Harc a természettel szemben: rend és kielégítő egészségügy

Havanna

A város öreg negyedében, a város egy elegáns utcájában, a Hotel Ambos Mundos ötödik emeletén, az 511-es szobában írta meg Hemingway az Akiért a harang szól című regényének első fejezeteit, mely könyvében a spanyol polgárháború testközelből megtapasztalt szörnyűségeit adta ki magából. Hemingway hét évig lakott a szállodában, élvezve a páratlan kilátást és a karibi főváros nyújtotta életérzést. Az író spanyol polgárháború utáni szorongását jelentősen enyhítette a kubai atmoszféra. Szeretett csónakjával kijárni horgászni, bárokban üldögélni, ahol élvezettel szürcsölte kedvenc koktéljait. Kubai élményei alapján született meg leghíresebb műve, Az öreg halász és a tenger, amelyben az ember, a tenger elemi erejével szemben folytatott hősies küzdelmét ábrázolja.

A hátrányokat is sikerült ellensúlyozni

Most, a természet elemi erejével szemben folytat harcot az egész emberiség. A SARS-CoV-2 vírus jelenleg 187 országban van jelen, nem válogat. A kubai megbetegedési adatok – már amennyire egy diktatorikus rezsim statisztikáiban bízni lehet – biztatóak a jövőre nézve. Ezidáig kevesebb mint ezernyolcszáz esetet regisztráltak, hetvennégy halálos áldozattal. Amint körvonalazódott, hogy koronavírus-világjárvány lesz, a kubai egészségügyi szakemberek azonnal átfogó programot dolgoztak ki.

Az ottragadt turistákat néhány kijelölt karanténszállodába költöztették össze

A késedelem nélküli cselekvés részeként az ottragadt turistákat néhány kijelölt karanténszállodába költöztették össze. A többi szállodát és a magánszállásokat bezárták, úgy, mint az éttermeket, szórakozóhelyeket. Orvostanhallgatók végigjárták a lakásokat beteg személyek után kutatva. Az egyedülálló idős embereket izolálták, és részükre megszervezték az élelmiszer-ellátást. A fertőtlenítőszerek hiányából származó hátrányokat sikerült ellensúlyozni a karanténszabályok fokozott betartatásával.

A fegyelem és szigor a mindennapok része

Kína és más ázsiai országok példájából már korábban kitűnt, hogy ahol az emberek tömegei jól irányíthatóak, legyen az politikai vagy kulturális gyökerű engedelmesség, ott a vírus elleni védekezés jelentősen sikeresebbnek bizonyult. Az eszmeiségében Castro-barát Miguel-Díaz Canel elnök vezette szocialista Kubában a szükség esetén történő gyors, szigorú intézkedések bevezetése, végrehajtása hatékonyabb, mint más, társadalmilag lazább szövetű dél- és latin-amerikai országok esetében. Amíg Ecuadorból szívszorító képsorok érkeznek az utcán heverő halottakról és aggasztó betegszámok látnak napvilágot Brazília kapcsán, úgy Kuba köszöni szépen, és egészen jól elvan. A járvány felfutásának időszakában a bezárkózásnak kulcsszerepe volt a vírus terjedésének lassításában. Kuba a bezárkózást nagy rutinnal gyakorolja a Kommunista Párt 1965-ös hivatalos hatalomra jutása óta, így az ország eleve pozíciós előnnyel indult háborúba a koronavírus ellen.

A fegyelem és szigor a kubai mindennapok része. Havanna utcáit mindent látó és mindent halló kamerákkal szerelték fel, így a feltételek eleve adottak az állampolgárok mozgásának ellenőrzéséhez. Az élelmiszer- és ruhaboltokba, hivatalokba, bankokba egyszerre csak néhány embert engednek be, a többiek a bejárat előtt türelmesen várakoznak. Ez a rendszer a karibi szigetországban már régóta fennáll; amit nekünk szoknunk, tanulnunk kell, az ott veleszületett, bár nem az egészségvédelem, a higiénia igénye, hanem a rend kikövetelése alakította ki.

Mégis igazságtalanság lenne egyedül Kuba különc történelmével magyarázni a vírussal való megküzdés eddig működőképes stratégiáját. A kubai egészségügyi rendszer, a szocialista ideológia értelmében a lehetőségekhez képest kiemelt figyelemben részesül, mind az oktatást, mind pedig a finanszírozást tekintve. Beszédes adat, hogy a kubai várható átlagos élettartam valamivel megelőzi az amerikaiakét, így sajnos bizony a magyarokét is, több évvel. Az egészségügyi képzés színvonala magas, az orvosok presztízsét jól mutatja, hogy az utcán is fehér köpenyben jönnek-mennek, elmosva a magán­ember és a hivatás közötti, nyugati társadalmakban feltétlenül megkövetelt éles határvonalat. Az orvos Kubában civilként is orvos, ami nem mellesleg azzal az előnnyel is jár, hogy ha valahol valakinek hirtelen sürgős orvosi segítségre van szüksége, akkor egy esetlegesen közelben tartózkodó, megkülönböztető fehér köpenyt hordó orvost könnyebben a helyszínre lehet irányítani. Nem véletlen tehát, hogy Kuba elegendő kapacitással rendelkezik, hogy tizenöt különböző, súlyosan érintett országba, így a többi között Olaszországba is küldjön szakembereket.

A szabadságjog-korlátozottság és szegénységi indexek árnyékából a kubai egészségügy úgy tör elő tehát, mint egy templomtorony. Nehéz nem gondolni arra az abszurditásra, hogy az atavisztikus fanatizmussal körülrajongott, orvosként végzett Ernesto „Che” Guevara forradalmár mementójának zászlaja leng Szent Lukács harangtornyának legtetején. Persze a populista bálványimádatot az idő pipettájából csepegő lúg mára habos-babos szuvenír-fetisizmussá puhította.

A kubaiak erős fegyvere a derű

Michael Moore 2007-es Sicko című dokumentumfilmjében összehasonlítja az USA egészségügyi rendszerét más nemzetekével, a többi között a kubaival is. A film segítségével könnyen érthetővé válik, hogy a szolidaritás alapú, mindenkinek alanyi jogon járó ellátás bármely, koronavírushoz hasonló világjárvány esetén nem választás és felfogás, tradíciók, megközelítés kérdése, hanem az egyetlen járható út, hiszen bárki, aki megfelelő ellátás nélkül magára hagyva kiszorul a rendszerből, ezzel ördögi körbe taszítva a betegség terjedését segíti elő.

Az önkényuralomból kifolyó magas fokú rend, és a kielégítő színvonalú egészségügy mellett a kubaiaknak van még egy kitűnő fegyverük a koronavírus ellen: a derű. Minden nehézség mellett és annak ellenére a kubai az egyik legkiegyensúlyozottabb lelkülettel bíró nép. Szegénység, nélkülözés és elnyomás mellett is képesek optimisták maradni. Nem számít, hogy nem sorakoznak a boltok polcain az ínycsiklandó nassolnivalók, de olykor még húshoz sem igen lehet hozzájutni. Nem számít, hogy a bútorüzletek kiürített lomtárakhoz hasonlítanak, az autók átlag életkora negyven-ötven év, és internet is csak elvétve akad imitt-amott. A tánc, a zene, a mosoly, a jókedv kisugárzik, és ez a sugárzás gyilkos a vírusokra nézve, csakúgy, mint az UV-lámpa fénye. Lehet, hogy Kubában nincs a boltokban kézfertőtlenítő, nem is volt, esély sem volt lefosztani a készleteket. A lelküket viszont szakadatlanul fertőtlenítik.

„Ha jól emlékszik, a legkülönbek általában derűsek voltak, mint ahogy valójában a derű a legjobb jel. A derű az élők halhatatlansága.” – Ernest Hemingway: Akiért a harang szól.

Ernest Hemingwayt olvasva óhatatlanul is az a benyomásunk támad, hogy ha Hemingway élne és képzeletben meglátogatnánk őt a Havanna melletti kis víkendházában, majd megkérdeznénk, hogy mit gondol a járványról, akkor sűrű szakállán végigsimítana, erős kezével hátba vágna, és csak annyit mondana: „az embert el lehet pusztítani, de nem lehet legyőzni”, aztán nyugodtan visszaülne hintaszékébe, és szemében a tenger végtelenségének tükröződésével kortyolna egyet.