Rácalmás

2019.03.30. 09:00

Közösségi napot rendeznek a horgászok

Közösségi munkát szervez március 31-én, vasárnap a rácalmási Sirály Hor­gász­egyesület az általa épített és fenntartott 50 lépcsős versenypályán, reggel 9 órától délig, tudtuk meg Dualszky-Kovács Istvántól, a horgászegyesület elnökétől.

Pekarek János

Ebből az alkalomból nemcsak az egyesület tagjait, hanem minden segítőkész polgárt szívesen látnak – és külön megköszönik, ha gereblyét, egyéb kerti szerszámot is hoznak magukkal. Szemeteszsákot és védőkesztyűt az egyesület biztosít. A hulladékgyűjtő konténert az önkormányzat adja.

A munka lényege a szemétszedés, de kihasználják az alkalmat a tereprendezésre és a bozótgyérítésre is. Dual­szky-Kovács István biztos abban, hogy az ilyen alkalmaknál megszokott módon ezúttal is eljön legalább harminc-negyven szorgos ember. Akiket a jól végzett munka után egy ebéddel: gulyással vendégelnek meg, munkájukat megköszönve.

A horgászegyesület, mint a Horgászegyesületek Velencei-tavi és Duna menti Szövetségének tagja, ezt az alkalmat megragadja, hogy a horgászok közt terjessze a környezeti igényességet, a nagy örömükre szaporodó halállománnyal való körültekintő törődést, az ívóhelyek védelmét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában