Rita és Indra

2018.11.03. 07:00

„Ízig-vérig őrült, igazi bohóc, szó szerint egy szőrös gyerek”

Józsa Rita született gazdi. Kedves, bájos lány, aki szeretettel, mégis határozottan neveli Indrát, a hét hónapos beauceron kölyköt, „aki” jóval több, mint egy átlagos házikedvenc. Szinte még baba (még tekintélyes méretei ellenére is), de már most látszik: ígéretes kiállítási és sportkarrier előtt áll.

Tóth Alexandra

Rita és Indra legutóbb a dunaújvárosi CAC-on szerepelt eredményesen, ám nem az itt bezsebelt kölyökosztály-győzelem és a „nagyon ígéretes kölyök 1.” besorolás volt az első elismerés, amit elnyert. Szeptembereben a jakabszállási CACIB-on szintén nagyon ígéretes 1-et kapott és a bébi osztály győztese lett, a komáromi CACIB-on fajtatársai között lett kategóriagyőztes és „legszebb kölyök” egy újabb NIG 1-el, a francia pásztorkutyák klubkiállításán pedig kölyökosztály-győztes lett, a best in show-ban (abszolút győztes-választás) pedig harmadikként állhatott dobogóra a kislány.

Indra szerkesztőségünkben mosolyog a gazdira Fotó: Hankusz Kálmán

Azt tudom rólad, hogy te inkább sportkutyás vagy, Indrát mégis kiállításra vitted. Hogy jött az ötlet?

– Igen, inkább Hard Dog-­osok vagyunk, ami egy kutya–gazdi futó- és akadályverseny, meg aztán Indra sem kifejezetten egy kiállítási vonalas kutya. A kennel, ahonnan törzskönyvezett nevén „Adorable Garde de la Vie” származik, inkább munkavonalas kutyákat tenyészt, de ismerősök, barátok, fajtaismerők javaslatára úgy döntöttünk, mégis megpróbáljuk a kiállítást, mert mint ahogy többen mondták, Indra nagyon szép, formás kölyök. És ahogy az eredmények mutatják, nem az elfogultság beszélt belőlük.

És élvezitek a szereplést?

– Nagyon, mind a hárman. Ilyenkor egész nap a párom jön-megy Indrával, fésülgeti, kísérgeti, én csupán felvezetem őt a bírálatra. De ami a legfontosabb, hogy Indra is nagyon élvezi, mert maga a felvezetés, a bírálat agyban fárasztja le őt, akkor pedig, amikor nincs kifutón, jókat játszik a fajtársaival. Egy kiállításon ráadásul rengeteg tapasztalatot gyűjthet a gazdi is, főleg egy olyan, Magyarországon kevésbé elterjedt és ismert fajta tekintetében, mint a beauceron. Annyira kicsi ez a közösség, hogy szinte mindenki ismer mindenkit. Volt, aki odajött hozzánk és azt mondta „rólatok már hallottunk”. Ez nagyon jó érzés.

Mit néznek meg a bírák a kutyákon pontozáskor?

– Ez elég összetett dolog. Nézik a mozgást, ezért nagyon fotnos begyakorolni a felvezetőfutást. Nem vágta, nem poroszkálás, elegáns futás. A beállításon is sok múlik, ezzel sok mindent ki lehet javítani. Indra hátsó lábai kicsit kifelé állnak, de ez az enyhe csámpásság még a korának tudható be, és tudom korrigálni. Figyelek, mennyire jól izmolt a kutya, ideálisan táplált, a szőr állapotát, a harapást, ami nem lehet sem túl ollós, sem csukás. Aztán kanoknál például a heréket is, hogy rendesen leszálltak-e. Meg ugyebár minden fajta sztenderdjének megfelelő kritériumokat. Indra esetében például azt, hogy a dupla farkaskörmök porcosodtak-e. Indránál igen, így ez egy jó pont volt.

Miért pont ezt a fajtát választottad?

– Már ránézésre gyönyörűnek találtam a „bocikat”, de mélyebben Pataki Timinek köszönhetően ismertem meg a fajtát, aki akkor még tenyésztéssel is foglalkozott.

A beauceron örök gyerek, ízig-vérig őrült és csak 3 évesen nő be nagyjából a feje lágya. Sokoldalú, mert bár eredetileg terelőkutyák, kiváló családi kedvencek, sporttársak és keresőkutyák is lehetnek. Ráadásul olyan, mintha egy kész kutyát kapnék, sok mindent már eleve tud, vagy nagyon gyorsan tanul. Iskolába azért járunk vele, mert ha unatkozik, elképesztő zsiványságokra képes.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában