Remek hangulat

2019.04.25. 11:00

A Roma Kultúra Világnapja Perkátán

2019. április 18-án a Perkátai Roma Nemzetiségi Önkormányzat ünnepséget szervezett a Roma Kultúra Világnapja alkalmából, melynek helyszíne a Győry-kastély volt.

Horváth Dóri

A rendezvényen Fórizs Antal, a Perkátai Roma Nemzetiségi Önkormányzat vezetője mondott köszöntőbeszédet. Beszédében elmondta, hogy 1971 óta ünneplik a Roma Kultúra Világnapját, illetve, hogy az egyik legfontosabb „nemzeti” ünnepükként tartják számon ezt a napot. Az eseményre helyi és térségbeli fellépők kaptak meghívást.

Fotó: perkata.hu

Bőke Emma Patai Irén: Cigány – Értse, akinek értenie kell című versét szavalta el a közönségnek. Őt Kovács Roland követte, aki egy humoros, furfangos mesét mondott el. Varga Elemér, a 100 tagú cigányzenekar tagja csodálatos cimbalom játékkal készült a programra, s Ármán Szvetlána két dalt énekelt el gyönyörű hangján a vendégeknek.

Zárásként az ercsi Kossuth Lajos Általános Iskola tánccsoportja mutatkozott be ercsi cigány táncokkal. Remek hangulatot teremtettek, s a közönség vastapssal jutalmazta őket.

A rendezvény végén Fórizs Antal megköszönte minden résztvevőnek, hogy megtisztelték az ünnepségüket jelenlétükkel, s csokrot nyújtott át Bogó Anikónak, a Perkátai ÁMK igazgatójának, aki lehetővé tette az esemény megvalósulását az intézményben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában