonban Törökország értesült a felosztási tervről, ami még elszántabbá tette.

Az oroszok viszont elszámították magukat, igaz először siker koronázta az Osztrák–Magyar Monarchia elleni harcukat, de Kelet-Poroszországban katasztrofális vereséget szenvedtek el a németektől. Törökország hadba lépésével kialakult a számukra veszélyes kaukázusi front, ahol a török erők előnyben voltak az oroszokkal szemben. A cári vezérkar nem tudott katonákat elvonni a keleti frontról, viszont mindenképpen enyhíteni kívánta a Kaukázusra nehezedő török nyomást, így szövetségeseinél a törökországi hadművelet kidolgozását sürgette. Az orosz kérésnek eleget téve a brit és francia erők megkezdték a Törökország elleni háború előkészületeit. A támadás első számú célja az volt, hogy hazai földön tartsa a török haderőt, megkönnyítve ezzel az oroszok helyzetét, ez mindinkább sürgőssé vált, mert 1915 februárjában a törökök kísérletet tettek a Szuezi-csatorna elvágására.

A semleges balkáni országok céljai

Az antanthatalmak mindenképpen szerették volna a saját oldalukra állítani a még semleges balkáni országokat, megnehezítve ezzel a törökök helyzetét.

Görögország vezetése németbarát volt, de a lakosság döntő többsége a franciákkal szimpatizált. Egy esetleges háborúba viszont csak akkor voltak hajlandóak belépni, ha nem kell tartaniuk Bulgária és Törökország katonai erejétől. Bulgária 1914 elején még nem döntötte el, hogy melyik szövetséghez csatlakozik. Egyik részről nem szeretett volna vereséget szenvedni, másik oldalon Szófia területi igényeket fogalmazott meg Szerbia és Törökország irányába. Ez azért is volt fontos, mert a kis balkáni államok közül Bulgária hadserege volt a legerősebb. Az angolok számoltak Romániával is, tudták, hogy a román nemzet­állam régóta dédelgetett álma volt Erdély és Dobrudzsa megszerzése. A román hadsereg azonban gyenge volt, nem vehette fel a harcot sem Bulgária, sem pedig a Monarchia katonai erejével.

Gallipoli-félsziget ostroma

A török hadszíntér egyik legvéresebb összecsapása az 1915. február 19-től 1916. január 9-ig tartó csata volt, amelynek során a török hadsereg sikerrel védte meg a Dardanellák tengerszorost a támadó brit és francia erőkkel szemben. Az antant elérkezettnek látta, hogy támadást indítsanak Törökország ellen, igaz a francia hadvezetés vonakodott egy szárazföldi akciótól, a francia flotta bevetése ellen viszont már senkinek sem volt kifogása. Először a britek hajói megkísérelték felszedni a törökök által telepített ­aknazárat, de mivel a parti erődökből a törökök tűz alatt tartották az aknaszedőket, ez csak részben sikerült. A később megjelenő antanthajókat a partról erős tűz alá vették a törökök, mégpedig olyan sikerrel, hogy a brit és a francia haditengerészet történelme során egyik legsúlyosabb vereségét szenvedte el. A flotta kudarca után jött a szárazföldi támadás, az angolok nem a nyugati frontról vontak el erőket, hanem Egyiptomból hajóztattak át ausztrál és új-zélandi csapatokat. A franciák még szene­gáli gyarmati csapatokat is bevettek az akcióba. Az antanterők, 1915. április 25-én 5 had­osztállyal kezdték meg a Gallipoli-félsziget elleni szárazföldi támadást. A törökök elszántan harcoltak, visszaverték a sorozatos támadásokat, igaz a partraszállást nem tudták megakadályozni, de az antantegységek sem tudtak előrenyomulni, így a nyugati hadszíntérhez hasonló állóháború alakult ki. Kemal Atatürk ezredes, a későbbi államfő neve ekkor vált ismerté, mert bátorságával és szervezőkészségével kitűnt a többi főtiszt közül.

Harcok a lövészárkokban

A harcokban mindkét fél az áttörésre törekedett. A britek és franciák fegyverei fejlettebbek, csapataik szervezettebbek voltak, mégsem tudták erőfölényüket érvényesíteni. A török hadsereg jól használta ki létszámbeli és helyzeti fölényét, az ismert terep is neki kedvezett. Sikeresen foglalta el a magasabb állásokat, ezeket még gyengébb fegyvereivel is meg tudta védeni az antant támadásaitól. A britek több akciót is indítottak, de mindig kudarcot vallottak, a törökök elszántan védekeztek. Az antant látva a nagy veszteségeket, leállította a támadásokat és védelemre rendezkedett be.

Miután 1915 őszén Bulgária hadba lépett a központi hatalmak oldalán, az európai hadi helyzet megváltozott. Törökország helyzete megerősödött, mivel Bulgárián keresztül szárazföldi összeköttetés alakult ki közte és Németország között, így jelentős mennyiségű fegyver és hadianyag áramlott a térségbe. Az antant hadvezetése nem látta értelmét a Dardanellák további ostromának, ezért elhagyták a régiót, majd partra szálltak Szalonikiben, ahol beásták magukat.

Felhasznált irodalom

Galántai József: Az első világháború.

Elmar Stuckmann: A XX. század krónikája 1910-1919.

Diószegi István: A ferenc józsefi-kor nagyhatalmi politikája.

Paul Kennedy: A nagyhatalmak tündöklése és bukása.

https://www.origo.hu.

Cartographia: Történelmi világatlasz.

A török elszántság jelképe lett

A Gallipoli akció az antant súlyos katonai és taktikai vereségével ért véget. A rengeteg halott, megsemmisült hadihajó és hadianyag kiábrándultsághoz vezetett a brit birodalom gyarmatain.

Ausztrália és Új-Zéland nem érezte magáénak az európai háborút. Az akciót támogató Winston Churchillnek, a kudarc után le kellett mondania a brit flottaminiszter tisztségéről. A Dardanellák ostrománál az antant több mint 44 ezer embert veszített, a törökök ennek majdnem a dupláját.

Annak ellenére, hogy végül Törökország is a vesztes oldalon fejezte be az első világháborút, a gallipoli csata a török elszántság és bátorság egyik jelképévé vált.