2019.10.20. 07:00
A hit ad segítséget az alsószentivániaknak
Kezét összekulcsolja. Felemelkedik. A többi ülve marad. „Áldunk téged, Krisztus”, irányít hangjával, s közben tekintetét az égre szegezi.
– Október 13-a nemcsak Alsószentivánon és az egyházmegyében jelentőségteljes időpont: már nagyobb körzetben is érzik az emberek az imádság erejét, az első magyarországi Fatima-kegyhely vonzását – szólt a hívekhez a szentmisét celebráló Spányi Antal megyés püspök. Vele szemben – ameddig a szem ellátott – emberek ültek, álltak, hely már nem mindenkinek jutott. Két buszszal érkeztek például Lajoskomáromból és környékéről az ez évi utolsó zarándoklatra.
A szentmise keretében a főpásztor felidézte: az alsószentiváni – egyben első hazai – kegyhely Shvoy Lajos székesfehérvári megyés püspök által 1950-ben jött létre, ő hozta el ide az azóta a körmenet során is megcsodálható Fatimai Szűz Mária-kegyszobor másolatát.