A Varázserdő banyái

2018.10.30. 08:00

Ha tanítási szünet, akkor irány az MMK-tábor!

Megszokhattuk már, hogy az iskolai szünetek alkalmával a Munkásművelődési Központ saját szervezésű táboraival nyújt hasznos kikapcsolódási lehetőséget a gyerekek számára.

Tóth Alexandra

Az iskolások az őszi szünetben sem tétlenkednek, az MMK nemrégiben nyílt Csupa-csoda birodalomban három napon keresztül a népmesék világában érezhetik magukat.

A tábor fő témája a varázslat, a mágia és a boszorkányok, hiszen ezek a klasszikus népmesei elemek valamennyi történetben szerepelnek. A Varázserdő boszorkányai című táborban jelenleg 26 gyerkőc tölti a napjait reggel nyolctól egészen délután négy óráig.

A kreatív foglalkozások meghatározó részei a napirendnek. Hétfőn pohár, kukorica és színes papír segítségével készítettek mécsestartót, ma fából kopogtatót, holnap pedig fonálból sünit csinálnak majd a táborozók. A természetes anyagok felhasználásával is a népi hagyományok megőrzésének fontosságát igyekeznek hangsúlyozni a szervezők. A kézműves-foglalkozásokon túl társasjátékoznak, báboznak a gyerekek, népi hangszereket és a magát a néptáncot is kipróbálják, kulturális órán, vetélkedőn vesznek részt vagy épp aszfaltrajzokat készítenek a tábor ideje alatt.

A nyitónapon a Magyar Népmeseszínház előadásában láthatták az Aranyszőrű bárányt, holnap pedig A hold ezüstcipője címmel nézhetik meg Csépai Eszter és a Kismegszakítók mesés, verses koncertjét a kicsik.

Kováts Rózsa, az MMK igazgatója azt mesélte, egy hangos, vidám társaság gyűlt össze, a gyerekek szívesen kalandoznak a népmesék világában.

Ezek is érdekelhetik