Időskori Balesetmegelőzés

2018.10.21. 07:00

Korral jár avagy időskori balesetmegelőzés az Egészségfejlesztési Irodában

Ahogyan öregszünk egyre inkább kiszolgatottá válunk a különböző környezeti hatásoknak. Gyengébbek leszünk, emiatt fogékonyabbak a betegségekre is. Kis odafigyeléssel, és törődéssel azonban elkerülhető mindez.

Morva Dávid

Időskori támogatás: a tartós ápolást végzőknek is jólesik a gondoskodás Fotó: Shutterstock

Október 1-jén volt az Idősek Világnapja. Erről természetesen Dunaújvárosban is megemlékeztek, amiről mi is beszámoltunk. Idősebb korban hatványozottan fontos, a balesetmegelőzés illetve az is, hogy felkészüljünk/felkészítsük az idősebb korosztály tagjait azokra az életszituációkra, amelyek bizony az életkor előreheledtával egyre megterhelőbbé válnak.

A dunaújvárosi Egészségfejlesztési Irodában már a kezdetektől működik, az Időskori Balesetmegelőzés elnevzésű foglalkozás, amely többszáz embernek segített abban, hogy felkészüljön az életkori sajátosságokkal.

Erről, Szabóné Gáspár Szilviával beszélt aki egéségfejlesztési koordinátorként dolgozik az intézményben.

Ahogy idősödünk, egyre betegesebbek, sérülékenyebbek leszünk.

Milyen veszélyeknek vannak kitéve az idősek illetve melyek azok a konkrét életszituációk, amik erre a korcsoportra nézve hatványozottan veszélyesek?

- Ahogy idősödünk, egyre betegesebbek, sérülékenyebbek leszünk. Az életkor előrehaladtával csökken az idős ember izomtömege, gyengébbé válik. Nőknél ez a folyamat később kezdődik, mint a férfiaknál, de 60-70 éves kora között mindkét nemnél bekövetkezik.

Az izomerő csökkenéséhez táplálkozási, életviteli problémák, és a krónikus betegségek miatt szedett gyógyszerek mellékhatása is vezethet. Az erőcsökkenés legsúlyosabb következménye az elesés okozta csonttörés, leggyakrabban a kar és váll, illetve a csípőtájékot ért törések. A szó valódi értelmében az idős emberek törékenyebbek, a csontjuk szilárdságát tekintve is.

„az idős emberek törékenyebbek”

Az otthoni balesetek teszik ki a sérülések többségét, mivel az idősek otthon töltik életük nagy részét. A 65 év feletti korosztály kb. 30% évente egyszer elesik, a 75 feletti korosztálynál ez az arány magasabb, sőt 80 éves kor felett 50%-ra ugrik. A lakásban lévő lépcsők, küszöbök, zsinórok, rongyszőnyegek, nem megfelelő látási viszonyok, helytelen ruházat és cipő, rossz segédeszköz használat mind-mind baleseti veszélyforrás. Sajnos az esések száma a rizikótényezők növekedésével arányosan nő.

Időskorban kiemelten fontos a gondoskodás Fotó: Shutterstock

Mennyire lehet tudatosan felkészülni ezekre a szituációkra?

- Amire a napjainkban egyébként is ügyelünk, arra idősebb korban sokkal jobban figyeljünk oda pl. a csúszós padlózatra, téli hónapokban a jeges utakra.

Ha egy mód van rá, kerüljék el azokat a szituációkat, ahol fokozottan ki vannak téve a balesetveszélynek. Például ne másszanak létrára, pláne ne székre álljanak fel, ami esetlegesen még gurul is. A nyári fára mászást is hagyják meg a fiatalabb korosztálynak.

Az idő múlásával vegyék figyelembe, hogy a megszokott mozdulatok nehezebbé válnak. A mindennapi feladatok megtervezésével kiküszöbölhető a sietség miatti kapkodás.

Rendszeres testmozgás segítségével fejleszthetik az egyensúlyérzéküket és fitten tarthatják magukat. Erre az Egészségfejlesztési Iroda biztosít lehetőséget is, heti 5x nordic walking edzés formájában, amely bármely életkorban elkezdhető, megtanulható.

Fontos, hogy idősebb korban is aktívak maradjunk Fotó: Shutterstock

Magas vérnyomás esetén fontos a vérnyomás megfelelő szintre történő beállítása, a rendszeres vérnyomás ellenőrzés. Pontosan tartsák be a rendszeresen szedett gyógyszerek adagolását! Ne szégyelljék segédeszközeiket, mindig rendeltetésszerűen használják.

A konyha veszélyes üzem, fokozottan kell figyelni a forrázásveszély, illetve a fent felejtett éltelek miatt.

Ha bizonytalan a járásuk, szédülnek kicsit várjanak és lassan, óvatosan próbálják meg újra, vagy kérjenek segítséget hozzátartozójuktól. Családtagként biztassuk az időseket, hogy rendszeresen és változatosan étkezzenek! A rendszeres táplálkozással megelőzhető a hirtelen vércukorszint csökkenése, amely az egyensúlyérzék romlásán keresztül szerepet játszik az esések kialakulásában.

Előzzük meg a bajt

Hogyan, milyen konkrét módszerekkel lehet tenni az időskori balesetmegelőzés érdekében?

- Egyrészt tegyék biztonságossá közvetlen környezetüket, otthonunkat. A rongyszőnyegeket távolítsák el, a padló egyenletes legyen, kábelek ne nehezítsék közlekedésüket. Érdemes olyan lábbelit viselniük, aminek nem csúszik a talpa. Éjjeliszekrényükre készítsenek oda egy zseblámpát, és helyezzenek el éjszakai irányfényeket a lakásban a könnyebb tájékozódás érdekében. Szereljünk korlátokat, kapaszkodókat a fürdőhelyiségbe, lépcsőhöz, a lépcsők szélére ragasszunk csúszásgátlót.

Milyen konkrét konkrét kérdések, kérések merülnek fel egy-egy foglalkozáson?

- Ez leginkább az aktuális témától függ. Igyekszünk tudásunknak megfelelően a legnagyobb segítséget megadni Klienseinknek, vagy célirányosan a megfelelő helyre irányítani, ahol tudnak neki hiteles információt adni. Például amikor a szédülés okairól tartottunk klubelőadást többen is jelezték a csoporttagok felé saját tapasztalataikat is.

Szabóné Gáspár Szilvia. Fotó: Morva Dávid

Mennyire tudatosak ebben a tekintetben az idősek? – elismerik felismerik a tényt, hogy megöregedtek, és a korábban tapasztalt, könnyen, könnyebben átvészelt életszituációkat már nehezebb „átélni”?

Van egy réteg, akinek az egészsége igen fontos, ők megtesznek mindent, hogy minél tovább egészségesek maradjanak. Van olyan is, aki ugyan örülne, ha sokáig egészséges maradna, de nem szeretne tenni érte semmit.

Leggyakrabban az évek alatt sok egészségkárosodás után elvesztett egészségüket szeretnék visszanyerni az emberek, ami ugye sok esetben nem lehetséges. Például a több évtizedes dohányzás során kialakult tüdőbetegséget, vagy érszűkületet nem tudjuk visszafordítani.

Azért a tudatosság mindenkinél megjelenik, belátják korlátaikat, hiszen a testük „nem engedelmeskedik”, el kell fogadniuk az idő múlását.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában